A Pagony és a Tilos az Á könyvei és szerzői az Év Gyerekkönyve díjazottjai között

A Hubby – Magyar Gyerekkönyv Fórum immár ötödik éve díjazza független szakmai zsűri döntése alapján a legjobb gyerekirodalmi alkotásokat. Az idei évben számos, a Pagonynál vagy a Tilos az Á Könyvek között megjelent kötet kapott elismerést.

Az Év illusztrátora díjat Paulovkin Boglárka nyerte, Majoros Nóra: Az orrszarvú és a madarak című könyvéért, amely a Pozsonyi Pagonynál jelent meg. Az Év Fordítója Havasi Attila és Varró Dániel lett T. S. Eliot: Macskák című kötetének új magyar fordításáért, mely szintén a Pagonynál jelent meg. Az Év Leginnovatívabb Könyve díjat a Tilos az Á Könyvek kiadónál megjelent Hogyne szeretnélek! című kötet kapta, melyben Shakespeare szonettjeit fordította újra Papolczy Péter.

A hagyományokhoz híven a HUBBY diákzsűri díjakat is adott ki iskolák közreműködésével. A diákzsűri értékelése szerint Az Év Gyerekkönyv Írója (12 év alatti kategóriában): Bán Zsófia lett Vagánybagoly és a harmadik Á – avagy mindenki lehet más című könyvéért, mely a Pozsonyi Pagonynál jelent meg (Zsűri: Alternatív Közgazdasági Gimnázium és Általános Iskola, tanáruk Janzsa Krisztina), az Év Illusztrátora pedig: Paulovkin Boglárka, Majoros Nóra: Az orrszarvú és a madarak című könyvéért (zsűri: Sashegyi Arany János Általános Iskola és Gimnázium, tanáruk Sirák Richárd).

A HUBBY különdíjakat is kiosztott, és a szerzői különdíjat Wéber Anikó, a Pagony és a Tilos az Á szerzője kapta az elmúlt években kiemelkedő írói és szervezői tevékenységéért.

A shortlistek ide kattintva tekinthetők meg.