Két új jövevényt köszönthetett Nyuszifalván a Debreceni Állatkert

Bár Nyuszifalva lakói a hűvösebb idő beköszöntével téli szálláshelyükre költöztek, a Debreceni Állatkert örömhírrel szolgálhat a házuk tájáról, miután szeptember végén két kosorrú törpenyúl jött a világra.

Az egyformán vörösesbarna színű kis bak és nőstény egyelőre a kulisszák mögött nevelkedik, de tavasszal a többi tapsifülessel együtt ők is birtokba veszik otthonukat, ahol a látogatók is testközelből találkozhatnak majd velük.

A törpenyúl a házinyúl kifejezetten hobbiállatként tenyésztett változata, amelynek számos fajtája és színváltozata ismert.

Világszerte népszerű házikedvenc, viszonylag kicsi, legfeljebb 2 kilogrammos súlyának és szelíd, barátságos természetének köszönhetően.

Szabadban és lakásban egyaránt tartható, és a szobatisztaságra is megtanítható. A Debreceni Állatkert kiemelt célja, hogy a nagyvilág megannyi különleges vad állatfaja mellett a – sokak számára nem kevésbé egzotikus – háziasított állatfajtákkal is megismertesse látogatóit; ennek jegyében a tavaly húsvétkor átadott Nyuszifalva tavasztól ismét várja majd a törpe- és házinyulak iránt érdeklődő kicsiket és nagyokat.


(via Nagyerdei Kultúrpark Nonprofit Kft.)