Rekord a vadállatmentésben

Minden korábbi évet meghaladó számú mentett állat került be a tavalyi évben a Fővárosi Állat- és Növénykert vadállatmentő központjába, ahol 2624 emberi segítségre szoruló vadállatról gondoskodtak - a madaraktól a kisemlősökön át a foltos szalamandrákig.

A természetvédelem, és ezen keresztül a biológiai sokféleség védelme napjaink korszerű, akkreditált állatkertjeinek egyik fontos feladata, küldetése. Így van ez a Fővárosi Állat- és Növénykertben is. A kiterjedt természetvédelmi tevékenységnek azonban van egy olyan területe is, amellyel világviszonylatban aránylag kevés állatkert foglalkozik. Ez az adott országban őshonos, vadon élő, védett vagy fokozottan védett állatfajok segítségre szoruló egyedeinek mentése.

Mérgezett sasok, törött szárnyú gólyák, fészekből kiesett énekesmadarak, telelésben megzavart denevérek, elárvult kismókusok és sok más állat akad a védencek között. A sérült, beteg állatokat meggyógyítják, a legyengülteket felerősítik, az elárvultakat pedig felnevelik. A cél mindig az, hogy az állatok a rehabilitáció végére ismét tudjanak magukról emberi segítség nélkül is gondoskodni, ha ezt sikerül elérni, akkor vissza is engedik őket a természetes élőhelyükre.

 

Forrás: Fővárosi Állat- és Növénykert

Az elmúlt években a mentett állatok száma évről évre kétezer körül volt, a rekord pedig mindeddig a 2020-as évhez kapcsolódott, akkor ugyanis 2201 mentett állattal akadt dolga a szakembereknek. 2021-ben azonban még ennél is több segítségre szoruló állat kapott második esélyt: összesen 120 faj 2624 egyede, köztük 90 féle madár, 19 féle emlős, továbbá 11 féle hüllő és kétéltű is.

A mentett állatok számának növekedése azt is jelenti, hogy egyre többen tartják fontosnak, hogy a bajba került állatoknak segítséget nyújtsanak. Hiszen ezeknek az állatoknak egy jelentős részét jószándékú magánszemélyek találják meg, és viszik be a természetvédelmi mentőközpontba. A másik részük pedig elsősorban a nemzeti parkoktól érkezik, hiszen a területükön bajba került állatok rehabilitációjára legtöbbször az állatkertben van megfelelő lehetőség.

Az elmúlt évek vadállatmentő tevékenységéről számos kisfilm is készült, melyek remekül bemutatják ezt az áldozatos munkát, ezeket az állatkert Facebook-oldalán nézhetitek meg.

További érdekességekért látogassátok meg a honlapot!

 

 

A Port.hu zenés sorozatának első évadának utolsó részében Király Attila színész és szinkronszínész ült be a dobok mögé.