Nem maradunk bábszínház nélkül: indul a Bábfilmszínház!

November 21-től Bábfilmszínházat indít a Budapest Bábszínház – online láthatják a nézők a teátrum népszerű előadásait.

A színház a jelenlegi repertoárját mutatja be az online térben, figyelembe véve, hogy minden korosztály számára élményt nyújtsanak az otthonaikban. Eleinte hétvégenként teszik elérhetővé online előadásaikat, a nézőközönség által a Facebook oldalukon megszavazott időpontokban.

Az első előadás a november 21-i hétvégén Weöres Sándor költői mesejátéka, a Holdbeli csónakos lesz. A következő hétvégén a legkisebbek kedvence, a Boribon és Annipanni, majd a szintén népszerű Nyúl Péter és a 80 nap alatt a Föld körül lesz látható. A későbbiekben a Bábfilmszínház repertoárja a tervek szerint folyamatosan bővülni fog.


A Budapest Bábszínház a Pilvax Films stábjával, hat kamerával rögzítette a produkciókat. A cél az volt, hogy a bábelőadást filmes élményként tudják prezentálni.

„Érdekes kísérlet számunkra is, hogy hogyan tudjuk ötvözni a bábfilm műfaját a bábszínpadi előadással.

Bármilyen nehéz helyzetbe kerülünk, a társulat számára mindig fontos az alkotás. Ezért igyekszünk egy számunkra kedvezőtlen szituációban a pozitívumot megtalálni, és új formákat keresni” – mondta Ellinger Edina, a Budapest Bábszínház igazgatója.

A hat kamerával való rögzítés lehetővé teszi egészen közeli felvételek készítését, melyek olyan apró részleteket is megmutatnak egy bábból, amiket a hátsó sorokból talán nem is látni. Így előtérbe kerülnek a finom színészi gesztusok, a bábszínészek aprólékos mozdulatai. A Bábfilmszínház ezzel tudja ellensúlyozni a bábszínház közösségi élményének hiányát.


(via Budapest Bábszínház)

 

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu