Zenekar

Tame Impala



Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Megalakulás: 2007



Hipnotikus, dallamos, minden érzékszervet megigéző, pszichedelikus rock zene. Ausztráliából indultak, és munkáik nemcsak az álomföldek megfoghatatlan szépségében elveszett, az éteri boldogság állapotában szüntelenül feloldódni vágyó hallgatókat igézték meg, hanem a földhözragadt kritikusokat is, akik egymás vállára borulva ünnepelték 2012-es albumukat.



A Tame Impala két alapító tagja, Kevin Parker és Dom Simper kamaszkoruk óta ismerik egymást, és lassan tíz éve játszanak együtt. Jay Watsonnal kiegészülve 2008-ban igazoltak le a Modular Recordings-hoz, ahol még ez év szeptemberében megjelent bemutatkozó EP-jük. Munkájuk első helyen végzett a független ausztrál lemezcégek által terjesztett kiadványok (Australian Independent Record Lebels) listáján, három dalukat: a Desire Be, Desire Go-t, a Skeleton Tigert és a Half Full Glass Of Wine-t pedig országszerte hallgatott rádiók játszották. Hamarosan együtt turnéztak az MGMT-vel, a Yeasayerrel és a Black Keys-szel, majd a Muse, a Mars Volta, a Kasabian társaságában is felléptek. 2010 májusára elkészültek első lemezükkel, az Innerspeakerrel, mellyel bejárták az Egyesült Államokat és Európát, minden helyszínen nagy (sajtó)figyelemmel kísért koncerteket adva; novemberi londoni koncertjüket Noel Gallagher, Tom Meighan és Alison Mosshart tisztelte meg jelenlétével.



Tagok:

Kevin Parker - ének, gitár, kazoo

Jay "Gumby" Watson - dob, szintetizátor, gitár

Dominic Simper - basszusgitár, gitár, szintetizátor

Nick "Paisley Adams" Allbrook - gitár, billentyűk, basszusgitár

Julien Barbagallo - dob



Lemezek:

Innerspeaker (2010)

Lonerism (2012)

Hozzászólások