Színház

Woyzeck

színmű, magyar, 2014.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Büchner befejezetlen munkája, a Woyzeck megtörtént bűnesetek alapján íródott. Az 1810-es és 20-as években J. C. Woyzeck és D. Schmolling ügyét széleskörű érdeklődés kísérte. Az orvosi szakvélemények, illetve a peranyag nyilvánosságra hozása pedig alapot teremtett Büchner számára egy dokumentarista ihletésű, mégis költői dráma megírására. A mindössze 23 évesen elhunyt géniusz írói életművét lázas sietségben három év alatt alkotta meg. Büchner feltehetőleg utolsó hónapjaiban is dolgozott befejezetlen drámáján.

Woyzeck a kisember, a közlegény, a legapróbb egység a társadalmi mértékrendszerben. Élete szegénység és kiszolgáltatottság. Gyereke van Marie-tól az egyház áldása nélkül. Borotválja a kapitányt, vesszőket nyes a cserjésben. Rendesen végzi a szolgálatát, az ebédpénzt az asszony kapja. A doktor általa készül megfejteni, miként hasítható ketté az emberi tudat. Marie a jóképű katonákról énekel. És jön a borsó, szomszédasszony, tamburmajor, bibliai hallucinációk, borsó, kikiáltó, asztronómus ló, félrelépés, borsó, kocsma, borotválás, zsidó, borsó és már minden halott.

A(z) Soltis Lajos Színház előadása

Stáblista:

Hozzászólások