Kikötő a Holdon

Végy egy

Idefönn a Holdon nehéz főzni. A tűzrakás éppen olyan abszurd ötlet, mint a gáz vagy az elektromosság észszerű használata. Főzni azonban fejben is lehet.

Mesélik, hogy rabságban a foglyok azzal múlatták az időt, hogy részletesen elmesélték egymásnak azokat a több fogásos ebédeket és vacsorákat, amelyeket még szabad életükben végigehettek. Legnagyobb sikerük azoknak volt, akik az adott ételek elkészítéséről is tudtak mondani valamit.

Érdekes, hogy milyen jelentős szerep jut étkezések leírásának a szépirodalomban. Volt már a kezemben külföldi (párizsi) könyvesboltban egy olyan antológia, amelynek szerkesztői összeválogatták a világirodalom leghíresebb műveiből azokat a részleteket, ahol esznek, zabálnak, lakomáznak, esetleg főznek a szereplők, Prousttól Hemingwayig. Ilyesfajta antológia a magyar szerzők munkáiból is összeállítható.

A legfőbb irodalmi mesterszakács valószínűleg Krúdy Gyula, gondoljunk csak arra a novellájára, ahol egy falusi úr végigeszi a vendéglő étlapját, a húslevestől a túrós csuszáig, közben egy velős csontot is elfogyaszt, előírásszerű mozdulatokkal. (v. ö. a Szindbád című filmmel, rendezte Huszárik Zoltán, főszerepben Latinovits Zoltán). Az Isten veletek, ti boldog Vendelinek! című elbeszélésből még azt is megtudhatjuk, hogy a velős csontot az idő tájt koncnak hívták eleink, a sör habját pedig hanzlinak. Emlékezetesen kiszögellő mondat:

„De nem addig van az, Vendelin barátom: hol maradnak a különböző mustárok?”

Kortárs hazai íróinkban az utóbbi két évtizedben erős érdeklődés kélt az evés és a főzés megörökítése iránt. Az aranyérmen valószínűleg Dragomán Gyuri és Cserna-Szabó András osztozhat, holtversenyben. Az előbbi már az arckönyvön is sűrűn osztogatja kulináris javaslatait és tapasztalatait, miután Főzőskönyv címmel sikeres kötetet állított össze a kedvenc fogásaiból és könyvei idevágó részleteiből.

Adam Gopnik amerikai (újság)író sorra vette, miféle okokból kerülnek ételreceptek a szépirodalmi művekbe. Ő négyet különböztetett meg.

1. Az író ételt szolgál föl a figurájának, de nem engedi, hogy megkóstolja. Ez a leggyakoribb a klasszikus irodalomban, állítja Gopnik.

2. Az író azért ad enni a hősének, hogy jellemezze, miféle ember az.

3. Az író maga főz, azért, hogy megegye a figurával együtt.

4. Az író a hőseinek főz, de az olvasót akarja vendégül látni. Az ilyen recepteket érdemes kipróbálnunk, miután elolvastuk a könyvet.

Nálunk a negyedik változat jött divatba. Hiszitek-e vagy sem, ismerek olyan embereket, akik valóban megfőzték a regényben vagy novellában szereplő recepteket, változatos eredményekkel. Hallottam egy olyan vidéki könyvklubról, amelynek résztvevői havonta összegyűlnek egy közös étkezésre, az aktuális házigazda elkészít valamit abból a regényből, amelyet az alkalomra közösen elolvastak. A szerzőt is igyekeznek meghívni. Szellemes. Csak gratulálni tudok.

Gopnik úgy véli,

a főzés vette át manapság a szex helyét az irodalomban,

vagyis azzal állítják meg itt-ott a cselekményt, hogy szusszanhasson az olvasó. Számomra kissé zavaros, hogy az erotikus jelenetek miféle szusszanásra buzdítanának. Vagy inkább arról volna szó, hogy az ember leteszi a könyvet, s átmegy a szomszéd szobába a szerelméhez-feleségéhez? Étkezés vagy főzés leírása esetén pedig a konyhába siet? Hát… ezt még gondoljuk át alaposabban.

Én az efféle betétek (v. ö.: levesbetét) olvastán soha nem kaptam kedvet főzéshez, de mindig elképzeltem az adott ételeket, sok színnel, ízzel és illattal. Igaz, a főszereplőkkel is ezt szoktam tenni, talán szakmai betegség ez. Lehet, hogy profánul hangzik, mégis el tudnám mondani, hogy Anna Karenina például milyen színű, ízű és illatú – mielőtt félreértenének, képletes értelemben.

Amúgy nem hiszem, hogy a szex helyét venné el az irodalmi főzés és evés, inkább a magáét alakította ki. Mint az élet olyan szerves része, amelyről korábban ugyanúgy nem volt comme il faut beszámolni, mint az anyagcsere földhözragadtabb részeiről. Itt a Holdon persze semmi nem tilos, és mindent illik tenni, mondani, beszélni. Legalábbis addig, amíg egyedül vagyok. Próbálom kihasználni. Már többször említettem, tartok tőle, hogy látogatókat kapok. Nem volna haszontalan beszereznem egy kínai társalgási könyvet. Akinek van, legyen szíves küldeni.