Zenekar

Omega Diatribe



Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Megalakulás: 2008



A zenekart Hájer Gergő (ex-SyCo I) és Szathmáry Ákos (ex-Blindfold) alapította 2008-ban. A fő elképzelés az volt, hogy egy szélsőséges, zord, mélyre hangolt metál zenét kreáljanak, poliritmikus elemekkel. Akkoriban Nagy Jeromos ült a doboknál, aki szintén a SyCo I zenekar soraiból volt ismerhető. A trió ebben a formációban ismerkedett a tört ütemekkel és kereste a megfelelő zenésztársakat 2010-ig, amikor a zenekarból kiszállt a dobos, Nagy Jeromos. A helyére a Hordából ismert Metzger Dávid érkezett, második gitáros posztra pedig Császár Attila a Stopytból. A 4-es továbbra is a megfelelő énekest kereste a zenekarba, még névtelenül. 2011-ben a zenekar jó barátja, Schrottner Tamás által megismerték Komáromi Gergelyt, akiben megtalálták a hiányzó láncszemet a zenekarhoz, ekkora született meg az Omega Diatribe. 2012 végén/2013 elején a zenekar 3 demo számot publikált, ami meglepő érdeklődést eredményezett a metál zenét hallgatók körében. 2 év kemény munka eredménye ként 2013. október 21-én megjelent a debütáló nagylemezük, IAPETUS címmel. A lemez szerzői kiadásban jelent meg, mely később a francia La Bam Prod. kiadó gondozásába került. A korong munkálatairól tudni kell, hogy a zenekar teljes egészében önállóan készítette el a saját stúdiójukban, ami 515 STUDIO-ként szerepel a köztudatban. A Mix & Masteringért a zenekar gitárosa, Hájer Gergő felelt, míg a borító tervért Metzger Dávid. Az IAPETUS hatására a zenekar egyre nagyobb népszerűségnek örvend külföldön is, Magyarországon pedig a 2. helyezést érte el az év bemutatkozó lemeze kategóriában a HangSúly zenei díj szavazásán. Folyamatos koncertezések után, a zenekar útjai külön válnak Metzger Dávid, dobostól. Az incidens után, mondhatni rögtön lehetősége nyílt a zenekarnak együtt működni az amerikai Kevin Talleyvel, aki a dobsávért felelt a legfrissebb szerzeményükben, a Hydrozoan Periods-ban, ami 2014. június 16-án jelent meg online. A kooperációt folytatta a zenekar az amerikai ütőssel, ami egy EP-t eredményezett 2015. február 26-án 'Abstract Ritual' címmel. Az új korong egy még biztosabb pozíciót biztosított a zenekarnak a magyar metál színtéren. Közben megtalálták a fix dobost is, Kiss Tamás személyében.



Tagok:

Komáromi Gergely

Hájer Gergő - gitár

Attila Császár - gitár

Szathmáry Ákos - basszusgitár

Kiss Tamás - dob



Lemezek:

Forty Minutes (Promo) (2012)

Iapetus (2013)

Hydrozoan Periods (Maxi) (2014)

Abstract Ritual (2015)

Hozzászólások