Zenekar

Kaukázus



Még nincs szavazat!

Légy te az első!

A Kaukázus egy magyar alternatív pop- és rockzenekar. 2007 elején tagjai: Kardos-Horváth János (ének, gitár, szövegek), Fűrész Gábor (gitár, basszusgitár), Toldi Miklós (dobok). 2007 júliusában a soproni VOLT-fesztiválon lépett föl a zenekarral először Dióssy D. Ákos, aki Fűrész Gábor elmondása szerint ettől fogva a zenekar állandó tagja lesz.



2002-2003-ban a zenekar magját képező Kardos és Fűrész Tatabányáról feltöltötték az internetre első demo lemezüket, mely a Majdnem Kína címet viselte. Többek között a Pál Utcai Fiúk zenekar honlapjára is belinkelték alkotásukat, amelyet a PUF frontembere is ajánlott rajongóinak. A zenész a Kispál és a Borz zenekar állandó vendégzenésze is, így hamarosan a magyar underground széles területén vált ismertté a Kaukazus név. Az első interjúk, lemezkritikák még nem hozták meg azt az áttörést, amit a fentebb említett zenekarok előzenekaraként való fellépés később már el tudott érni.



Az első hivatalos fellépésre a Sziget Fesztiválon került sor 2004-ban, a Zöld Udvarban. Ekkor már tagja a zenekarnak Hornyák Balázs (dobok, később gitár) és Hidvégi Áron (billentyűk). Azóta a zenekar folyamatosan koncerteket ad a neves hazai klubokban neves hazai zenekarok társaságában. Eredeti elvüket és elképzelésüket megtartották: minden alkotásuk szabad letöltehető és terjeszthető a zenekari honlapról.



Zenei világukat nagyon sok hatással jellemezhetjük, felismerhető benne a korai és jelenkori magyar alternatív íve, a d'n'b, a punk stb. Szövegeik egyaránt szólnak a tatabányai (majd később budapesti) fiatalok életérzéséről, az ember helyéről a világban, a tudatmódosító szerekről, benyomásokról, globalizációról és élhető világról, irodalomról és minden olyasmiről, ami egy fiatal fejében kikristályosodhat.



Tagjai:

Kardos Horvát János

Fűrész Gábor

Toldi Miklós



Nem aktív tagok:

Dióssy D. Ákos (2007-)

Hidvégi Áron (2003-2007)

Hornyák "Epigon" Balázs (2003-2006)

Kiss "Vinyo" Zoltán (2005-2006)

Tóth Csenge (2006)



Lemezek:

Majdnem Kína (2004)

MIR (2005)

Amerika nem hazudik (2006)

Hozzászólások