Szívünk rajta program kiemelt könyve mindent megtanít a csillagokról a gyerekeknek

A Szívünk rajta program havonta ajánl gyerek- és kamaszkönyveket, hogy megkönnyítse a szülők választását. Decemberben az Első könyvem az univerzumról címmel megjelent, kicsiknek szóló könyv kapta a zsűri kiemelését, ami a mese segítségével vezeti be a csillagok világába olvasóit.

D.Tóth Kriszta író, újságíró választotta ki az Első könyvem az univerzumról című mesekönyvet, ami a hónap könyve lett decemberben. A könyv Rókapapa meséje a világ keletkezéséről. Alkotója, a grafikusként is elismert Farkas Róbert a világmindenséget fürkésző gyerekek kérdéseire ad választ könyvében. Ez a könyv az Eszes Róka-sorozat első darabja, amelyet Raffai Péter, az ELTE Atomfizikai Tanszékének asztrofizikusa a jövő felfedezőinek ajánl.

D.Tóth Kriszta így vall a hónap kiemelt könyvéről: „Emlékszem, amikor ez a könyv megjelent az egyik közösségi finanszírozós oldalon – még az angol nyelvű kiadáshoz keresve forrást. Azonnal felfigyeltem rá és drukkoltam neki, hogy megjelenjen majd valamikor magyarul is. Nagyon nagy öröm volt kézbe venni, mert még annál is jobban sikerült, mint amit a bemutatkozó kisfilm ígért; szép és okos. Egy végletesen bonyolult kérdésről mesél csodálatosan egyszerűen és izgalmasan. Nekem ez a hónap mesekönyve.”

A program diákzsűrijének nagyon tetszett Rókapapa meséje az Univerzumról. Szerette a mesekönyv különleges rajzait, illetve nagyon érdekesnek találta a bolygók és az ember kialakulásának magyarázatát, ami egyszerűen, de mégis izgalmasan vezette be őt a csillagok világának titkaiba.

A hónap kiemelt könyve mellett még hét kötet kapott matricát ebben a hónapban. Boldizsár Ildikó kamaszoknak szóló meséi ugyanúgy elnyerte a zsűri tetszését, mint az animációs film elkészítését bemutató könyv, vagy az Olyan nincs, hogy a füleddel kóstold meg az uborkát sorozat szellemes versikéi.