Színtársulat

Dart Társulat


Még nincs szavazat!

Légy te az első!

A DART – korábbi nevén DanceArt – egy folyamatosan alkotó kortárs táncegyüttes, amit 2013-ban Varga Kinga hívott életre. Tagjainak célja, hogy szerteágazó hazai és nemzetközi alkotókkal fenntartott jó szakmai kapcsolataik segítségével, olyan új formátumú produkciókat hozzanak létre, melyek a magyar és külföldi táncélet alkotói és nézői számára is egyaránt szórakoztatóak és figyelemfelkeltőek. Az együttes nemzetközi összetétele és az innovatív technológiák melletti elköteleződése teszi egyedülállóvá a társulatot.


“Szemtelenül szabadok, szerethetően öntörvényűek. Miközben persze vérprofi táncosok, csak épp lazán túllépve mindenféle unalmas elváráson-szabályon, úgy mozdulnak, gördülnek, emelnek, léteznek és – bizony! – nevetnek-nevettetnek, hogy az egész egyszerűen: wow!!! Frissek, kúlak, kortársak.” - Juhász Dóra


“A Dart nevű csoport Give in című produkciója pedig egy önfeledt játék, amely nem csupán az előadók őrületkörnyéki, mégis pontosan szerkesztett elengedettségébe enged bepillantani, de ha hagyjuk magunkat, akkor képes minket is bevonzani ebbe a szabadságba.” - Török Ákos


“Követték egymást a szólók, duók és triók, olyan intenzitással, mintha a táncosokat konnektorra kapcsolták volna, de nem is 220 voltra, hanem sokkal többre. [...] És ha már feszültség és konnektor: felvillanyozó este volt ez, tele új és alternatív energiaforrásokkal.” - Turbuly Lilla


Hozzászólások