A HVG Könyvek Könyvheti újdonságai

Június 9-12. között ismét megrendezik az Ünnepi Könyvhetet, amire most is, mint minden évben változatos témákkal készül, rengeteg friss olvasnivalót visz a HVG Könyvek. Felnőtt és gyerekkönyves standdal, kedvezményekkel, dedikálásokkal, programokkal várják az érdeklődő olvasókat a belváros közepén, a Vörösmarty téren. Újdonságaik elkalauzolnak a pszichológia, a menedzsment, az életrajz- és tényirodalom, a gasztronómia és a gyerekkönyvek világába.

PSZICHOLÓGIA

Silke Rose West – Joseph Sarosy: Hogyan meséljünk gyerekeknek?

Amikor egy gyerek azt kéri, hogy meséljünk neki, valójában a figyelmünkre vágyik: a mesemondás során sokkal fontosabb a beszélő és a hallgató, vagyis a szülő és a gyerek között lévő kapcsolat, mint maga a történet. Az intuitív mesemondás nemcsak a kötődést erősíti, de segít a gyerekeknek új készségeket elsajátítani, együttérzővé teszi őket, tompítja a problémás érzéseket és segít átlendülni az élet nehéz pillanatain.
A könyv szerzői, akik szülőként és tanárként is gyakorlott mesemondók, bevezetnek a mesemondás mesterségébe, a gyakorlatok és a mintául szolgáló történetek pedig segítenek életre kelteni ezt a módszert. A könyv végére érve magabiztosabb mesemondónak fogjuk érezni magunkat, hiszen a mesemondás olyasmi, amiben már eleve jók vagyunk – csak esetleg még nem tudunk róla.

Megjelenés: 2022.06.06.

 

Békési Tímea – Dr. Kassai Szilvia: Újraépített életek
Történetek szenvedélybeteg szülők felnőtt gyerekeiről

„Vegyük végre észre, hogy nemcsak a problémás családtag szorul segítségre, de mi is! Vegyük észre, hogy van út vissza a normálisba, még ha fájdalmas és hosszú is! Ez a könyv segít abban, hogy elinduljunk ezen az úton, a múlttal való szembenézés, a feldolgozás és a megbocsátás útján.”
Kovács András Péter humorista

Hogyan lehet túlélni a gyerekkort függő szülők mellett? Milyen nehézségeket okoz ez a súlyos családi örökség? Miként lehet feldolgozni ezt a traumát?
Hazánkban több millió embert érint, mégis kevés szó esik arról, milyen következményekkel jár, ha valaki szenvedélybeteg szülőkkel nő fel. A függőség ugyanis nemcsak az alkoholbeteget vagy szerhasználót, hanem a családi rendszer egészét érinti, minden családtag életére jelentősen kihat.
Az addiktológiai konzultáns és interkulturális pszichológia-szakértő szerzőpáros tabudöntögető könyve átfogó képet ad a témáról. A személyes élettörténetek ‒ Karafiáth Orsolya, Tompa Andrea és Kiskovács Attila, valamint az inkognitójukat megőrző interjúalanyok őszinte vallomásai ‒ bepillantást engednek számos függőségben érintett család életébe, és felvázolják a változás lehetőségeit.
A hiánypótló kötet az érintettek, szakemberek és érdeklődők számára is hasznos információkkal, fogódzókkal szolgál. Emellett rámutat arra is, hogy bár bizonyos mértékig meghatároz minket, honnan jövünk, végső soron többek vagyunk, mint a traumáink összessége ‒ és újraépíthetjük az életünket.


Dr. Lelkes Orsolya: Fenntartható hedonizmus
Boldog élet, amely nem méreg(drága) a Földnek

Miként csökkenthetjük a klímaszorongást?
Miképpen fogyaszthatunk kevesebbet, hogy az ne járjon lemondással?
Hogyan élhetünk örömteli és teljes életet anélkül, hogy ökológiai pusztítást okoznánk?

Sokan úgy gondolják, hogy a boldogság egyenlő az élvezetek halmozásával. A mohó, materialista, önző szemlélet, a végtelen növekedés kudarcának jelei azonban egyre nyilvánvalóbbak. Korunk kihívásai megkívánják, hogy olyan új életstratégiát alakítsunk ki, amely nem árt a Földnek.

A modern társadalomtudományra és az ókori görög filozófiára támaszkodva a közgazdász, coach és pszichológiai tanácsadó szerző bemutatja, hogy miként élhetünk autonóm, kreatív, értelmes és élvezetes életet gazdagító kapcsolatokkal. Arra ösztönöz, hogy megvizsgáljuk kollektív és személyes meggyőződéseinket a sikerről és a jó életről, és gyakorlati segítséget is nyújt belső erőforrásaink és akadályaink feltárásához. Hiánypótló kötet mindenkinek, aki szeretne aktívan hozzájárulni a mostani ökológiai és társadalmi problémák megoldásához.


Feldmár András – Ács Dániel: Agymosó
Őszinte kérdések és spontán válaszok

Hogyan kell szeretni magam?
Meggyógyulhatunk-e a traumából?
Mi értelme van az életemnek?

A nagy sikerű Heti Agymosó beszélgetéssorozatban bárki tanácsot kérhetett, feltehette kérdését, megvallhatta problémáját. Feldmár András spontán és őszintén felelt, a műsorvezető Ács Dániel, a Feldmár Intézet szóvivője volt. A videós sorozatból készült válogatáskötet problémás élethelyzeteiben, hétköznapi dilemmáiban és az elmesélt érzésekben magunkra ismerhetünk. Saját – a gyerekeinkhez, párunkhoz, szüleinkhez, a terapeutánkhoz, önmagunkhoz és másokhoz fűződő – kapcsolatainkban megjelenő elakadásainkra is elgondolkodtató válaszokat kaphatunk.

 

Bereczki Enikő: A rejtélyes Z generáció
Együttműködés a mai tizen- és huszonévesekkel

Miként kezelhetjük a generációs ellentéteket szülőként vagy tanárként?
Hogyan dolgozzunk együtt a Z generáció tagjaival?
Miért érik el könnyeben a youtuberek és a tiktokerek a fiatalokat?

A Z generációról, a mostani 13–26 évesekről kialakult sztereotípiák – például, hogy nehezen motiválhatók, érdektelenek, csak a telefonjukat nyomkodják, képtelenek a kitartó erőfeszítésre, nem akarnak felnőni, és még hosszan sorolhatnánk – abból is fakadnak, hogy keveset tudunk a világukról. Szülőként, pedagógusként, munkaadóként vagy munkatársként azonban elengedhetetlen, hogy együttműködjünk velük, túl tudjunk lépni az előítéleteinken, megoldjuk az esetleges konfliktusokat, és ne mélyítsük tovább a generációs szakadékot.

Bereczki Enikő ifjúsági és generációs szakértő gondolatébresztő és hiánypótló könyvében a tudományos kutatások eredményeit és saját széles körű tapasztalatát számos ismert szakember és több mint húsz hazai influenszer véleményével egészíti ki. Bemutatja, hogy mi jellemző a Z generációra – annak is elsősorban az online térben jelen lévő tagjaira: milyen kihívásokkal küzdenek, milyen megküzdési lehetőségek állnak előttük, és ezekben hogyan segíthetjük őket. A könyvet olvasva nemcsak elméleti ismereteket, hanem gyakorlati megoldásokat is kapunk azzal kapcsolatban, hogyan kommunikáljunk és kooperáljunk a fiatalokkal.

"Bereczki Enikő sokrétű szakmai tapasztalatainak köszönhetően, gyakorlatias példáin és nyitottságán keresztül, rendkívül árnyalt képet kapunk a Z generációról. A sokszínű digitális világ démonizálása helyett szórakoztatóan segít a megértésben, hogy a könyv végére érve megszűnjön az értetlenségünk és tehetetlenségérzésünk a fiatalokkal kapcsolatban, és hatékonyabb eszközökkel tudjuk támogatni őket, nyitni feléjük." (Bombera Krisztina)

ÉLETRAJZ és TÉNYIRODALOM

David de Jong: Náci milliárdosok
Németország leggazdagabb dinasztiáinak sötét története

„Ma, amikor a dezinformáció mindenható, amikor a szélsőjobb világszerte feljövőben van, a történelmi transzparencia mindennél fontosabb. Mindez azonban valahogy nem érinti Németország legendás iparmágnásait. Az ő sötét örökségük rejtve maradt. Ez a könyv, a maga csekély lehetőségeihez mérten igyekszik ezt a hibát korrigálni.”

Hogyan alapozta meg a zsidó vagyon jogtalan megszerzése, valamint a kényszer- és rabszolgamunka olyan ma is jól ismert német szolgáltatók és nagyvállalatok üzleti befolyását, mint az Allianz, az AFA, a Siemens, a Porsche, az Oetker és a BMW? Miként segítette az üzleti elit kényszerből vagy meggyőződésből Hitler terjeszkedését és hatalmi politikáját? Miért hunyt szemet a történelmi bűnök felett a háború után az Egyesült Államok?

A német iparmágnások azáltal, hogy kisajátították a privát bankokat, áruval és fegyverekkel látták el a hadsereget, és mindent megtettek a profitjuk maximalizálásért, közvetve vagy közvetlenül, de támogatták a náci törekvéseket. David de Jong oknyomozó újságíró mérföldkőnek számító művében a véres pénz nyomába ered, és korábban fel nem dolgozott dokumentumokra és forrásokra hagyatkozva feltárja Németország leggazdagabb üzleti dinasztiáinak történetét. Egyedülálló kötete azzal a szándékkal született, hogy végre napvilágra kerüljön a német és a világgazdaság egyik legsötétebb, elhallgatott fejezete. David de Jong korábban a Bloomberg Newsnál dolgozott újságíróként. Főként az európai bankrendszerrel, az amszterdami pénzügyekkel, a rejtett vagyonokkal és a milliárdosok anyagi javaival foglalkozott. Jelentek meg írásai a Bloomberg Businessweekben, a The Wall Street Journalban és a Dutch Financial Dailyben is. Holland születésű, jelenleg Tel-Avivban él. Miközben ezt a könyvet írta, négy éven át Berlinből tudósított.

Megjelenés: 2022.06.08.

Gálvölgyi János – Kövesdi Péter: Hivatásos rajongó
Történetek színházról, pályatársakról

„Sokszor megkérdeztem magamat: Ki ez a hülye? − mármint én −, aki rajong a színészekért, a színházért, a régi pályatársakért, előadások emlékéért, találkozásokért színészként és nézőként egyaránt. Miközben nekem is megadatott, hogy az elmúlt ötven évet színpadon vagy tévékamerák előtt tölthettem – sok sikerrel, talán némi népszerűséggel a hátam mögött –, megmaradtam hivatásos rajongónak.”

Gálvölgyi János már gyerekként is megszállottan lelkesedett a színházért: szenvedélyes autogramgyűjtőként ünnepelt színészekkel elegyedett szóba a művészbejáróknál, betéve tudta a Pesti Műsorban megjelenő szereposztásokat, és rendszeres látogatója volt a Madách Színház előadásainak. Rajongása akkor is megmaradt, amikor már ő maga is országosan elismert színművész volt.
A HVG 360-on megjelent podcastok alapján készült könyvben, a Hivatásos rajongóban, Gálvölgyi János Kövesdi Péterrel beszélget a színházi élményeiről, szinkron- és tévés szerepeiről, a haknikról, a hajdanvolt nagy pályatársakról és a méltatlanul elfeledett epizódszereplőkről. Beszámol mestersége buktatóiról és szakmai barátságokról, csakúgy, mint az emlékezetesebb sértődésekről, konfliktusokról. Személyes történetei az egykori színházi, filmes és tévés világ magával ragadó hangulatát varázsolják elénk, méltó emléket állítva egy egész színészgenerációnak.

Megjelenés: 2022.06.01

 

Charles Seife: Hawking, Hawking
Tudós, celeb, zseni

Lehetséges, hogy a Stephen Hawkingot körülölelő mítosz csak részben fedi a valóságot, és jó példa a tudatos brandépítésre? Hawking a kozmológia legfontosabb kérdéseit kutatta, és már életében az egyik legbriliánsabb elmének tartották, hírnevét mégsem elsősorban tudományos tevékenységének köszönhette. Mestere volt az önreklámozásnak: partit rendezett az időutazóknak, megünnepelte a győzelmét olyan tudományos vitákban, amelyekben valójában nem is volt igaza, bűvkörébe vonta a milliárdos mecénásokat. A közvélemény valósággal csüngött a szavain: a kerekesszékében mozdulatlanul ülő tudósban az intellektus legtisztább megnyilvánulását látta.
A tudományos újságíró, Charles Seife eredeti megközelítésű és tudományos alaposságú könyvében nemcsak megismertet Hawking munkásságával és a legfontosabb eredményeivel, de annak is utánajár, rosszul gondoljuk-e, hogy sokat köszönhet neki az emberiség? A szerző az időben kvantumugrásokkal haladva, rétegről rétegre fejti fel, milyen elemekből született és épült fel a mítosz, vagyis hogyan lett Stephen Hawkingból, a fizikusból ikonikus jelenség.


MINDENKINEK AJÁNLOTT!

Cal Newport: Elmélyült munka
Hogyan érhetünk el sikereket összpontosítással egy szétszórt világban?

Hogyan szokjunk le a bizonyítottan nem hatékony multitaskingról? Miként szakadhatunk el a közösségi médiától? Hogyan szerezzük vissza a kontrollt időnk és figyelmünk felett?

A mobilunkra szüntelenül érkező értesítések, a folytonos e-mailezés, a gyors válaszadás kényszere és a kimaradástól való félelem miatt a legtöbben mostanra elveszítettük az elmélyülés képességét: figyelmünk egyre inkább szétaprózódik, folyamatosan stresszelünk, és hamar elfáradunk. Ezért ha (újra) megtanulunk fókuszált figyelemmel összpontosítani a feladatainkra, akkor egyfajta szuper erőre teszünk szert a 21. századi gazdaság egyre kiélezettebb versenyhelyzeteiben.
Cal Newport az informatikatudomány docense és hatékonyságszakértő korszakalkotó könyvében tudományos kutatások eredményeit és kiemelkedően hatékony emberek szokásait vizsgálva bemutatja, hogy az elmélyült munkavégzés milyen előnyökkel jár. Négy szabályból álló programjával átalakíthatjuk az elménket és a szokásainkat, hogy gyorsabban jegyezhessünk meg bonyolult információkat, és érhessünk el jobb eredményeket. Így életünk nemcsak sikeresebbé, hanem tartalmasabbá és elégedettebbé is válhat.
Megjelenés: 2022. 05.30.

 

MENEDZSMENT és MARKETING

Les Binet – Sarah Carter: Hogyan (ne) tervezz?
66 hiba, amit elkövethetsz a marketingben

A két elismert kommunikációs stratéga átfogó, mégis rendkívül könnyen követhető gyakorlati útmutatót ad a hatékony marketingstratégia tervezéséhez. A folyamat legfontosabb lépéseit bemutató kötet a célok meghatározásától és a 4P-től kezdve a kutatáson, a briefingen, a kreatív fejlesztésen és a médiatervezésen át a hatékonyság és a hatásosság méréséig minden területen hasznos információt nyújt. A kétperces ellenőrző listák, a jó és rossz gyakorlatok és az esettanulmányok sokat segítenek abban, hogy tökéletesíthessük a marketingstratégiánkat.

„Minden szakmának szüksége van egy szilárd alapokat adó útmutatóra, amely rendet rak a fejekben, és megbízható támaszt nyújt kétségek esetén. A marketingkommunikációnak ez a könyv a
nagykönyve.”
Gál Sarolta, stratégiai igazgató, DDB

 

Rory Sutherland: Alkímia
Az értelmetlennek tűnő ötletek meglepő ereje a márkaépítésben és azon túl

Miért működik az IKEA-hatás a gyógyszeriparban? Mit tanulhatunk a méhektől a fenntartható üzleti kapcsolatokról? Miként népszerűsíthetjük a márkaépítés módszereivel az adófizetést?

Kiszámíthatatlan világunkban az üzleti sikereket pusztán adatok, logika vagy a közgazdaságtan elméletei alapján lehetetlen megjósolni. A legmakacsabb problémák gyakran éppen akkor oldódnak meg, amikor az irracionalitást hívjuk segítségül – hiszen döntéseinket számtalan, nem logikus tényező befolyásolja.

Rory Sutherland, az Ogilvy legendás reklámszakembere jól ismeri a fogyasztói társadalom működését. Felforgató és olykor meghökkentő könyvében a legújabb tudományos kutatások, szórakoztató történetek és harmincévnyi, világmárkák építésében szerzett tapasztalata alapján fedi fel viselkedésünk és a sikeres kommunikáció titkait. Megtanuljuk tőle, hogy látszólag ostoba kérdéseket, rendhagyó módszereket és eszement lehetőségeket is számításba kell vennünk. Elvégre ha aranyat akarunk csinálni, az ellenállhatatlan ötletek megalkotásának sötét és lenyűgöző tudományához, az alkímiához kell folyamodnunk.

Megjelenés: 2022.05.30.

 

GASZTRONÓMIA

Shamil Thakrar – Kavi Thakrar – Naved Nasir: Egy falat India
A legendás Dishoom étterem legjobb receptjei

Az Egy falat India nemcsak varázslatos ízekben és vibráló színekben gazdag ételek receptjeit osztja meg velünk, hanem kalandos utazásra is invitál. A legendás Dishoom étterem alapítói személyes történeteiken keresztül repítenek el bennünket a távoli és egzotikus Bombaybe.

Miközben megtanuljuk elkészíteni az autentikus indiai fogásokat – a csatnikat és szamószákat, a változatos maszálákat, a selymesen krémes dált, a laktató birjánit, a hajszálvékony nánkenyeret –, bebarangoljuk az állandóan nyüzsgő, kozmopolita fővárost is, megismerjük nevezetességeit, történetét és szokásait. Megtudjuk, hogy csájt kortyolgatva milyen fogással érdemes kezdeni a napot egy lusta reggelen, hogyan készül a legjobb hűsítő, a mangólasszi; és ami az indiai konyhában elengedhetetlen: tökélyre emeljük a fűszerek használatát.

„Ha az emberek együtt esznek, a köztük lévő falak leomlanak.”
Shamil Thakrar, a Dishoom alapítója

„Ez a könyv szerelmi vallomás Bombayhez, amelyet az ételeken és emlékeken keresztül mesélnek el.”
Yotam Ottolenghi

Megjelenés: 2022.05.30.

 

GYEREKKÖNYVEK

Lovak és pónik
Minden, amit tudnod kell a lófajtákról, a gondozásról, a felszerszámozásról és a lovaglásról

Miért patkolják a lovakat?
Tényleg tudnak állva is aludni?
Vajon megfejthetjük, mi jár a ló fejében?
Ha szeretnél minél többet megtudni ezekről a gyönyörű állatokról, ebben a könyvben választ találsz a kérdéseidre. Kiderül, mennyi ideig tart, amíg az újszülött csikó feláll, megtanulhatod, hogyan gondoskodj a lovakról, és megismerkedhetsz a lovaglás alapjaival is.
Ismerd meg a lovak kifinomult érzékeit, viselkedését és különböző mozgásformáit! Fedezd fel ember és ló szoros kapcsolatának történetét, a ma élő lófajták sajátosságait és a legizgalmasabb lovassportokat!


Találd meg! Kedvenc dolgaim

Böngészd át a vidám és mozgalmas jeleneteket, hogy rátalálj kedvenc játékaidra, csemegéidre és sok más elrejtett apróságra! Kövesd a szereplőket, és meséld el, mi történik velük! Cirmi minden képen ott van – észreveszed, hol bujkál?

Szülőknek:
A böngészővel fejleszthető a gyerekek szókincse, mesélő- és koncentrálóképessége. A számolási, illetve a szín és forma alapján történő csoportosítási gyakorlatok a korai tanulást segítik.
Megjelenés: 2022.05.20.

 


English for Everyone – Junior
Olasz mindenkinek – Junior
Német mindenkinek – Junior
Spanyol mindenkinek – Junior
Francia mindenkinek – Junior
Minden napra 5 szó



Tanulj meg naponta 5 szót a könyv képeinek és online hanganyagának segítségével, így egy év alatt 1000 angol/olasz/német/spanyol/francia szó írásmódját és kiejtését sajátíthatod el.
A könyvborító füleivel takard le a képeket, és ellenőrizd a tudásod!
Minden hét végén szórakoztató feladatokon keresztül ismételheted át a héten tanult szavakat!
Színes képek segítenek megtanulni a szavakat és emlékezni rájuk!

INGYENES HANGANYAG
weblap és alkalmazás
Takard le a képeket, és ellenőrizd a tudásod!


Agytekerő-sorozat
Tanulj és játssz egyszerűen!

Az Agytekerő-sorozat ideális oktató- és foglalkoztatójáték a hasonlóságok és a különbségek felfedezésére, a rész-egész viszonyok felismerésére, és bevezeti a gyerekeket a számok, a növények és állatok, a logika világába. Együtt is, külön is játszható szórakoztató időtöltés: a kártyalapok hátoldalát ellenőrizve szülő és gyerek együtt örülhet a helyes megoldásoknak. Fontos tudni: az Agytekerő kártyacsomagok első használatakor fontos átbeszélni a gyerekekkel a biztonságos zsinórvezetés technikáját.

A kártyacsomagok a gyerekek életkorának megfelelően két csoportba vannak sorolva:
Agytekerő • Óvodás vagyok – óvodásoknak, 3–6 év
Agytekerő • Iskolába készülök – nagycsoportosoknak és 1. osztályosoknak, 5–7 év

 

A hirdetések megjelenítése akadályba ütközött.

Ezt okozhatja valamilyen hirdetésblokkoló (Adblock) használata, illetve egyes vírusirtók, böngésző kiegészítők, beállítások.

A hirdetés blokkolás kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamTovábbi segítségért kattints ide! Köszönjük, PORT.hu