Dobozváros a Brancson

Rekordidő alatt érte el a 100%-ot az Év Gyerekkönyve-díjas Dobozváros újrakiadásának támogatói kampánya a Brancson.

Közösségi támogatással tíz év után ismét megjelenik Lakatos István Év Gyerekkönyve-díjas meseregénye, a Dobozváros, rekordidő alatt érte el a 100%-ot

A díjnyertes gyerekkönyv 10 év után visszatér.

2011-ben jelent meg a Lencsilány alkotójának, Lakatos Istvánnak első regénye, a Dobozváros, ami a következő évben Év Gyermekkönyve-díjat kapott. Egy évtized távlatából sem csökkent az érdeklődés a regény iránt: kultkönyvvé nemesedett, és több helyen általános iskolai tananyag lett, ám hamar elfogyott a boltok polcairól – ha nagy ritkán felbukkan antikváriumokban egy-egy példány, igencsak megkérik az árát.

Forrás: Lakatos István


Eljött hát az idő, hogy a Dobozváros ismét megjelenjen.

Mindenképpen fura visszarepülni az időben, már csak azért is, mert még nem olvastam a Dobozvárost. Illetve, persze, hogy olvastam, az írás és szerkesztés során, de egyben, elejétől a végéig nem, de megjelenés után azért megesett, hogy kinyitottam valahol a könyvet, beleolvastam, aztán ott ragadtam. Mégis csak olyannak írtam, amit élveznék is olvasni. Most azonban félek, mert egészen biztosan csak a hibákat fogom látni.

Az a helyzet, hogy még csak firkálgattam, vázlatoltam a rajzokhoz, de azt már látom, hogy tanulgatnom kell, hogy az új illusztrációk ne üssenek el a régiektől. Illetve ne nagyon, hiszen mégis csak eltelt 10 év, és én is, meg a rajzstílusom is sokat változott azóta. De nem kell megijedni, nem lesznek másmilyenek az illusztrációk, legfeljebb magabiztosabbak a vonalak.

Forrás: Lakatos István


Amikor elkezdtem foglalkozni az újrakiadással, támadt egy azt hiszem, elég erős alapötletem a folytatáshoz. Korábban nem akartam ilyesmivel foglalkozni, minek nyúzzak le egy újabb bőrt a regényről, és talán nem is sikerülne jól, de most, hogy minden összeomlik körülöttünk, Széklábnak vissza kell térni. Persze csak akkor írom meg a folytatást, ha úgy ki tudom dolgozni, hogy méltó legyen a Dobozvároshoz, ám abban biztos vagyok, hogy ha komolyan belevetem magam, menni fog.

A Brancs, az első magyar közösségi piactér a Kickstarterhez és Indiegogóhoz hasonlóan platformot nyújt kivételes ötletek, termékek közösségi finanszírozásához. Az online piactéren indult el a Dobozváros újrakiadásának támogatói kampánya.

Egy új kiadás csak akkor lesz igazán érdekes, ha a korábbihoz képest valami pluszt is tud nyújtani. A Dobozváros új kiadásában az eddigiek mellett legalább 20 új illusztráció fog szerepelni, illetve egy 16 oldalas képregény, a történet afféle epilógusaként. Ez utóbbit csak a támogatói példányok fogják tartalmazni, azaz a későbbiekben könyvesboltba kerülő változat nem. A támogatói példányok keményfedéllel készülnek, míg boltokban megvásárolhatók puhafedelesek lesznek.

Az eredeti kötet 314 oldal – a támogatói változat mintegy 30 oldallal lesz hosszabb. Új borítót fog kapni a kötet, ugyanakkor azok, akik a régihez ragaszkodnak, ne szomorodjanak el: az lesz majd a védőborítón. A szöveg is átesik egy kis renováláson és alapos korrektúrán.

Forrás: Lakatos István


A keményfedeles, képregényt is tartalmazó könyvből csak annyi fog készülni, ahányan támogatják a kampányt. Sehol máshol nem lehet hozzájutni ehhez a változathoz.

Természetesen egyéb ajándékok is várnak a támogatókra, a támogatás mértékétől függően akár egy eredeti Lakatos-rajzzal is gazdagodhat, amit az alkotó személyesen a támogatónak rajzol.

Hamar összejött az újrakiadáshoz szükséges összeg, így a támogatók számára egészen biztosan megjelenik az exkluzív kötet, de még van lehetőség a becsatlakozásra. A kampány sikere egyben a közösségi támogatói modell sikere is, és a könyvkiadást is egy új szintre emeli, hiszen alkotót és támogatót (előrendelőt) közvetlenül összeköti egymással.

A kampány oldala a Brancson