Egy halom fiatal énekel, ugrál, zenél, fest, ordít, szaval, vetít, videózik a koncerteknek nevezett közös őrületeken, amelyek a nyolcvanas évek szabad művészakcióit juttatják eszünkbe: ők a Ricsárdgír zenekar. Zenéjükben ott van minden vérbeli szentendrei jellegzetesség, íz, hangulat, vidámság, őrület. Egész fiatalon rákattantak a Bizottság zenekarra, bár élőben a koruknál fogva nem hallhatták őket, számaikat mégis itt-ott játsszák.
A full leszarom-hozzáállásuk ellenére elég jó kis dalaik vannak. Néha még rappelnek is, de a Ricsárdgír specialitása, hogy behúzzon valami agybaszó post-punk rave-es zúzásba, miközben az énekes, Márton Dániel, a hajadat is leüvölti, és teljesen kikel magából, ahogy azt a "Hello I am Tony Curtis!" című klasszikus szerzeményükben is teszi. Egész idő alatt úgy tűnik, mintha szét akarna esni a dolog, de végül mégsem. Ha pedig bevetted, akkor ez a vicc rólad is szól.