Buenos Airesben mutatkoznak be a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria remekművei

Ebben az évben is folytatódik az a kiállítás-sorozat, amelynek keretében a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria anyagából válogatott remekművek mutatkoznak be a világ jelentős nagyvárosaiban.

A nagysikerű londoni, római, párizsi, milánói és madridi kiállítások után, a múzeum történetében első alkalommal a dél-amerikai kontinensen, annak egyik legjelentősebb metropoliszában, Buenos Airesben mutatkozik be az egyesített gyűjtemény. Az argentin Nemzeti Szépművészeti Múzeumban látható Mesterművek a reneszánsztól a romantikáig - a budapesti Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteménye című kiállítás március 26-án nyílt és július végig lesz látható az argentin fővárosban.

A mintegy 60 mű vendégszereplésről a 2016 tavaszán a Szépművészeti Múzeum madridi bemutatkozásának köszönhetően született megállapodás. A Thyssen-Bornemisza Múzeumban látható válogatás felkeltette az argentin múzeum érdeklődését és még a madridi bemutatkozás ideje alatt megkeresték a budapesti intézményt a kiállítás ötletével.

A kiállításon hat szekcióban mutatkoznak be a budapesti remekművek. Az északi reneszánsz kiállításrészben kaptak helyet többek között Cranach festményei, a 16. századi itáliai művészetet pedig mások mellett Leonardo da Vinci lovas szobrának, Tiziano és Raffaello műveinek segítségével mutatja be a kiállítás. A 17. századi itáliai művészetet többek között Bernardo Strozzi és Guido Reni, a spanyol mestereket pedig El Greco, Murillo, Zurbarán és Goya művei képviselik. A németalföldi művészetről mások mellett Rubens és Van Dyck festményeinek segítségével kapnak áttekintést a kiállításon. A tárlatot az 1700-1850 között keletkezett magyar mesterművek című szekció zárja, benne Mányoki Ádám, Bogdány Jakab, id. Markó Károly és Barabás Miklós alkotásaival.

A Szépművészeti Múzeum szervezésében az elmúlt években több jelentős nyugat-európai múzeumban és kiállítóhelyen is önálló kiállításon mutatkozhattak be a budapesti múzeum műtárgyai, illetve a magyar képzőművészet jeles alkotásai. A londoni Royal Academy of Arts-ban, a bécsi Kunstforumban, a római Modern Művészeti Nemzeti Galériában, a párizsi Musée d’Orsay-ban és a Musée du Luxembourgban, a milánói Palazzo Reáléban, valamint a madridi Thyssen-Bornemisza Múzeumban így összesen több százezren találkozhattak a magyarországi remekművekkel.

A kiállítás kiváló példája annak, hogy a Szépművészeti Múzeum anyagának minősége és sokrétűsége alkalmas arra, hogy egységes és magas színvonalon, számos remekművel reprezentálja az elmúlt évszázadok képzőművészetét.

A kiállítás kurátorai: Angel Navarro és Florencia Galesio, az argentin Nemzeti Szépművészeti Múzeum munkatársai.

Obras Maestras del Renacimiento al Romanticismo. Colecciones del Museo de Bellas Artes de Budapest y de la Galería Nacional de Hungría
2018. március 27. - július 29.
Museo Nacional de Bellas Artes, Buenos Aires, Argentína