Dante: Isteni színjáték - Madarassy István kiállítása Rómában

2019. október 17-én, csütörtökön 19.30 órakor nyílik a Falconieri Palota díszfolyosóján Madarassy István ötvös, szobrászművész Dante: Isteni Színjáték című kiállítása. A római Magyar Nagykövetség illetve a Római Magyar Akadémia meghívására, Rómában most először lesznek láthatóak a művész Isteni Színjátékot illusztráló szoborképei. A 2019. november 4-ig megtekinthető tárlatot megnyitja Őexc. Kovács Ádám Zoltán, római magyar nagykövet valamint Manuela Bartolotti Ablondi művészettörténész.

A magyar szobrász életműve sok szállal kötődik Itáliához. A dantei énekeknek ajánlott sorozata
több ízben volt már látható Olaszországban: 1994-ben „Pokol kapuja” című művét Ravennában a
Nemzetközi Dante Biennalén aranyéremmel jutalmazták, majd ezt követően 1996-ban illetve 1998-
ban Madarassy ismét részt vett a ravennai Biennálén a Purgatórium valamint a Paradicsom egyes
énekei által ihletett műveivel. 2010-ben, a firenzei Dante Múzeum meghívására a teljes Isteni
színjátékot illusztráló kiállítása volt látható. Ezt követően 2013-ban illetve 2016-ban szintén
Firenzében a Dante Múzeum révén újabb kiállításait láthatta az olasz közönség.


A Dante trilógia által ihletett szoborképeket a neves szobrász vörösrézlemezből hegesztve és
végkifejletként „tűzecsettel” színezve, megfestve készítette el. Az énekek történéseit a figurák
mozdulataival és azok kéztartásával, a régi kódexekhez hasonlóan fejezte ki, mesélte el. Az egyes
lemezeken a kompozíciót úgy alakította ki a művész, hogy a kezek mint a test egyik legkifejezőbb
részei, gyakran túlnyúlnak a kétdimenziós képkeretből, előre döntve mesélnek, és beavatják a nézőt
a túlvilági utazásba. Az oxidáló láng hevében – egy szinte alkimista eljárás során – a rézből
megszülető színek szimbolikusak és megindítóak: a középkor világát és magát az Isteni Színjáték
jelképrendszerét idézik. Míg Madarassy Infernójában a sötét árnyalatok a meghatározóak, a
Purgatóriumot a belső tűz és égető bűnbánat pirosa uralja. A Paradicsomhoz közeledve a Fény felé
haladunk.

Az est 20.30 órakor a Római Magyar Akadémia Liszt termében, a 2018-as Nemzetközi Danubia
Talents tehetségkutató verseny nyertesének, Sass Dániel zongoraművésznek a koncertjével
zárul.