Színház

Závada Pál Péter: zenés-színházas-irodalmi egyestés kaland

előadás, 70 perc, magyar, 2011.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Egy este Závada Pál Péterrel, 100 színpadi négyzetméteren. Apjafija találkozás a Régi Zsinagógában, Szegeden, majdnem félúton Budapest és Tótkomlós között.
Élőben: Závada Pál és Závada Péter.
Felvételről: Keresztes Tamás dalai a Janka estéi című, tavaly megjelent Závada Pál drámához.
Részletek a Janka estéi szövegkönyvéből. Családi emlékek, nagyapai intuíciók, régi fényképek. Závada Péter versei, ahogy Závada Péter mondja, zenével körítve, és további meglepetések. Bort fogunk inni, a nézőtéren is, pálinkát csak az udvaron. Egy este, megismételhetetlenül - 70 percben, ráadással!

"Elkezdem és törlöm, írok és kihúzom, aztán elölről megint."
Závada Pál 1954. december 14-én született Tótkomlóson. A szegedi Radnóti Gimnázium egykori diákja közgazdaságtant és szociológiát tanult, dolgozott egyetemi oktatóként és szociológusként, jelenleg a Holmi folyóirat prózarovat-szerkesztője. Első könyve, a Kulákprés című szociográfia 1986-ban jelent meg. 1996-ban adja ki novelláskötetét (Mielőtt elsötétül). 1997-ben megjelent első nagyregénye, a Jadviga párnája ötvenezer fölötti példányszámban kelt el, és több díjjal kitüntetett játékfilm készült belőle. 2002-ben, a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra jelent meg Milota című regénye, 2004-ben látott napvilágot A fényképész utókora. Legújabb regénye 2008-ban jelent meg Idegen testünk címmel. 2010-es kötete a 33 szlovák népmese. Színpadi művek, hangjátékok, játékfilm forgatókönyvek szerzője. Számos irodalmi díj kitüntetettje, 2005-ben Kossuth-, 2010-ben Radnóti Miklós antirasszista díjat kapott. Tótkomlós díszpolgára.

"El szeretném érni, hogy újra lehessen verssel csajozni."
Závada Péter 1982-ben született. Közgazdásznak tanult, végül angol-olasz szakon végzett. Dolgozott nyelvtanárként és reklámszövegíróként, 2009-től jelennek meg versei, publikál a Jelenkor, a Holmi, az Irodalmi Jelen Online és a Litera című folyóiratokban. 1996 óta az Akkezdet Phiai nevezetű rap- és slampoetry zenekar tagja Újonc Peti néven. Debütáló albumuk 2004-ben Akkezdet címmel, a Kottazűr című lemez tavaly jelent meg. Az év koncertje (2008, ZP), az év klipje (2010, Hisz Sztori), az év albuma (2010, Kottazűr) mellett a Budapest Slam fődíját is megkapta a duó.

A(z) ALTeRRA Kortárs Előadóművészeti Központ a Régi Zsinagógában előadása

Stáblista:

Hozzászólások