Két új taggal bővült a debreceni állatkert lámabölcsije

A debreceni állatkert lámái remekül érzik magukat a Nagyerdő fái alatt, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy a februárban és áprilisban született csikók rövid időn belül két kis féltestvért is kaptak, miután május 29-én és június 1-én újabb egészséges utódok jöttek a világra. Érkezésükkel 10 egyedre nőtt a kultúrpark lámacsapata.

Amióta 2016-ban megérkezett a debreceni fehér kancákhoz Negro, a fekete csődör, már-már hagyomány, hogy tarka lámabébikkel találkozhatunk az ország első vidéki állatkertjében – ez pedig most sincs másképp, hiszen testvéreihez hasonlóan a kis kanca és a kis csődör is elöl fehér, hátul
fekete. Mivel a lámák egy hímből és annak nőstényeiből álló csapatokban élnek, a csikók ivarérésüket követően el fognak költözni, a nyár folyamán azonban még egészen biztosan testközelből találkozhatnak velük a látogatók.

Dél-Amerika legnagyobb teveféléje, a vadon élő guanakóból háziasított láma immár világszerte népszerű haszonállat. A megfelelő környezetben nevelkedett egyedek barátságosak és kíváncsiak, a közhiedelemmel ellentétben pedig csak fajtársaikat köpik le, és őket is főként dominanciaharcok során, így a debreceni állatkert békés és immár igen népes csapatától nincs miért tartani.

Nagyerdei Kultúrpark