Színház

Wallenberg

előadás, 2011.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Ernst Pichler Raoul Wallenberg, svéd diplomata életét feldolgozó kortárs drámája a Német Színház 2011/2012-es évadának legjelentősebb nemzetközi produkciója. Raoul Wallenberg a második világháborúban végzett humanitárius tevékenységéről vált ismertté, amikor is 1944-ben zsidók ezreit mentette meg Budapesten a deportálástól. A svéd diplomatát Budapest szovjet megszállásakor, 1945. január 13-án látták utoljára, amikor is a szovjet hadsereg fogságába került, és moszkvai utasításra az orosz fővárosba szállították, majd a Lubjanka - a szovjet titkosszolgálat székháza - belső börtönébe került, s a hivatalos (szovjet) közlés szerint 1947. július 17-én halt meg. A valós történelmi eseményeket és Wallenberg életének a szovjet börtönben eltöltött idejét feldolgozó kortárs dráma további sorsában színházunk is fontos szerepet játszik, mivel a darab hazai, német nyelvű ősbemutatóját maga a szerző kifejezetten a szekszárdi Német Színházba tervezte.
A produkció nemzetközi körökben is érdeklődést válthat ki, ezért kapcsolatba léptünk a svéd nagykövetséggel, hogy rajtuk keresztül partnereket találjunk az előadás, valamint egy külföldi turné megvalósításához. A partnerkeresés jelenleg is folyamatban van.

A(z) Magyarországi Német Színház előadása

Bemutató időpontja:

2011. október 3., Magyarországi Német Színház

Stáblista:

Szereplők

Raoul Wallenberg
Joker (Kurt Kratkow, Prof. Majronovszkij)
Stalin (Hitler)
Eichmann
Maj Dardell (Raoul Wallenberg édesanyja)
Alexandra Kollontaj (A Szovjetúnió nagykövete Stockholmban)
Otto (német cellatárs, Barck Holst, Söderblom titkára)
Vilmos Langfelder (Wallenberg sofőre, Staffan Söderblom, moszkvai svéd nagykövet)
A Szovjet titkosszolgálat tisztje

Alkotók

Hozzászólások