sPORT

Csak a döntőben találkozhat egymással a Chelsea és a Bayern München

Az Európai Labdarúgó Szövetség péntek délben kisorsolta a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének párosítását.

Rögtön a húzás elején kialakult a legjobb nyolc „halálpárharca” – a sorozat címvédője, az angol Chelsea a Paris Saint-Germaint búcsúztató Real Madridot kapta meg.

A királyi gárda és a londoni klub tavaly az elődöntőben játszott egymás ellen. A madridi 1-1-es döntetlen után a Stamford Bridge-en 2-0-ra nyert a Chelsea.

A Manchester Citynek sem lesz könnyű dolga, Pep Guardiola alakulata az Atlético Madridot fogadja, majd a visszavágóra Spanyolországba kell utaznia. A két gárda először meccsel egymással.

Real Madrid / Forrás: Gonzalo Arroyo Moreno/Getty Images)

 

A Bayern München a Juventust kiejtő, Európa-liga-győztes spanyol Villarrealt kapta, míg a Liverpool portugáliába, a Benficához látogathat a nyolcaddöntő odavágóján.

2011-ben a csoportküzdelmek során a Bayern kétszer győzte le a Villarrealt. A Benfica a BL 2006-os nyolcaddöntőjében kétszer legyőzte a Liverpoolt. Az Európa Liga 2010-es negyeddöntőjéből a Liverpool 5-3-as összesítéssel jutott tovább.

A sorsoláson az is kiderült, hogy az elődöntőben az egyik ágon a Manchester City–Atlético Madrid párharc győztese a Chelsea–Real Madrid páros továbbjutójával találkozik, míg a másik ágon a Benfica–Liverpool győztese a Villarreal–Bayern München nyertesével játszik majd.

Ez azt is jelenti, hogy a két legutóbbi győztes a Bayern München (2020) és a Chelsea (2021) csak a fináléban találkozhat egymással.

Emlékezetes a Bajnokok Ligája 2012-es müncheni döntője, amikor a hajrában előbb Thomas Müller, majd Didier Drogba szerzett gólt, majd a gólnélküli hosszabbítás után az angolok 4-3-ra nyerték meg a büntetőpárbajt.

A 2020-as pandémia sújtotta szezonban, a legjobb 16 között a Bayern München február 25-én 3-0-ra nyert Londonban, majd az augusztus 8-i müncheni visszavágón ismét a bajorok nyertek 4-1-re.

A tavalyi döntő két résztvevője, a Chelsea és a Manchester City azonban már az elődöntőben összefuthat egymással. A 2018-as döntő (Real Madrid-Liverpool) visszavágója szintén csak a párizsi fináléban jöhet össze.

A Real Madrid és az Atlético Madrid korábban kétszer játszott már döntőt egymás ellen (2014, 2016), ám idén már az elődöntőben összejöhet az újabb madridi Derby.

A negyeddöntő első mérkőzéseit április 5-6-án rendezik, a visszavágókra egy héttel később kerül sor. Az elődöntő mérkőzései április 26-27-én és május 3-4-én lesznek. A május 28-i finálé házigazdája pedig Párizs lesz.

Bajnokok Ligája

Negyeddöntő
Chelsea (angol)–Real Madrid (spanyol) – április 5. és 13.
Benfica (portugál)–Liverpool (angol) – április 5. és 13.
Manchester City (angol)–Atlético Madrid (spanyol) – április 6. és 12.
Villarreal (spanyol)–Bayern München (német) – április 6. és 12.

Elődöntő (április 26-27. és május 3-4.)
Manchester City (angol)/Atlético Madrid (spanyol)–Chelsea (angol)/Real Madrid (spanyol)
Benfica (portugál)/Liverpool (angol)–Villarreal (spanyol)/Bayern München (német)

Szoboszlaiék az Atalantával, a Barcelona német csapattal találkozik az Európa Liga negyeddöntőjében

A Gulácsi Péter, Willi Orbánt és Szoboszlai Dominikot is soraiban tudó RB Leipzig  volt az első, amit kihúztak: a lipcsei alakulat olasz ellenfelet kapott, első körben az Atalanta ellen kell kivívnia a továbbjutást.

A sorozat első számú esélyesének számító Barcelona a német Frankfurt otthonában kezdi a negyeddöntőt.

Az angol West Ham a Lyonnal, a portugál Braga pedig a skót Rangersszel csap össze a legjobb nyolc között.

Fontos, hogy az RB Leipzig és a Barcelona más ágra került, ennek értelmében Szoboszlaiék akár a gránátvörös-kékekkel is találkozhatnak a fináléban – ehhez persze előbb el kell jutnia addig mindkét csapatnak.

A negyeddöntős párharcok első mérkőzéseit április 7-én, a visszavágókat pedig egy héttel később játsszák. Az első elődöntős meccsekre április 28-án, a visszavágókra pedig május 5-én kerül sor. A sorozat fináléját május 18-án rendezik Sevillában.

Európa Liga

Negyeddöntő
RB Leipzig (német)–Atalanta (olasz)
Eintracht Frankfurt (német)–Barcelona (spanyol)
West Ham United (angol)–Olympique Lyon (francia)
Braga (portugál)–Rangers (skót)

Elődöntő
RB Leipzig (német)/Atalanta (olasz)–Braga (portugál)/Rangers (skót)
West Ham United (angol)/Olympique Lyon (francia)–Eintracht Frankfurt (német)/Barcelona (spanyol)

Forrás: M4 Sport