Negyvenéves Golo, a Budapesti Állatkert gorillája

40. születésnapja alkalmából a múlt hét végén tortával köszöntötték Golót, a Budapesti Állatkert hím gorilláját. A stuttgarti születésű állat 1989 óta él a magyar főváros állatkertjében, ahol az idők során két nősténytől összesen öt utódja születetett, sőt ma már nyolc unokája is van.

Golo, a Fővárosi Állat- és Növénykert hím gorillája szeptember 27-én töltötte be negyvenedik életévét. A budapesti gorillacsapat vezére különleges, a gorillák szája íze szerint elkészített tortát kapott, amelynek alapja piskóta volt, gránátalmás túrókrém került rá, a tetejét pedig különféle gyümölcsökkel, almával, barackkal, eperrel, málnával és kiwiszeletekkel díszítették a gondozók. A torta oldalára hosszában félbevágott banánokat szegeztek fel ropival. A születésnapi finomságokból természetesen jutott az ötfős gorillacsapat többi tagjának is. Még a zsúron használt tányérok is ehető anyagból, préselt búzakorpából készültek.

Golo 1980. szeptember 27-én született a stuttgarti Wilhelma Állat- és Növénykertben. Mesterségesen, cumisüveggel nevelték fel, kezdetben több más, szintén akkoriban született emberszabásúval, így három féltestvérével és két törpecsimpánz kölyökkel együtt. A kis Golo a következő évben, 1981 áprilisában a Zürichi Állatkertbe költözött, és ott cseperedett egészen kamaszkoráig. 1989 májusában érkezett Budapestre. Korábban a Budapesti Állatkertben nem éltek gorillák, ekkor viszont mindjárt egy párt láthatott a közönség, ugyanis néhány héttel Golo előtt egy nőstény állat is érkezett Frankfurtból az akkor már tizenkét esztendős Liesel személyében. Golo mellett ő is mind a mai napig látható Budapesten.

Liesel és Golo frigyéből az évek során összesen három kölyök született, akik azóta mind felcseperedtek, és más állatkertekbe kerültek. Golónak ezenkívül két másik kölyke is született Budapesten, egy fiatalabb, N’yaounda nevű nősténytől, aki 2008-ban érkezett a hollandiai Arnhem állatkertjéből – ezek közül a fiatalabb utód, egy Indigo nevű kislány a budapesti gorillacsapat legifjabb tagjaként idén decemberben ünnepli majd harmadik születésnapját. Golo öt gyereke közül háromnak saját utódai is vannak, így Golo már most nyolcszoros nagypapának számít, és talán a dédunokákra sem kell sokat várni.

Negyven évével Golo, ha matuzsálemi korúnak nem is mondható, mindenképpen tekintélyes életkorú állat. A természetben ugyanis a gorillák nemigen élnek tovább 35–40 évnél, tehát ilyen korú állatok a vadonban alig-alig fordulnak elő. A gorillákra is igaz az az általános szabály, hogy az állatkerti állatok rendszerint sokkal magasabb kort érnek meg, mint a természetben élő fajtársaik. A leghosszabb ideig élt ismert gorilla szintén egy állatkerti állat, sőt: a világ első állatkerti születésű gorillája volt. A Colo nevű nőstény néhány héttel még a hatvanadik születésnapját is túlélte. Ettől a rekordtól Golo ma is élő anyukája sincs már túlságosan messze: a Mimi nevű matróna most ősszel tölti be 57. életévét.


(Fővárosi Állat- és Növénykert Marketing és Kommunikációs Osztálya)