Péter Dávid megmondja

Oláh Ibolya: Megreccsentünk persze, de ezt nem mondhattuk kifelé senkinek

Az énekesnő a Megasztár első évadáról mesélt a Partizán műsorában. Szerinte lehetnének itt még meglepetések, hogyha egyszer megtudnánk azt, hogy a döntőben hogyan nézett ki a valós megoszlása a szavazatoknak.

A Partizán egy különleges adással zárta a 2021-es évet. Készített egy Megasztárról szóló adást, melyben megszólaltak a készítő és a versenyzők is, valamint Till Attila is beszélgetett Gulyás Mártonnal a műsorban. Erről itt írtunk részletesen.

Annak a műsornak is fontos szereplője volt Oláh Ibolya, de most külön meghívott vendégként is eljött, hogy életút interjút adjon a PartizánPOP című sorozatban. Szó volt arról, hogy Oláh Ibolyának mil volt az első zenei élménye, szóba került az, hogy a politika egy sikeres roma életút példájaként kívánta őt használni, valamint a Magyarország című dallal való viszonyáról is mesélt. Természetesen a Megasztár is szóba került. Az adásnak kimondottan ezt a részét emelném ki most.

Oláh Ibolya azt remélte, hogy megnyeri ezt a műsort, majd onnantól kezdve valóra válhat az az álma, hogy a zenéléssel, énekléssel foglalkozhat. Elmondása szerint ez sikerült neki, ezért hálás is. Ő ugyan úgy véli, hogy baromi nehezen, de magától is sikerült volna neki ez a dolog, de a Megasztár elég jó ugródeszka volt. Azt azért ő is minimum furcsának találta már akkor is, hogy a műsor után mindenkinek volt lemeze, de valahogy őt sehogy sem sikerült leszerződtetni. Erre jött Presser Gábor és Novák Péter, majd megszületett az Egy sima, egy fordított című lemeze - meséli az énekesnő. 

Forrás: YouTube / Partizán

 

Pély Barna egyik beszólásából kiindulva volt egy kis merengés azon, hogy sokkal több angol dalt kellett megtanulniuk, mint magyart. Ezt szóvá is tették akkor a versenyzők, de következménye nagyon nem volt. Érdemi választ elvileg nem kaptak, de érdemes tudni, hogy külön zenei producer is dolgozik ilyen produkciókban. Laikusan arra gondol az ember, hogy követni kell a trendeket. Ma is bele lehet hallgatni a rádiókba, most is elég sok a külföldi dal. Plusz a jogdíjak, illetve a zenék felhasználása is problémát okozhat. Amúgy ez a magyar kontra angol dal szerepeltetése a tehetségkutatókban állandó téma, amit hol a zsűri, illetve a mentorok említenek, hol a versenyzők említik meg. Ez ilyen. Angol nyelven születik a legtöbb dal, az az egyik legnagyobb világnyelv, szinten mindenki ismeri. Valószínűleg a néző is több külföldi zenét hallgat, mint hazait. Ez van. (Érdekes, a külföldi X-Factorban meg a The Voiceban végig angolul énekelnek... Ott nem nagyon erőltetik az idegen nyelvet.)

A Megasztár akkori évadának egyik nagy bulvárszenzációja volt Oláh Ibolya vélt vagy valós dühkezelési problémája. Ez téma volt már a magasztáros adásban is, de itt más szemszögből lett megközelítve a sztori. Így az énekesnő el tudta mondani (megint), hogy nem kaptak mentálhigiénés segítséget, ennek köszönhetően, a hétről hétre rájuk nehezedő nyomással maguknak kellett megküzdeniük. Ennek pedig egyértelműen az lett a következménye, hogy rendre mindig az esett ki a tehetségkutató műsorból, aki már nem bírta. A stressz ráment a hangjára, nem tudott felkészülni, elfáradt satöbbi.

Pszichésen és mentálisan is nagyon le voltunk amortizálva

- mondta az énekesnő, majd még kiegészítette a következőkkel, hogy nem volt idejük pihenni, folyamatosan csak forgattak velük, közben 3-4 dalt meg is kellett tanulniuk. Pénteken a hangbeállásnál is ott kellett lenni. Kegyetlen volt. Semmit sem tudtak pihenni. Szombaton meg, mintha mi sem történt volna, kiálltak és mosolyogtak.

Megreccsentünk, persze, de ezt nem mondhattuk kifelé senkinek.

- mondta Oláh Ibolya, majd hozzá tette azt is, hogy nem felsőbb utasításra maradtak csendben, hanem egyszerűen, mint versenyzők, így érezték helyesnek, mert valahol tudták, hogy a hírnévnek ára van. És lehet, hogy nem sejtették, hogy mi vár rájuk, de, ha már benne voltak, akkor kvázi zokszó nélkül csinálták. 

Végül az első Megasztár döntőjének egyik érdekes pillanatát is felidézték, amikor Presser Gábor azt mondja, hogy 1% a különbség Tóth Vera és Oláh Ibolya között, majd Till Attila kijavítja, hogy nem, nem annyi, a nézők is láthatják, 30% a különbség a két versenyző között. Érdekes dolgok ezek, ahogy az is, hogy elvileg Oláh Ibolya rajongóit, akik két busszal érkeztek, valahova a karzatra lettek irányítva, jól eldugva, míg a földszinten szinte egymást érték a Tóth Verát buzdító táblákkal érkezett nézők. Ez nem esett neki jól, mert érződött benne a szándékosság, hogy direkt így lett intézve, hogy ő ne lássa, ne hallja a szeretteit a színpadról. És aztán hiába nyert Vera, valahogy mindig Oláh Ibolyával párban kellett megjelenniük interjúkon. Ezen a ponton az énekesnő inkább ki is jelentette, hogy nem mondhat el dolgokat azzal kapcsolatban, hogy szerinte miért nem ő nyerte meg végül a Megasztárt. Gulyás Márton nem hagyta ennyiben, inkább egy ügyes kérdéssel zátja ezt a témát.

Lehetnének itt még meglepetések, hogyha egyszer megtudnánk azt, hogy hogyan nézett ki a valós megoszlása a szavazatoknak?

Erre egy igenlő ühüm válasz érkezik az énekesnőtől.

Ezzel a beszélgetéssel már jóval árnyaltabb a kép a Megasztárról. Jobban megismerhettük, hogy miként is működött a műsor. A szavazatok esetleges manipulálása egy új dolog, ami az összes olyan műsor esetében felmerül, ahol a közönség kezében a döntés. Ott volt régen az SMS-szavazás, amikor az is nyerni tudott, akinek az ismerősei rengeteg feltöltős mobilt használva tömegével tudták küldeni a szavazatokat az emelt díjas telefonszámra. Ezeken lehet rágódni, de lényegében felesleges, mert a múlton már úgysem változtat semmit. Persze az igazságérzet diadalát megkaphatja tőle az ember, de Oláh Ibolya szavaiból is azt lehet kivenni, hogy ez volt az ára anno annak, hogy most előadóművészként tudjon élni és szeresse azt, amit csinál.

A teljes beszélgetést itt lehet megtekinteni.