40 éves a LEGO® minifigura

1978-ban a diszkózene uralta a slágerlistákat, még nem léteztek mobiltelefonok és az internettől is több mint egy évtized választott el. Ebben az évben kezdődött el a legelső LEGO minifigurák gyártása. Mára ezek a kis figurák legalább akkora fejlődésen mentek keresztül, mint a világ körülöttük, ezáltal szerepjátékok végtelen lehetőségét kínálva. Így a világ legkisebb ikonjainak 40. születésnapja alkalmából, íme a nagy történet néhány mérföldköve!

A LEGO minifigurák evolúciója
Minden 1974-ben kezdődött, az összeépíthető LEGO figurák megjelenésével, amelyek akkor még javarészt nagy, négyzet alakú LEGO kockákból álltak mozgatható kezekkel, de nem mozgatható lábakkal. Ezt követték 1975-ben a LEGO Extra figurák szilárd testtel, mozdíthatatlan karokkal és lábakkal, nyomtatott vonások nélkül. Tehát teljesen különböztek a ma ismert, közkedvelt LEGO minifiguráktól. Nem mintha túl sokáig kellett volna várni arra, hogy 1978-ban kezdetét vegye a LEGO történelem új fejezete, ahol a minifigurákat mozgatható csípővel, és egy egyszerű arckifejezéssel látták el, amely pontszemekből és feketével festett mosolyból állt.
Előre ugorva 2018-ba, mára már 650 egyedi arc található a kollekcióban, amely lehetővé teszi a gyerekek számára, hogy a különböző karakterek megszemélyesítése során bárhol és bármikor önfeledten élvezhessék a játékot.

Húsztól nyolcezerig
Kezdetben 20 különböző LEGO minifigura karakter volt, például rendőr, orvos, tűzoltó, lovag és űrhajós. Az elmúlt négy évtizedben azonban a különböző minifigurák száma meghaladta a 8000-et. Hogy könnyebben megértsük, ez azt jelenti, ha a világ népessége ugyanilyen mértékben nőtt volna, most közel 144 milliárd ember élne a Földön!

A tökéletes magasság
Vedd le a hajat vagy bármely más fejre rögzíthető tartozékot, és a LEGO minifigurák pontosan ugyanolyan magasak lesznek, mint négy összeillesztett LEGO építőkocka. Ez is azt mutatja, hogy tökéletesen illeszkednek a LEGO játékrendszerbe. Ó, és ha egymás tetejére állítod őket, akkor 20 750 minifigurára lenne szükség ahhoz, hogy elérjék a világ legmagasabb épületének, a dubaji Burj Khalifa magasságát.

Ezermester minifigurák
Az elmúlt évek során a minifigurák megmutatták, hogy nagyjából minden szakma területén megállják a helyüket. A kalóztól elkezdve a rohammentősig, a mérnöktől az elefánttartóig, az állatorvostól a vikingig, több ezer különböző minifigura karakter létezik. 2011-ben három LEGO minifigurát még az űrbe is kilőttek a NASA Juno űrszonda fedélzetén. Egy dolog azonban mindvégig változatlan maradt: bármilyen szerepet, karaktert vagy személyiséget szeretnének a gyerekek eljátszani, az biztos, hogy van hozzáillő minifigura.

A sokszínűség bajnokai
Tudtad, hogy a LEGO minifigurák fejének hagyományos sárga színét még az 1970-es évek elején és közepén, fókuszcsoportos visszajelzések alapján választották ki, akik szerint ez az árnyalat jobb volt, mint a fehér szín? Azóta a minifigurák egyre változatosabbak lettek, kezdve az első természetes bőrszínnel megjelenő figurákkal 2003-ból (Lando Calrissiant a Star Wars-ból és az NBA kosárlabda játékosokat), egészen a 2016-ban bevezetett kerekesszékesig. A LEGO minifigurák a nemi sztereotípiák leküzdéséből is kivették a részüket a női tűzoltók, a nindzsalányok és a babahordozóval felszerelt apukák megjelenítésével. Ami azt illeti, a minifigurák lényege éppen ez, hogy a gyerekek bármit megalkothassanak, és bármilyen szerepet ölthessenek – nő vagy férfi, bukósisakos vagy frizurás, szeplős vagy szemüveges, lehet bármilyen. Ha esetleg a robot barátaid miatt aggódnál, ne tedd. Számtalan C-3PO és R2D2 (hogy más robotokat ne is említsünk) figura is volt már.

A hollywoodi sztárok
A LEGO minifigura számos hollywoodi kasszasikerben is szerepelt, többek között A LEGO® kaland™, a LEGO® Batman™ – A film, és A LEGO® Ninjago-film™ című alkotásokban. Sőt, 2007-ben a LEGO Csoport 10 000 darab arany-króm C-3PO figurát rejtett el véletlenszerűen a szettek csomagolásában, hogy így hívja fel a figyelmet a Csillagok háborúja 30. évfordulójára.

1978 óta 2018-ban is ugyanazzal a precizitással
Tudtad, hogy egyetlen minifigura legyártásához nyolc különböző öntőformát használnak? Kettő mintája ezek közül megegyezik, csak megfordították őket, hogy a minifigura jobb és bal kezét és lábát is el tudják készíteni. Az öntőforma precizitása kivételes, és mivel az eredeti darabok szinte teljesen megegyeznek a napjainkban használtakkal, akár az 1978-ban készült minifigurák is hozzákeverhetők a mai modern karakterekhez! Bár mégis van, ami változott, mégpedig az elemek száma, amit egy öntőformával gyártani lehet, valamint ennek a sebessége – például a minifigura fejének öntésénél korábban 8 elem készült 9,8 másodperc alatt, míg most 128 elem készül 14,7 másodperc alatt!

Több mint egy figura
A LEGO figurákat a játék kedvéért gyártják, de emellett van egy komoly oldaluk is. A szerepjátékok végtelen lehetőségeit kínálva arra tervezték őket, hogy a gyerekek találékonyan, különböző érzelmeket kifejezve tudják elmesélni saját történeteiket. Ez mindenekelőtt rengeteg élvezetet jelent. De legfőképpen lehetővé teszi a fiataloknak, hogy olyan kulcsfontosságú készségeket fejlesszenek, mint az érzelmi intelligencia, a kreativitás és a kommunikáció, amikről az új LEGO Játssz Jól! Jelentés szerint a szülők úgy vélik, hogy elengedhetetlenek lesznek ahhoz, hogy gyermekük sikeres jövőt építsen.