Színház

Yvonne, a burgundi hercegnő

színmű, magyar, 2013.

Értékelés:

1 szavazatból
Szerinted?

Gombrowicz darabja a lengyel abszurd drámairodalom egyik leghíresebb alkotása. Yvonne tragikus szerelmi történetén keresztül ismerjük meg az arisztokrácia mindennapjainak működését. Azt a csillogó és kikezdhetetlen, felszínes világot, amitől a Herceg végtelenül megcsömörlik, s amibe belefásul. Ekkor végre történik valami: megjelenik Yvonne, aki teljesen különbözik nemcsak az udvarban élőktől, hanem mindenkitől, akit "normálisnak" tekintünk. Éppen ezért kelti fel a Herceg érdeklődését - a lány bekerül az udvarba. Yvonne furcsa, néma jelenléte kellemetlen önvizsgálatra készteti a környezetét, egyre több múltbeli és jelenlegi bűn kerül napvilágra. A királyi család célja hamarosan Yvonne végleges elhallgattatása lesz.
Az előadás az abszurdra jellemző sötét humorral, saját hazug világuk összeomlásától rettegő emberek kétségbeesettségét mutatja meg, akik a végsőkig is képesek elmenni. A történet egyszerre szól kirekesztettségről, szerelemről, családról, és önhazugságokról, amik csak addig működnek, amíg nem jön valaki, akire ránézve saját magunkat kezdjük el látni.

A(z) Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) előadása

Bemutató időpontja:

Stáblista:

Hozzászólások

10/10
FElepHánt 2013 dec. 14. - 16:20:38 10/10
Lengyel színpadokon igen sokszor láttuk, nyelvi hiányosságok okábul inkább a vizualitás és a játékmód direktsége jött át, a magyarországi 4-5 alkalom egyike sem volt meggyõzõ. Nem elég azt megtudni, hogy Yvonne mennyire csúnya, hogy a királyi udvar ostobán felszínes, Gombrowicz tudattalanba világító abszurditása, mágikus gondolati ereje mindig hiányzott.
És most itt egy végzõs rendezõ, aki elsõ komolyabb munkájában csalhatatlan biztonsággal értelmezi, magabiztos természetességgel állítja színpadra az emblematikus alapmûvet.
Már a játéktér is figyelemre méltó, Pázmány Virág vörös oldalfalakkal, áttetszõ háttérrel határolja a színpadot, utóbbira sejtelmes árnyképek is vetülnek, különdíjas a kárászvacsorát szervírozó, lejtõsre feszített terítõbõl konstruált asztal. Már a legelsõ pillanatban eldõl, hogy igencsak érdemes jól odafigyelnünk: a frivol udvaronc Cirill, Rétfalvi Tamás és a csúcsra járatott Pál András jelenete átütõ indítás. Tündöklõ udvarhölgyek, a szende
Gábri Nikolett és az el bûvölõ Móga Piroska, Nagy Szilvia trükkös kalapkáiban bájolognak és végre színre botorkál Szandtner Anna Yvonne-ja, amely alakításért egymagában érdemes volt a darabot színre állítani. Nem csúf: esetlen, nem buta: katatón, nem viszolyogtató, egyszerûen fagyott lélek, nincs jelen. Karjai bénán csüngenek, bármelyik pillanatban alélten rogyhat össze, extrém létezése még jobban kiemeli a királyfi habókos elhatározásának abszurditását.
Geréb Zsófia mesteri tempóban rajzolja fel a kirákyi udvar rejtett közösségi hálózatát, a kényszerû toleranciát követõ pszichés reagálások, elszabaduló indulatok erõvonalait. Az udvarmester Dengyel Iván, a tétovázó király Gyabronka József óvatos taktikázással keresi a konfliktus megoldását, Bánki Gergely hiszteroid berobbanása fantasztikus dinamikával fokozza a feszültséget. Kerekes Éva rutinosan hozza a Királynõt, de ez a szerep már
Takács Panka feledhetetlen alakításában, felülmúlhatatlanul égett be színházi emlékezetünkbe (Szív Kamaraszínház 2004).
Witold Gombrowicz alakjában Sipos György ékes lengyel nyelven instruálja a szereplõket, ám ha kell, egy pohár vízért is boldogan kirohan. Az acélos hajlékonyságú Bach Kata gyõzhetetlen energiákkal tart ellent a herceg ostromának, Pál András, aki egy régebbi munkában már találkozott a szereppel, viharos lendülettel, szélsõséges váltásaival is mindig az
arányosság keményen kontrollált szférájában remekel, hamisítatlan Ferdydurke-i figurát teremtve.
Elsõ kitörésében elátkozza kisszerû udvarlóját, hirtelen arca lesz, sugárzó tekintete, a szerelem életre kelti neurózisba dermedt lelkét. Nem szép lesz, hanem: Ember, metamorfózisa gyönyörûséges színészi varázslat, Szandtner Anna újabb nagyszerû teljesítménye!
Geréb Zsófia kiemelkedõ rendezésében végre megtudtuk, mennyire megkerülhetetlen ez a páratlan darab, mennyire fontos, hogy Gombrowicz sokkal több teret kapjon a naturalista kisszerûségbe fulladt hazai színjátszásban.