sPORT

Vas Kata Blanka ismét sporttörténelmet írt

Vas Kata Blanka fantasztikus versenyzéssel negyedik lett a női mezőnyversenyben a Belgiumban zajló országúti kerékpáros vb-n szombaton, ezzel a legjobb magyar női világbajnoki eredményt érte le. Az aranyérmet az olasz Elisa Balsamo nyerte.

A három szakágban is kiemelkedően teljesítő, a tokiói olimpián hegyikerékpárban negyedik 20 esztendős magyar bringás két hete az Európa-bajnokságon az U23-as mezőnyversenyben ezüstérmes lett. 

Ezúttal a felnőttek között is végig remekül helyezkedett az élmezőnyben, négy és fél kilométerrel a cél előtt az időfutamban olimpiai bajnok Annemiek van Vleuten támadásával el tudott menni, majd miután befogták őket, az utolsó, támadásokkal tarkított kilométerek végén, a sprintbefutóban negyedikként ért célba.

Az aranyérmet Elisa Balsamo a nagy esélyes, háromszoros országúti világbajnok holland Marianne Vost megelőzve nyerte. Harmadikként a lengyel Katarzyna Niewiadoma ért célba, alig valamivel Vas előtt, aki úgy lett negyedik, hogy az utolsó métereken ki kellett kerülnie az olasz felvezetőembert.

 

Forrás: Tim de Waele/Getty Images

 

A címvédő holland Anna van der Breggen pályafutása utolsó versenyén – előzetes ígéretéhez híven – honfitársaiért dolgozott, így nem volt érintett a végjátékában. Vas csapattársa jövőre már sportigazgatóként fog dolgozni klubjukban, az SD Worxben.

Az U23-as férfiak pénteki mezőnyversenyében a hajráig az élmezőnyben tekerő, az utolsó kilométeren belül az éremért támadó Fetter Erik 40. lett 17 másodperc hátránnyal, míg Karl Ádám 2:41 perces lemaradással 56. helyen fejezte be a bukásokkal és feladásokkal tarkított viadalt.

Nők, világbajnok (Antwerpen-Leuven, 157,7 km):
   Elisa Balsamo (Olaszország) 3:52:27 óra
2. Marianne Vos (Hollandia) azonos idővel
3. Katarzyna Niewiadoma (Lengyelország) 1 másodperc hátrány
4. Vas Kata Blanka a. i.

(MTI)