Életre kel az árvíz előtti szegedi belváros

  • PORT.hu

Életre keltik a Nagyárvíz előtti belvárost Szegeden: a Móra Ferenc Múzeum leendő kilátójában fognak elhelyezni egy olyan eszközt, mely az 1870-es évek állapotában mutatja majd be a szegedi belváros nyüzsgését. Feltűnnek olyan épületek, építmények, melyek ma már nem láthatóak.

Valódi időutazást tehetnek hamarosan az érdeklődők a megújuló Móra Ferenc Múzeumban. A Kultúrpalota felújítása során kialakítanak egy kilátót, ahonnan nem csak a Tiszára, hanem a Móra-parkra és a szegedi belvárosra is rá lehet majd látni. A kilátó különlegessége egy kronoszkóp lesz: az eszközbe belenézve egy 3D-s animációt láthatunk majd, mely az egykori belvárost szemlélteti.

A fejlesztés alatt álló animációban feltűnnek olyan épületek, építmények, melyek ma már nem láthatóak. Megjelenik majd maga a szegedi vár, az egykori halpiac, a Belvárosi híd helyén állt hajóhíd és az egykori vasúti híd is. A távolban láthatjuk majd a Szent Demeter templomot, mely helyére a dómot emelték, vagy a Schaffer-házat, mely a mai Égő Arany emeletes ház helyén állt.

A Móra-múzeum felújítása után bárki felsétálhat majd a kilátóba és felfedezheti az 1870-es évek nyüzsgő szegedi belvárosát, melyet eddig csak fotókon keresztül ismertünk.

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu