Gorillaz és Bonobo: Sziget csütörtöki ajánló

Idén másodjára ejt minket útba az utóbbi időkben újra feltámadt Gorillaz, és a lötyögős-világzenés elektronika királya, a Bonobo is új albumot hoz a nagyszínpadra. Az A38 színpadon egymást érik az érdekes indie zenekarok, Prodigy helyett pedig a holland Yellow Claw-t ajánljuk.

Oscar and The Wolf

Csütörtök 17:30, Nagyszínpad

 

Hollandiában és Belgiumban stadionokat tölt meg a belga énekes, aki ábrándos indie folkban utazik, de kacsintgat a pop és az elektronika felé is. Az első ismertebb száma a 2013-as Orange Sky, amivel megszerezte Lou Reed jóváhagyását, de azután futott be igazán, hogy jobban megtolta az elektronikus vonalat a 2014-es albumán. Ezután egy évvel később már a Roisin Murphy-vel indult koncertturnéra, és az új albuma, az Infinity tavaly szeptemberben jelent meg.

 

 

Bonobo

Csütörtök 19:15, Nagyszínpad



A lebegős-lötyögős, világzenei elemekkel kombinált intellektuális elektronikát játszó brit DJ-ért rengetegen rajonganak. Nem először jár felénk, játszott a Szigeten is, idén tavasszal meg a Budapest Parkban komplett zenekari kísérettel. Az idei fellépéseinek az ad aktualitást, hogy tavaly jelent meg a legújabb, Migration című lemeze, amin vendégelőadóként az idei Szigeten szintén fellépő Chet Faker, azaz Nick Murphy is játszott.

 




Gorillaz

Csütörtök 20:20, Nagyszínpad



A Blur volt énekesének rajzfilmfigurákból álló együttese járt már nálunk különböző felállásokban, tavaly egyenesen kétszer is, de azóta van mi újat mutatniuk. A 2017-es világkörüli turné alatt született számokból idén júniusban jött ki egy új album, a The Now Now Now. Akkora slágerük azóta sem volt, mint a kezdetek kezdetén a Clint Eastwood és a Feel Good, és 2012 táján az énekes-zeneszerző Damon Albarn és a figurákat rajzoló Jamie Hewlett úgy összerúgta a port, hogy pár pillanatig úgy tűnt, a Gorillaznak vége. Aztán a tavaly megjelent Humanz című albummal ők lettek a Brit Awards-on a legjobb brit együttes.

 

 

 

WhoMadeWho

Csütörtök 16:45, A38 színpad

 

Az A38 színpado a dán kísérleti indie popot játszó csapat kezd, és bár elég behatárolhatatan a zenéjük, általában megállás nélkül turnáznek, és elég erős koncerteket adnak. A csapat tizenöt éve működik, dolgoztak együtt az LCD Soundsystemmel, a Peaches-zel és a Daft Punkkal, a hatodik, eddigi legambiciózusabb albumuk tavaly jött ki, és azóta még nem jártak nálunk. A tavalyi turnéjuk alatt, miközben az albumot írták, film is készült róluk.

 

 

 

Unknown Mortal Orchestra

Csütörtök 18:30, A38 színpad

 

Aki woodstockosan szeretne fesztiválhangulatba kerülni, annak a szelíd, pszichedelikus indie rockot játszó új-zélandi együttes koncertjét ajánljuk. Idén jelent meg a negyedik albumuk, ami mindenhol jó kritikákat kapott, a BBC Radio már júliusban megelőlegezte neki, hogy ez az év egyik legjobb albuma, és a Vice magazin szerint aki nem ezt hallgatja idén nyáron, az valamit nagyon elrontott.

 



Cigarettes After Sex

Csütörtök 20:15, A38 színpad

 

A sötét, mégis romantikus zenét játszó együttes a legújabb albumát tavaly már bemutatta élőben az A38-on. Ettől függetlenül biztosan most is sokan várják a texasi ambient pop csapatot, akiket többek között a Twin Peaks főcímdalát éneklő Julee Cruise inspirált és a  "Nothing's Gonna Hurt You Baby” című számuk a Szolgálólány meséje című sorozatban is szerepelt.

 

 

Seasick Steve

Csütörtök 22:00, A38 színpad

 

A nyugdíjaskorú szakállas blues énekes Kaliforniában született, aztán sokáig csak csavargott a világban, amíg valahogy Norvégiában nem kötött ki. Hatvanon felül kezdett csak rendesen zenéket kiadni, és 2004 óta már a nyolcadik blues albumnál tart. Híres a különleges, személyre szabott gitárjairól, és bár általában autentikus arcnak tartják, néhány évvel ezelőtt kiderült, hogy valószínűleg tíz évvel fiatalabb, mint amennyinek mondja magát, és akad még pár dolog, amit hozzáköltött az életrajzához.

 

 

Lemaitre

Csütörtök 23:45, A38 színpad

 

Az ősrobbanás elméletét kidolgozó fizikusról nevezte el magát az indie elektronikát játszó együttes, akiknek a zenéjét valamiért nagyon szereti a techvilág, a Cut To Black című számuk az iPhone 5c promóvideójában szerepelt, 2016-ban a Cut To Blacket a Facebook, a Closert pedig a Google használta fel az új telefonja promójához, és nem hagyták ki őket a világ első élő Minecraft koncertjéből sem, ami egyszerre szólt élőben és a játékban.

 

 

What So Not

Csütörtök 00:30, Bacardi Aréna

 

A szállós-bulizós, dallamos és vidám elektronikus zenét játszó és író ausztrál producer legnagyobb számai a hosszú basszusokkal simogató Gemini és a Jaguar. Idén márciusban egy teljes albumot kiadott, aminek a Mixmag szervezett lemezbemutató partit Los Angelesben.

 




Yellow Claw

Csütörtök 03:00, Bacardi Aréna



A Yellow Claw zenében inkább a kilencvenes évek önfeledt rave-bulijait melegíti fel és teszi 21. századi alapokra. Az egész egy bulisorozatnak indult, de annyira bejött az amsterdamiaknak a trapesített Scooter és az egészet övező őrület, hogy elkezdtek számokat kiadni, leszerződtette őket Diplo kiadója és tavaly már egy rendes album is összejött. Ha már ciki a Scooter és a Prodigy sem lép fel az idei Szigeten, erre lehet ugrálni, a komolyabb szeleteléshez pedig ott a Telekom Colosseum.