Három új társas és egy friss könyv a Pagonytól

Három nagyon népszerű mesehős lett a főszereplője a három most megjelent játéknak – sőt: a kuflikkal egy friss könyv is a polcokra került.

Dániel András: A kuflik és a furcsa árnyék

„Az első szép tavaszi nap volt abban az évben. A koszos téli felhők maradéka is eltakarodott az égről, és végre kisütött a nap. Valér kidugta az orrát az üregéből, aztán körbeszimatolt. A levegőnek ázottföld-, frissfű- és némi vakondkakaillata volt.”

Ezekkel a hívogató tavaszi mondatokkal indul a legfrissebb kuflikönyv, amelyben Fityirc komoly problémával szembesül: súlyos árnyékfurcsulás éri. Először nem is tudja, mihez kezdjen. Elég ijesztő lehet, ha az embernek megváltozik az árnyéka, nem? Persze Doktor Furcsa, a zsibbadások és bizsergések szakértője ért az árnyékokhoz is. Hősünk tőle kér hát tanácsot.

A kötetben található második mesében Zödön és Valér hasonlóan égető kérdésre keresi a választ: Zödön ugyanis akkora, hogy a legnagyobb bokorból is kilóg bújócskázás közben. Valér viszont nem éri fel a felső ágakat, hogy rendesen elbújhasson. Legszívesebben méretet cserélnének! Nagy szerencséjük, hogy az odavisszagumóval ez nem is lehetetlen. De nem számolnak a bonyodalmakkal, amelyek... na de erről további információk már a könyvben találhatók!

3 és 6 éves kor között ajánlott!


Marék Veronika: Hová bújtál, Boribon?

Immár a harmadik Boribon-társasjáték jelenik meg a Pagonynál. A dobozban ezúttal két játékváltozat: egy bújócska és egy fogócska található. Boribon és Annipanni bújócskáznak. Annipanni a hunyó. Megnézi Boribont a függöny mögött, a paplan alatt, a fa lombjában... De Szuszi és Hapci segít Boribonnak, nehogy Annipanni megtalálja! Amikor megunják a bújócskát, jégfogózni kezdenek! Hiába gyors Annipanni, ha csak a cicát és a kutyust kapja el, nem nyer!

A versengős játékváltozatban az egyik játékos Annipannival van, aki szeretné megtalálni Boribont, a másik pedig Szuszival, Hapcival és Boribonnal. Csak ez a játékos tudja, hogy a három lefordított korong közül melyiken lapul Boribon. A játék fejleszti a koncentrációs képességet és a taktikai érzéket. A kicsiknek szuper izgalmas kihívás megjegyezni, melyik lefordított korong Boribon, és úgy mozgatni a korongokat, hogy Annipanni ne találja meg a mackót! Az együttműködést segítő fogócskaverziót 2–4 fő játszhatja. A játékosok itt Boribonnal, Szuszival és Hapcival vannak, és közösen próbálják megakadályozni, hogy Annipanni megfogja Boribont.

3 és 6 éves kor között ajánlott!


Berg Judit – Agócs Írisz: Maszat és az elveszett plüssök

Maszat kirándulni indul, és természetesen az összes kis plüss barátját is magával viszi kalandozni. A kalamajka akkor kezdődik, amikor Maszat uzsonnázni kezd, mert addig az összes plüss kimászik a hátizsákjából, és persze el is tévednek. Feladatunk, hogy segítsünk a plüssöknek hazajutni még sötétedés előtt, különben Tigriske elfoglalja a kis kosarukat!

A Maszat és az elveszett plüssök kétféle játékmódja lehetővé teszi, hogy pici gyerekekkel az egyszerűsített verziót, nagyobbakkal pedig a kicsit összetettebb alapjátékot játsszuk. Körülbelül 20 perc egy menet a kooperatív társasjátékkal, amelyben a siker záloga az együttműködés, a közös gondolkodás. Maximum 4 személy játszhat vele egyszerre, de ha a gyermek egyedül szeretné kipróbálni, amíg anya vagy apa dolgozik a karanténban, a szabályok azt is lehetővé teszik.

3 és 6 éves kor között ajánlott!


Dániel András: Kuflibingó

A kuflik elhagyatott rétjén mindig történik valami! Hol elárasztja a puffpuding, hol nagyítóval kell keresni a csőkukacokat, hol meg belepi a hó az egész kuflikupacot. Ráadásul annyian laknak ezen a nem is annyira elhagyatott réten, hogy nehéz megfigyelni, ki ugrál éppen el a szemünk előtt…

A dobozban két változat, egy memória- és egy gyorsasági játék található. Az egyszerűbb játékmód ezúttal egy Képkereső, ami fejleszti a kicsik memóriáját, és már 3 éves kortól bátran játszható. A kissé összetettebb játékverziót 4 éven felülieknek ajánljuk – ez a Kuflibingó!

A társast 2–4 ember játszhatja, a játékidő pedig barátságosan rövid: mindössze 10–15 perc egy menet. A társas minden családtag számára tartogat sikerélményt, emellett szuperül fejleszti a memóriát és a gyerekek reflexeit is.

3 és 99 éves kor között ajánlott!


(via Pagony)