Nagyszabású klímavédelmi kampányt hirdet a Cartoon Network

A gyerekcsatorna június 1-jével elindította vadonatúj klímavédelmi kampányát, amelynek célja, hogy felhívja a gyerekek figyelmét bolygónk megmentésére.

A Cartoon Network Klímabajnokok című többplatformos kampánya 18 nyelven indult el Európa-, Közel-Kelet- és Afrika-szerte, és egészen az év végéig újabb és újabb elemekkel jelentkezik.

A kampány alapját a gyerekek által befogadható, változatos kihívások képezik,

amelyek viszonylag könnyen teljesíthetők, mégis nagy változást idézhetnek elő a szemléletformálás és az ahhoz vezető környezetvédelem terén. A kezdeményezés szakmai hátteréről a WWF nemzetközi természetvédelmi szervezet szakértői gondoskodnak. A WWF közreműködésével készültek azok a videók, weboldali anyagok, amelyek segítségével a gyerekek közérthető és szórakoztató módon ismerhetik meg a klímaváltozás és a környezetszennyezés kihívásainak részleteit, megoldásait.

„Véleményem szerint a mai gyerekek elképesztően érzékenyek a klímaváltozás témájára, rengeteget hallanak róla, gyakran sajnos kontextus és felnőtt magyarázata nélkül. Az ijesztő szavak és képek sokuknál akár szorongást is okozhatnak. A Klímabajnokok applikáció kiváló módja annak, hogy feloldjuk bennük ezt a szorongást azáltal, hogy aktívan is hozzájárulhassanak a környezetük és a természet védelméhez, és valós idejű visszajelzést kapjanak arról, hogy az az apróság is számít, amit most ők tenni képesek a változásért. Az, hogy

mindez mesés formában és viccesen történik, csak még könnyebbé teszi számukra az esetleges szorongások elengedését”

– mondta a kampányról Gigler Dóra, a WWF Magyarország környezeti nevelési szakértője.

Forrás: WarnerMedia


A Cartoon Network Klímabajnokok kampány elsődleges célcsoportját a 6–12 éves gyerekek jelentik, akik körében a csatorna napjaink egyik legfenyegetőbb problémájára, a klímaváltozásra kívánja felhívni a figyelmet. Sosem késő elkezdeni odafigyelni környezetünkre, és a kis lépések is hozzájárulnak ahhoz, hogy Földünk élővilága fellélegezhessen. A klímabajnokká avanzsáló gyerekek a kampány weboldalán több mint száz kihívást, valamint kvízeket, videókat és játékokat találnak, amelyeket a Cartoon Network a tévében is népszerűsít.

A kihívások a következő témacsoportokra épülnek:

újrahasznosítás, tiszta energia, környezetbarát utazás, a vizek, a fák, az állatok védelme, energiamegtakarítás, egészséges étkezés.

Nemcsak otthonra, hanem az iskolára és a helyi közösségekre építve is készültek feladatok, ezzel még sokoldalúbbá téve a kezdeményezést, és megkönnyítve a tanárok számára a környezet- és természetvédelmi edukációt. A Klímabajnokok oldalán valós idejű térkép mutatja, hogy a világ mely országában milyen kihívásokat fogadtak el és teljesítettek.


(via WarnerMedia)