Egyéves lett Hada, a tapírkislány

Néhány nappal ezelőtt töltötte be első életévét Hada, a tapírkislány, akinek tavaly a látogatók segítségével sikerült nevet találni. Az ünnepeltről a Budapesti Állatkert egy kisfilmet is készített, de tapírjaikat webkamerán is meg lehet nézni.

A Fővárosi Állat- és Növénykert legifjabb tapírja tavaly februárban született. Az első néhány héten azonban gondozóin és az állatorvosokon kívül még senki nem láthatta, hiszen a kicsinek és az anyának is a legteljesebb nyugalomra van ilyenkor szüksége. Viszont mire végre bemutathatták volna a kislánynak bizonyult jövevényt, eljött a március 15-i nap, amikor az intézményt be kellett zárni a koronavírus-járvány miatt. Így a kicsi végül áprilisban debütált egy kisfilmmel.


A tapírbébi nevének kiválasztására az állatkert szavazást írt ki. A befutó név végül a Hada lett, ami spanyolul tündért jelent. Közben megmutatták a tapír kislány első lépéseit a kifutóban, nyár derekán pedig azt is, hogyan pancsol a medencében. Időközben a közönség a saját szemével is megcsodálhatta a jövevényt: május 20-án, amikor bő kéthavi zárvatartás után az intézmény újra megnyithatott, sok látogató mondta, hogy először a tapírok felé veszi az irányt, mert nagyon szeretnék már látni a kicsit.


November 11-én viszont újra be kellett zárni a kapukat a pandémia miatt, így a Budapesti Állatkert munkatársai megint az internet segítségével igyekeznek pótolni a tapíros élményeket. Az egyik webkamerájuk épp a Dél-Amerika kifutó képét mutatja, ahol a tapírok a vízidisznókkal és a nagy marákkal élnek társbérletben, így ha Hadáék épp ott tartózkodnak, akár valós időben is meg lehet lesni, mit csinálnak éppen. A webkamerán követhető mozgóképek mellett azonban szerencsére egy újabb kisfilmet is készítettek a napokban első születésnapját ünneplő tapírkislányról.


(via Fővárosi Állat- és Növénykert Marketing és Kommunikációs Osztálya)