100 éve született Zdeněk Miler, és idén 65 éves a Kisvakond

1921. február 21-én született Zdeněk Miler cseh rajzfilmkészítő és illusztrátor, a Kisvakond-filmek és -könyvek atyja, akit a véletlen sodort a rajzfilmes pályára – és egy másik véletlen hozta az útjába a vakondot.

Habár Miler már gyerekként is szeretett festeni, rajzolni, felnőttként részben Csehszlovákia náci megszállása miatt választotta az animátori pályát, mivel egy demonstráción való részvétele miatt

csak úgy kerülhette el a koncentrációs tábort,

hogy rajzfilmesként kezdett dolgozni. Első állatos rajzfilmje 1953-ban egy baromfiudvarban játszódott, aztán 1956-ban egy textilipart bemutató propagandafilmben, kék kertésznadrágban megjelent a Kisvakond: a figura ötletét az alkotó onnan vette, hogy séta közben véletlenül rálépett egy vakondtúrásra.

A kisvakond című animációs sorozat egyik epizódját 1966-ban a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon is díjazták, és a karakter gyermeki kíváncsiságával, segítőkészségével, kreatív újrahasznosító lelkesedésével világszerte hamar belopta magát a gyerekek és a felnőttek szívébe.

Az első Kisvakond-könyv 1971-ben jelent meg magyarul a Móránál, és a kilencvenes évekig Miler többi könyvét is ez a kiadó adta ki,

majd a jogok egy évtizedig a Helikonhoz kerültek; de a 2000-es évek elejétől ismét a Móra Kiadónál vannak.

Forrás: Klaus-Dietmar Gabbert / picture alliance via Getty Images

 

A Móra pedig nemcsak a februári, születésnapi hónapban, de egész 2021-ben számos meglepetéssel, eseménnyel készül a Kisvakond-rajongók számára. A kiadó Facebook-oldalán évfordulós Kisvakond-keretet találunk, a budapesti Móra Mintaboltban pedig egy óriási kisvakondfigura vár mindenkit egy közös fotóra minden hétköznap 12:00 és 18:00 óra között, február 26-ig. Akinek van kedve, elküldheti kedvenc kisvakondos relikviája képét a jatek@mora.hu e-mail címre – az összegyűjtött képekből a kiadó hamarosan virtuális kiállítást szervez.

A Móra ezenkívül óvodásoknak szóló pályázatot is hirdetett: március 31-ig várják a szabadon választott kreatív technikával (ceruza, zsírkréta, pasztellkréta, vízfesték vagy tempera, kollázs, gyurma) készült, Kisvakondot és barátait ábrázoló alkotásokat. De az ünnepléshez a Cseh Centrum is csatlakozik: az évforduló hétvégéjén és az azt követő héten Facebook-oldalukon több izgalmas tartalommal készülnek: február 21. és 28. között például több rajzfilmet is ingyenesen megtekinthetünk. És ha mindez esetleg nem lenne elég, a budapesti Király utcában várhatóan márciusban Vakondbolt is nyílik!


(via Móra Kiadó, Wikipédia)