Kimagasló összeggel zárult a Korona/Ékszer jótékonysági ékszeraukció

Szombat este 8 órakor zárult le az Ékszerek Éjszakája Budapest által szervezett jótékonysági online ékszerárverés.  75 hazai kortárs ékszertervező, 78 kortárs ékszeréből 68 talált gazdára, ami rekorderedménynek számít!

1.802.734 Ft gyűlt össze jótékony célra, ami 100%-ban a támogatandó szervezetekhez kerül.
A hatnapos (05.11-16.) „KORONA / ÉKSZER – Aukció a gyermekekért” óriási érdeklődés mellett zajlott.
A nyilvános Facebook csoportnak (a licitálás felületén) több mint 1000 érdeklődő tagja volt. Több tucat licitáló tette meg ajánlatát a felajánlott ékszerekre.

Az esemény célja, hogy a koronavírus által még inkább nehéz sorba került gyermekeknek javítson az életkörülményein. A szervezők a befolyó összegből három, olyan gyermekekkel foglalkozó alapítványt, illetve összefogást támogatnak, amelyek célzottan tudják célba juttatni a rászorulóknak szánt élelmiszert vagy oktatási eszközöket.


Szervezők: Börcsök Anna, Fekete Fruzsi, Horányi Kinga, Neuzer Zsófia, Tengely Nóra,
Ékszerek Éjszakája Budapest

A három támogatható alapítvány/összefogás:
Az „Ablak a padra” kampányt a Civil Kollégium Alapítvány és az Esély Labor Egyesület közös programcsapata, a Láncreakció indította a Láthatatlan Tanodával és az aHang platformmal partnerségben. Az akció célja, hogy tanodákon és közösségszervezőkön keresztül digitális eszközöket juttasson azoknak a hátrányos helyzetű gyerekeknek, akik megfelelő gép és internetelérés híján kiszorulnak az oktatásból. Az Ablak a padra laptopokat, tableteket, valamint pénzadományokat gyűjt a digitális eszközök megvásárlására. https://www.ablakapadra.com/

Az Igazgyöngy alapítvány sokrétű tevékenysége első sorban a periférián élő gyermekek, fiatalok felé irányul. Hosszú távú küldetésük között szerepel az esélyteremtés, felzárkóztatás, önállóságra való nevelés. Gondos munkájuknak köszönhetően kiemelkedő sikereket érnek el a hátrányos helyzetű gyerekek fejlesztésben, művészeti képzésében ugyanúgy, mint a mélyszegénységben élő családok életkörülményeinek javításában. https://igazgyongyalapitvany.hu/rolunk/

A „Még egy falat” elnevezésű pénzgyűjtő kampányt a Civil Kollégium Alapítvány, az Esély Labor Egyesület, valamint az aHang kampányplatform indította a szegregátumokban élők megsegítésére. 12 településre helyi közösségszervezőkön keresztül juttatják el a befolyt pénzből vásárolt élelmiszereket és tisztítószereket, amelyek azért is jelentenek hatalmas segítséget a gyermekeket nevelő családoknak, mert az iskolák bezárásával csak napi egy tál ételhez juthatnak hozzá ingyenesen a hátrányos helyzetű gyermekek. https://ahang.hu/megegyfalat/

Az online aukció ebben a nyilvános Facebook csoportban zajlott

Az Ékszerek Éjszakája Budapest (ÉÉB) egy évente megrendezett programsorozat, melynek célja a magyar és nemzetközi kortárs ékszer népszerűsítése idehaza. A rendezvény hivatalos háttérszervezete a FISE, a Fiatal Iparművészek Stúdiója Egyesület, mely több mint harminc éve segíti a magyar iparművészek munkáját, szakmai fejlődését.

Az elmúlt öt évet vizsgálva az Ékszerek Éjszakája Budapest programsorozat látogatottságát, ismertségét tekintve egy erősen felfelé ívelő tendencia rajzolódik ki, mind a szakmabeliek, mind az érdeklődők tekintetében, ezért a szervezők hisznek abban, hogy törekvéseik az emberek széles rétegeihez tud eljutni.

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu