Köszöntő

Hegedűs 2 László képző- és fotóművész, filmrendező idén 70 éves. Jubileumi kiállításai a jelenlegi helyzet miatt elmaradnak. Az alkotással viszont nem hagyott fel.

HEGEDŰS 2 jubileumi kiállításait a KOVI 19 „karanténba zárta”, de meghívást kapott Dr. Jesús Del Hoyo Arjona professzortól, Katalónia hivatalos grafikai tervezőinek szövetségének dékánjától, hogy vegyen részt a "K19” témában egy virtuális plakát kiállításon. A plakátok ugyan nem tudják megállítani vagy
megsemmisíteni a Covid-19-et, de minden bizonnyal segíthet abban, hogy tudatosabb, együttérzőbb emberként lépjünk ki belőle. A járvány tematizálta a Krakkói Grafikai Triennálé felkérését is, melyre szintén felkérést kapott.

HEGEDŰS 2 LÁSZLÓ 1950 május 4-én született Nagyhalászon. 1968-ban Pécsen elvégezte a Művészeti Gimnáziumot, majd 1970-ben Budapesten a Kirakatrendező Iskolát. 1973 és 1986 között a Pannónia Filmstúdióban filmgrafikákat tervez, filmeket rendez. 1976 Magyar Iparművészeti Főiskola, (befejezetlen).1980-tól rendszeresen vesz részt hazai és nemzetközi kiállításokon, filmfesztiválokon. Egyedüliként, tagja a három országos vizuális művészeti szervezetnek, a Magyar Képzőművészek Szövetségének, a Magyar Fotóművészek Szövetségének, a Magyar Filmművészek Szövetségének, valamint a Magyar Filmakadémiának. Állami díjak: 2002 Munkácsy-díj, 2009 Balázs Béla-díj, városi díj:2005. Deák Dénes-díj, megyei díj:2006 Príma fődíj, 2016 Nagyhalász Díszpolgára.
Boldog születésnapot!