Gratulálunk!

2021-ben másodszor is odaítélték a 2019-ben alapított Baumgarten-emlékdíjakat. Emlékdíjat Báthori Csaba, Bodor Ádám, Garaczi László, Margócsy István, Szijj Ferenc, Selyem Zsuzsa, Takáts József és Tompa Andrea, jutalmat Berta Ádám, Hermann Veronika, Kalász Orsolya, Németh Zoltán, Sipos Balázs, Ela Sobolewska és Szolláth Dávid vehet át.

A Baumgarten-emlékdíjat 2019-ben Kukorelly Endre író kezdeményezésére a Gyümölcsöskert Irodalmi Egyesület alapította. Az alapítók a díjjal az egykori Baumgarten-díj hagyományát kívánják folytatni, annak minél több elemét megtartva. Az első emlékdíjakat és jutalmakat – az 1927 és 1947 között működő Baumgarten-díj kurátora, Babits Mihály teremtette hagyomány szerint – az alapító-örökhagyó Baumgarten Ferenc Ferdinánd halálának évfordulóján, 2020. január 18-án adta át a Gyümölcsöskert Egyesület, szintén a hagyomány szerint a Gundel étteremben.

Díjat kapott Marno János, Márton László, Pintér Béla, Szentjóby Tamás, Christina Viragh, jutalomban részesült Bartók Imre, Bán Zoltán András, Csehy Zoltán, Kulcsár-Szabó Zoltán, Peer Krisztián és Szilágyi Zsófia.

A díjazottak és jutalmazottak között a közösségi finanszírozásból fenntartott díjra befolyt összeg felét osztják ki évente.

A kurátor és tanácsadói döntése szerint 2021-ben Baumgarten-emlékdíjat kap: Báthori Csaba, Bodor Ádám, Garaczi László, Margócsy István, Szijj Ferenc, Selyem Zsuzsa, Takáts József és Tompa Andrea,

Forrás: Litera

 

Baumgarten-emlékjutalmat kap: Berta Ádám, Hermann Veronika, Kalász Orsolya, Németh Zoltán, Sipos Balázs, Ela Sobolewska és Szolláth Dávid.

Forrás: Litera

 

Az emlékdíjjal ebben az évben 500-500 ezer forint, a jutalmakkal 200-200 ezer forint jár.

A kurátor és tanácsadói: Kukorelly Endre, Kálmán C. György, Nemes Z. Márió, Vámos Miklós, Zilahi Anna. Az idei díjátadást a vírushelyzetre való tekintettel később tartják meg.

A Baumgarten-emlékdíjak és -jutalmak odaítéléséről a tanácsadók javaslatai alapján három egymás utáni évben egy kurátor dönt, majd mandátumát az egyik, akkor már díjazott számára átadja. Első alkalommal az alapítók Kukorelly Endre írót választották kurátornak, aki idén második alkalommal hozza meg döntését tanácsadói segítségével (a tanácsadók minden évben mások). Az emlékdíj teljes transzparenciával működik, célja, hogy minél szélesebb társadalmi támogatást kapjon. A kurátor feladata kizárni minden állami beavatkozást, és a Baumgarten-díj kurátorának, Babits Mihálynak szellemében kötelezőnek érzi magára nézve, hogy saját politikai és poétikai preferenciáit ne érvényesítse. A díj jutalmazhat életművet, konkrét művet és szociális szempontokat egyaránt, de – szakmai díj lévén – nem köteles adott szerző anyagi helyzetét mérlegelni. Egy személy több éven keresztül is díjazható.

A díjat közösségi finanszírozásból tartják fenn. Mind ez idáig 442-en támogatták kisebb-nagyobb összegekkel, többen többször is. A díj szabályzata szerint ha valamelyik évben az előzőknél nagyobb összeg folyik be, az előző évi, alacsonyabb összegű díjakat és jutalmakat az egyesület visszamenőleg kiegészíti.

(Forrás: Litera)