Zenekar

30Y



Értékelés:

2 szavazatból
Szerinted?

Megalakulása: 2001

Bár a zenekar nevét egy szombathelyi buszjáratottól kapta, a 30Y tagjai 2000-ben ismerték meg egymást Pécsett, és akkor alapították a zenekart. 2001 januárjában elkészítették első demo-felvételüket, amelynek segítségével elkezdték saját koncertjeiket szervezni. A zenei anyagnak köszönhetően olyan országos zenei és ifjúsági fesztiválokon vettek részt, mint például az Efott, vagy a Sziget Fesztivál. Ez alatt az év alatt Pécs könnyűzenei életében is sikerült fontos helyet foglalniuk, melynek legjelentősebb állomását a pécsi legenda, a Kispál és a Borz zenekar előtt való fellépésük jelentette. Ez év végén meghívást kaptak a Magyar Televízió Zanzibár című ifjúsági kulturális műsorába, ahol mint a forrongó pécsi könnyűzenei élet egyik új felfedezettje kerültek bemutatásra.

A 2002-es év a 30Y számára leginkább a pécsi egyetemi, ifjúsági életben való aktív részvétel miatt vált fontossá. Több meghívást kaptak egyetemi rendezvényeken való fellépésre (pl. BTK-TTK Gólyatábor), de olyan városi rendezvényeken is szerepeltek, mint például a Gasztronómiai Fesztivál. Az év végére pécsi koncertjeiken állandósult a százötven fős hallgatóság. A Duna TV Kalendárium című műsorában két dalt játszottak élőben. Kapcsolatuk a Kispál és a Borz-zal a kölcsönös rokonszenv és szakmai elismerés, illetve a "földi"-ség miatt erősödött, így 2002-ben is többször játszottak előttük. Átlagosan 800-1000 ember hallotta ilyenkor a 30Y-t. Ez évben készítették el második demojukat, amelynek grafikai kivitelezését Gróf Balázs vállalta. [A pécsi fiatalság körében legalább akkora legenda, mint a Kispál és a Borz.] A 30Y továbbra is szerepelt országos fesztiválokon.

A 2003-mas évben a legtöbb BTK-TTK rendezvényen, szaknapon, szakesten a 30Y a meghívott zenekar. Egyetemi lapokban a pécsi felsőoktatás talpköveként említik. Bár a 30Y sosem kívánt egyetemi zenekar lenni, koncertjein zömmel egyetemisták vesznek részt [átlag 200-300 fő]. Ez az év a rádiózás és külföld felé is kapukat nyitott. A 30Y demoja felkerült egy német rádióállomás, a Radio Bizarre, illetve a pécsi Remény Rádió listájára. A Remény Rádió szombat reggeli adásában több interjú készül a zenekarral, melynek során több telefonos kérdésre is válaszolnak. A 30Y ebben az évben kap először meghívást a linz-i utcazenefesztiválra. Itt három nap alatt három koncertet ad közel 300 ember előtt. A MEDIAWAVE összművészeti fesztivál szervezőinek meghívására Dunaszerdahelyen ad koncertet a zenekar.

2004-re a 30Y nagykorúvá vált Pécsett. A város fiatalsága számára a zenekar hordozza azokat az értékeket, amelyek a magas kultúra és a disco-kultúra között helyezkednek el. Zenei és szövegvilágával egyaránt képes megszólítani az egyetemista és középiskolás hallgatóságot egyaránt. A bölcsész gólyatábort hirdető kari lapban a zenekar a "hamisítatlan pécsi hangulat" jelzőt kapja, illetve az induló pécsindex internetes portál a 30Y fotóját használja plakátjain, mint reklámot. A 2004-es év más szempontból is bebizonyította a 30Y nagykorúságát. Minden fesztiválra, ahol már szerepeltek újból meghívást kaptak, visszatérő vendégek a Remény Rádióban, az őszt a Kispál és a Borz vendégeként turnézzák végig, és végül december 11-én megjelenik első nagylemezük szerzői kiadásban Egy perccel tovább címmel. A lemezbemutató koncertet a budapesti Petőfi Csarnokban tartották a Kispál és a Borz vendégeként, ahol 3000 ember előtt állhattak színpadra. A koncertet követő egy hétben 1500-an töltötték le a lemezüket a www.30y.hu honlapról. A honlapot közel 15.000 ember látogatta (külön IP-cím mérés) 2005 augusztus végéig.

A 2005-ös év meghatározó év volt a 30Y számára, ugyanis az a siker, amelyet 2004 végére elértek tovább gyűrűzik az országos ismertség felé. Ezt jelzi az átlag 200 fős koncert-látogatottság a Dunántúlon a tavaszi turnén, a www.30y.hu állandó nézettsége /és hallgatottsága/, a tavaszvégi Kispál és a Borz PECSA koncerten kapott lelkes fogadtatás, illetve a nyári fesztiválokon elfoglalt, komoly presztízzsel bíró színpad-és időpontválasztás.

Lemezek:
Egy perccel tovább (2004)
Csészényi tér (2006)
Semmi szédítő magasság (2007)
No.4. (2008)
Városember (2010)
Szentimentálé (2012)
Ytriász (Remix) (2013)
Ahogy elképzeltem (2014) EP
Dobozember (2014) EP
Szentimentálé (Vendégoldal) (2014)
Dicsőség (2016)
A Kis Herceg (A pécsi balett táncmeséjének zenéje) (2016)
EGY (Live) (2018)

Tagok

Beck Zoltán (ének, gitár)
Beck László (Zaza) (dobok, vokál)
Sárközy Zoltán (Papa) (billentyűk, vokál)
Varga Ádám (Ádi) (basszusgitár, vokál)
 

Hozzászólások