Rajzolj egy krumplit! - Agócs Írisz új könyve a Pagonynál

Az alkotással járó tevékenységeket gyakran körüllengi a misztikus tévhit, mely szerint a különböző művészeti ágakat csak azok a szerencsések gyakorolhatják, akiket tehetséggel áldott meg a sors. Szerencsére Agócs Írisz Rajzolj egy krumplit! című foglalkoztatókönyve gyorsan és sikerrel oszlatja el ezt a tévhitet.

Megmutatja, hogy a rajzolás valójában egy boldog és örömteli időtöltés, amit bárki kipróbálhat – méghozzá sikerrel!

A kisebb gyerekek fejlődésében nagyon hangsúlyos szerepet tölt be a rajzolás. Rendszerint kétéves kor körül kezdik el felfedezni a rajzolás örömét, és az alkotás felszabadító hatását. Sokszor előfordul azonban, hogy megfelelő ösztönzés híján a rajzolás iránti lelkesedés csökkenni kezd, míg végül teljesen megszűnik. Pedig nemcsak a flow élmény miatt fontos, hogy minél többet és minél nagyobb örömmel rajzoljanak, hanem a finommotorikus készségek fejlesztése miatt is, hiszen ezek fejlettsége az iskolaérettséghez is elengedhetetlen. Rajzolás közben fejlődnek a gyerek kézizmai, összehangolódik a szem-kéz munka, a ceruza egyre biztosabb fogása pedig szintén rendkívül fontos szerepet tölt be a későbbi betűrajzolás, folyóírás elsajátításában.

Többek között ebben is segítséget nyújthat Agócs Írisz foglalkoztatója, a Rajzolj egy krumplit!, amit egészen abszurd módon a márciusban kezdődött karanténhelyzet hívott életre. Ebben az időszakban tűntek fel az illusztrátor Facebook-oldalán az első, pár lépésben, kedvtelésből megrajzolható különböző irka-firka, „krumpli figurák”, melyek egyből óriási népszerűségnek és rengeteg megosztásnak örvendtek a közösségi oldal felhasználóinak körében.

A reakciókból egyértelműen kirajzolódott, mekkora igény mutatkozik Írisz egyszerűen megrajzolható karaktereire. Nagyok és kicsik, szülők és gyerekeik sokszor közösen vettek részt az alkotás folyamatában, így a közös rajzolás és minőségi, együtt töltött idő egy egészen új tevékenységgel, a krumplifigura rajzolással gazdagodott. Bebizonyosodott, hogy az alkotás ezen formája egy örömteli, bárki által elsajátítható tevékenység, és a pontos útmutatásnak köszönhetően a sikerélmény is garantált volt.

Ezekből a rajzokból született meg az a könyv, amely bőven hagy teret a gyakorlásnak, hiszen több mint harminc állatot rajzolhatunk meg a különböző formájú krumplikból kiindulva. Ahogy Agócs Írisz tanácsolja a bevezetőben, merjük elengedni a fantáziánkat és élvezzük, hogy az alkotás során minden megengedett! 4-99 éves kor között bárkinek ajánlott!