Kihirdették az Év Tájháza díjat

A Felpéci Tájház nyerte el a 2020-ban meghirdetett Év Tájháza címet. A tájház nem csupán egy megfelelő módon helyreállított népi műemlék és néprajzi gyűjtemény, hanem a közösségi, hagyományőrző események kedvelt színtere is, ahol gyerekek és felnőttek játszva sajátíthatják el dédszüleik korának ismeretanyagát.

A Felpéc központjában álló műemléki védettség alatt álló tájház és a szőlőhegyi présház értékes kincseket őriz meg a Sokoróaljai-dombság kulturális hagyományaiból, épített örökségéből. A tudatosan felépített tevékenység része a gazdag programkínálat, amely a közösség aktív részvételével, önkéntesek bevonásával valósul meg. Múzeumpedagógiai tevékenységük kiterjed a bemutatókertre is.

A ház berendezése egykori evangélikus lakóinak életmódját idézi. A lakásbelső megjelenítése mellett a tájházban megtekinthetőek helyben használt mezőgazdasági szerszámok, és a méhészethez kapcsolódó tárgyak és eszközök is.

A Felpécért Alapítvány tájházi épületegyütteshez a Kubinyi Ágoston Program segítségével hozzákapcsolták a község szőlőhegyén található hagyományos présházépületet a hozzá tartozó szőlő és gyümölcsössel. A présház sajátos tematikájú kiállítóterével, bemutatójával, a szabadtéri pedagógiai célú használat lehetőségével tovább bővíti a közösségi felhasználás lehetőségeit.

A Felpécért Alapítvány elnöke, Dombi Alajosné néhány hónapja, 2020. szeptember 4-én vehette át Az Év tájházvezetője elismerést, így egy éven belül sikerült elnyerniük a Tájházszövetség két rangos díját is.