Péter Dávid megmondja

Tilos a szex, és ennyi elég is

A Too Hot To Handle, magyarul az Ellenállhatatlan kísértés erről szól. A Netflix egyik legismertebb reality sorozata új évada hamarosan indul, és bár lehetett volna csavarni a koncepción, mégis első ránézésre úgy tűnik, hogy megmaradtak az alapoknál, azaz: tilos a szex és bármilyen erotikus közeledés.

Ez a reality volt az, ami koncepciójában is brutális nagyot tudott szólni. Az összeköltözős, egy fedél alatt élős, párkapcsolati valóságshow-k esetében azt várja az ember, hogy ez meg az a szereplő mikor fog összejönni, mikor lesz valami kis akció, mikor engedik el végre annyira magukat, hogy megfeledkezzenek a kamerákról, és leműveljenek egy kis paplan alatt szerencsétlenkedő maszatolást. A Netflix azt mondta, hogy inkább fordítsuk meg a dolgot: zárjunk össze egy valagnyi dögös, szingli pasit és csajszit - az emberek úgyis szeretnek szép embereket nézegetni -, de nem elég, hogy jól néznek ki, legyenek igazi szexmániás fiatalok, akiknek már kangörcs volt a jele óvodában, majd közöljük velük, hogy itt tilos a tipi-tapi, a csók, a petting meg a szex is.

Az első évadban itt még meg is történt a nagy ledöbbenés, voltak szabályszegések, de végül egy nagy, durva kihágásoktól mentes önismeretei tábor lett a végeredmény. Mindenki közelebb került saját magához, egyeseknél érzelmi kapcsolat is kialakult, majd végül elosztották egyenlő arányban a nagy nyereményt, mivel mindenki jól viselkedett.

Lehetett sejteni, hogy ez a koncepció megér még egy kört, de én úgy gondoltam, hogy ide azért kellene még valami, hisz a második évad így nem lenne más, mint az elsőnek a koppintása, nem lesz sehol egy váratlan fordulat. Például kicsit össze lehetne mosni a műsort az Ex On The Beach elemeivel. Lehetne hozni az idilli, szexmentes övezetbe egy igazi, gátlástalan, a pénzre egyáltalán nem utazó volt pasit, csajt, akinek egy kiadott feladata van, megszegni a Too Hot To Handle szabályait. Aztán lehetne még azzal is operálni, hogy a szex nem büntetés, hanem ajándék, de közben azok, akik ebben az ajándékban részesülnek, azok nem tudják, hogy milyen következményekkel kell számolniuk, például instant kizárással, vagy mínusz 10 ezer dollárral a végső nyereményből.

Aztán persze nem kizárt, hogy ezekből lesz valami, de a második évad előzetesét elnézve ezekre nem is biztos, hogy szükség lesz, mert egy jó casting simán elviszi a műsort. És jobban belegondolva lehet, hogy az történt, hogy az első évad sikere után nem is nagyon kellett szenvedni azzal, hogy igazán szexéhes, vad fiatalokat találjanak ebbe a műsorba, hisz aki látta, az egyből levágta, hogy itt pikk-pakk híressé válhat az ember, illetve nyilván van egy már-már egészségtelenül nagy adagnyi kivagyiság a fiatalokban, tehát tutira az is benne van, hogy ezek a csávók és csajok eljöttek egyet nyaralni és dugni, a pénz meg igazából nem is számít.

Akárhogy lesz, június 23-án megint kiderül, hogy mi a fontosabb: a könnyű pénz vagy a könnyű szex.

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu