Zenekar

Next.Ape



Még nincs szavazat!

Légy te az első!

A négytagú zenekart - ami két belga és egy luxemburgi tagot is a sorai között tud Harcsa Veronika mellett ­­- Antonie Pierre dobos-zenekarvezető alapította, aki már a Harcsa Veronika-Gyémánt Bálint Quartetből is ismerős lehet a magyar közönségnek. A Next.Ape első kislemeze 2019 elején jelent meg, kísérletező hangzásviláguk valahol a Radiohead, Damon Albarn, a Modeselektor és Miles Davis közös metszéspontjánál született. Koncertjeiken a pergődob csattanásait karakteres basszusok és torzított gitár egészítik ki, végül Harcsa Veronika karizmatikus hangja és különleges improvizációs megoldások kerekítik egészre a hangzást. „Nagyon felszabadító jazz-zenészekkel nem jazz-zenét játszani. Mindannyiunkban megvan a spontán attitűd ahhoz, hogy váratlan zenei ötletekkel lepjük meg egymást a színpadon, és akár teljesen új irányt vegyen egy dal. Ugyanakkor ebben a projektben ismét az alternatív elektronika határán kísérletezhetek, ami engem mindig is érdekelt. A Brüsszeli Konzervatóriumban töltött két év alatt nagyon megszerettem a belga zenei szcéna eklektikus felszabadultságát, ezért is örültem nagyon, amikor Antoine New York-ból visszatérve engem kért fel az új projektjébe énekesnek. Az pedig külön öröm, hogy a budapesti közönségnek is bemutathatom kinti kalandjaimat” - meséli Harcsa Veronika.


Antoine Pierre - dobok, vokál
Veronika Harcsa - ének
Jérôme Klein - billentyű
Lorenzo Di Maio - gitár

Tagok

 

Hozzászólások