Az 1983-ban alakult zenekar egy szigetszentmiklósi garázssorról indult. A lakótelepi suhancok - Leskovics Gábor (ének, gitár), Vereckei Csaba (ének), Plausin György (gitár), Zelenák Tibor (dob) és Turjánszki György (basszusgitár) - úgy döntöttek, hogy nem kukaborogatással múlatják fiatal éveiket a betonrengetegben, hanem zenekart alapítanak. Egy-két akkordot már ismertek, úgyhogy csak le kellett osztani a szerepeket: ki lesz a dobos, ki a basszusgitáros és ki fog énekelni. Aztán találtak egy garázst próbahelynek, és mikor Zelenák Tibor 500 forintért megvette első dobszerkóját, már egészen biztosak voltak benne, hogy ez a zenekar valóban zenekar lesz egyszer.
1984-ben megérkeztek a lányok a csapatba Rács Erika és Potondi Anikó személyében. Kiegészültek Bárány Tamás gitárossal, mert a kezdeti lelkesedés nem tartott ki minden tagnál. Vereckei és Plausin hamar kimaradtak a közös zenélésből.
1985-ben már túl volt a csapat az első koncerteken. Ekkor még az volt a koncepció, hogy minden bulira más nevet találtak ki, így volt, hogy Szabadidő Központ, Csak Ma, vagy éppen a rejtélyes WKPT néven léptek föl. Egy alkalommal a Pál Utcai Fiúk is sorra került, amely végül - egy váratlan koncertmeghívás miatt, amire már nem volt idejük új nevet kitalálni - meg is maradt.
A '85-'87-es időszak igen meghatározó volt a zenekar életében. 1985-re elkészült az első, 1987-re pedig a második Demo, amit csak saját maguknak, illetve a barátaiknak vettek fel, de rövid idő alatt, agyonmásolt kazetták formájában elterjedt az egész országban, és így lassacskán a Pál Utcai Fiúk igen jelentős rajongótáborra tett szert. Egyre több meghívást kaptak az ország különböző területéről. A közönség énekelte a dalokat, a rajongók kívülről fújták a szövegeket, pedig lemezmegjelenésről ekkor még szó sem volt. Ebben az időszakban egyébként Eőry Tamás szaxofonos ('85-'92, 2004 óta újra vendégzenész), Majoros Éva billentyűs ('85-'90) csatlakozott a zenekarhoz, akik játékukkal színesítették és finomították a korai egyszerű és karcos számokat. A baráti társaságból alakult bulizenekarnak tehát döntenie kellett, hogy komolyan és profi módon foglalkozik-e ezután a zenéléssel. Ez a "profivá" válás azonban nem rontotta meg a zenekaron belüli barátságot, a Pál Utcai Fiúk továbbra is egy baráti közösség maradt, amelyik együtt zenélve érezte jól magát.
1987-ben Papp Ernővel bővült a zenekar, egyre többet koncerteztek, 1988-ban pedig nézőszám-rekordot döntöttek a kultikus Fekete Lyukban. A PUF egyre nagyobb biztonsággal mozgott a színpadon, megismerkedtek más zenekarokkal, barátságok születtek (pl. az éppen ekkor megalakuló Kispál és a borzzal, akikkel egymásnak szerveztek közös koncerteket). A rendszerváltás idejére már jelentős rajongótáborral rendelkeztek az egész országban és a monopóliumát elveszítő Magyar Hanglemezgyár után gomba módra szaporodó kiadók sorra keresték meg őket lemezszerződésekkel. 1990-ben végre megjelent az első lemez Ha jön az álom... címmel, az akkor még létező Proton kiadó gondozásában. Bördén Szabolcs billentyűs ('90-'95) és Gyenes Béla szaxofonos ('92-'93) ezekben az időkben találkozott a zenekarral. Ezután évente jelent meg új album, ami nem is csoda, hiszen az előző 7 évben csak gyűltek és gyűltek a dalok: 1991 - A Bál (EMI), 1992 - A Nagy Rohanás (EMI), 1993 - Szerelemharc (EMI).
1993-ra a Pál Utcai Fiúk igen népszerű és - kvázi - sztárzenekarrá vált. 1993 sűrű év volt: Szerelemharc című albumukkal elnyerték a MAHASZ Aranyzsiráf díját (az év legsikeresebb magyar alternatív albuma és a legjobb lemezborító kategóriájában), és ebben az évben két nagyszabású koncertet is adtak: a Nagy rohanás lemezbemutatót a Körcsarnokban, valamint a 10 éves jubileumot ünneplő sportcsarnokbeli koncertet (amely egyben a Szerelemharc bemutatója is volt), ahol rengeteg vendégzenész is fellépett (többek között a Kispál és a Borz zenekar). Ezt a koncertet rögzítették, a koncertlemez 1994-ben Szajhák és Partizánok címmel jelent meg az EMI kiadónál.
Ez egy kritikus időszak volt a zenekar számára. Túl sok lett a népszerűségből, az ezzel járó felelősségből és munkából. A Pál Utcai Fiúk nem akarta felvállalni azt a sztárzenekari státuszt, amit a kiadó és a menedzsment elvárt tőle, úgyhogy jó pár éves csönd következett. 1997-ben ugyan megjelent egy válogatás lemez Best of PUF címmel - a korongon addig még meg nem jelent demo-felvételekkel -, de új dalok nem születtek. A zenekar visszavett a tempóból, már ami a nagyszínpados sztárságot illeti, de közel sem következett be a nagy lelassulás...
A PUF visszatért a klubok világába, továbbra is évi 100 koncertet adtak, és rengeteget utaztak. 1995-ben részt vettek a debreceni Tankcsapdával és a pécsi Kispál és a Borzzal közösen szervezett legendás Hazudós Zenekarok Koncertturnén. 1995-1996-ban családi örömök és tagcserék tették mozgalmassá a hétköznapokat. Időlegesen Pfeiler Ferenc ült a dobok mögé a kilépő Zelenák helyett, és Tóth Henrik kezébe került a gitár az ugyancsak távozó Papp Ernő után, egy időre Dióssy D. Ákos is színesítette a csapatot billentyűjátékával. 1997-ben Molnár Balázs szólógitáros, 1998-ban pedig Farkas Zoltán dobos csatlakozott a zenekarhoz.
A PUF az ekkor végre kicsit stabilabb környezetben újra alkotni kezdett, és munkához látott. 2000 tavaszán - hét hosszú év után - végre újra stúdióba vonultak, hogy az ezredforduló egyik legfontosabb magyar lemezét felvegyék. Mindkét új zenész friss lendületet hozott a csapatba, amely a modernebb hangzásvilágban és az új technikai megoldásokban is érződik. Az Egyszer majd... című maxi 2000 nyarán, a Ha jön az élet... című album pedig 2000 őszén jelent meg az 1G Records gondozásában.
A nagy lendület, amibe a zenekar az ezredfordulón került, alábbhagyott, miután lecsengett a lemez megjelenésének híre (ami egyébként is méltatlanul kicsi volt). 2003-ban még összehoztak egy teltházas 20 éves jubileumi koncertet a Petőfi Csarnokban, de ekkor már tudni lehetett, hogy szünet következik a zenekar életében. Ebben az igen érzékeny és lefelé stagnáló időszakban, 2004-ben - a 20 éves jubileumi koncert dvd és cd mellett, melyek a Közönséges címet viselik - jelent meg az Álomhatár című PUF könyv, amely a már 21 éves zenekar történetét tárja fel. Ez a könyv több mint zenekar-történeti írás. A legtöbb egykori és jelenlegi zenekari tag megszólal a lapokon, életre hívva egy igaz, lakótelepi, garázsillatú és reflektorfényes történetet, ami jóval többről szól, mint egy zenekarról: barátságokról, sorsokról és szerelemről. Az interjúregényben ugyanúgy napfényre kerülnek a belső konfliktusok és kulisszatitkok, mint a szép és feledhetetlen emlékek. Talán éppen ezért, vagy az egy éves koncertnélküli szünetnek köszönhetően, a zenekar egy év elteltével újra keresni kezdte a közös utat, és 2005-ben ismét turnéra indult. Ebben az évben megjelent az egykor legendás demok gyűjteményének remasterolt változata CD-n Demo 1985-1989 címmel.
Az ezt követő időszak újra felszabadultan telt, a zenekar ismét sokat koncertezett, a közönség még mindig a régi maradt, és a hirtelen jött új energiákkal a PUF ismét dalokat kezdett írni. Lassan, de biztosan gyűltek az ötletek, mígnem 2007 végén végre megkezdődtek a következő lemezfelvétel előkészületei. 2008 elejétől új basszusgitáros került a csapatba a Hiperkarma zenekarból ismert Varga Laca személyében, aki - a zenekarral együtt - hihetetlen lelkesedéssel és örömmel vetette bele magát az új lemez munkálataiba. Ez év februárjában egy teljesen megfiatalodott és lendületes banda vonult be a stúdióba, hogy 8 év után az 1G Records gondozásában rögzítse soron következő albumát, amely - a lemez egyik leghúzósabb száma után - a Legelő címet kapta.

Tagok:
Leskovics Gábor - gitár, ének
Potondi Anikó - ének
Molnár Balázs - gitár
Varga László - basszusgitár
Farkas Zoltán - dob

Lemezek:
Demo (1985, 1987)
Ha jön az álom (1990)
A bál (1991)
A nagy rohanás (1992)
Szerelemharc (1993)
Szajhák és partizánok (1994)
Best of PUF (1997)
Ha jön az élet (2000)
Közönséges (2004)
Legelő (2008)