Könyvajánló

Mutatjuk a Kossuth Kiadói Csoport újdonságait.

Kalmár János: Tilos a ki

Minden megváltozott az életemben. Át kell értékeljek mindent. Próbálom megérteni azt ami körülöttem és bennem történik. Ehhez meg kellett állnom, hogy a lelkem utolérjen. Ahogy a teherhordó serpák tanítják. Mintha mindenki lelépett volna a városból az utolsó pillanatban és elfelejtette volna eloltani a villanyt. Mintha mindenki feladta volna és életüket mentve váratlanul elutazott, hátrahagyva mindent amit valaha teremtett. Rájöttünk, hogy visszavonhatatlanul elcsesztük ezt az életet, ezt a bolygót? Tényleg nem lehet rajta változtatni? Visszavonhatatlanul?

Emlékeim visznek befejezett és csonka kapcsolataim, elmúlt és eltört szerelmeim, utazásaim, lakásaim helyszíneire. Ebben az üres szépségben a szeretet fájni is tud, az együttérzés meg tovább ösztönöz.

Minden csak egyszer, ez pedig itt és most történik. A képek meg azért, hogy legyen erről emlékünk. A város majd újra benépesül és minden más lesz. Ideje változni és változtatni. Végül is mindenkin múlik mi lesz velünk. (Kalmár János) A kijárási tilalom alatti, éjszakai Budapestet ábrázoló fotókhoz Abody Rita, Bojár Iván András, Borsos Mihály, Dóra Attila, Háy János, Keleti Éva, Kepes András, Marnó János, Novák Péter, Presser Gábor, Sándor György, Tomaji Attila, Tóth Krisztina és Závada Pál írt rövid
kísérőszövegeket.

Kalmár János Munkácsy-díjas magyar szobrász- és éremművész.1952-ben született Budapesten. 1973 és 1978 között a Varsói Képzőművészeti Akadémián, később a budapesti Képzőművészeti Akadémián végezte tanulmányait, majd Párizsban folytatott tanulmányokat 1983-ban, 1984-ben Londonban, 1989-ben Svájcban és 1990-ben Indiában. a budapesti Magyar Képzőművészeti Egyetemen a DLA liberális művészetek doktora. 2011 óta részben Párizsban él és dolgozik, ahol 2013 óta a Galerie Martel-Greiner képviseli. Elvont, filozofikus hangvételű alkotásai az apró érmektől a nagyméretű monumentális
szobrokig egyaránt érzékeny megfogalmazásúak. Munkáiban nagy hangsúlyt helyez a plasztikák felületén megjelenő színhatásra, melyet a fém oxidálásával, más anyagok – fa, kő – alkalmazása esetén utólagos festéssel, aranyozással ér el.

 

Mario Escobar? Emlékezz rám!

Mario Escobar a moreliai gyermekek igaz történetei alapján írta meg ezt a regényt, amelyben feltárja a háború borzalmait és egyúttal megható képet fest egy család önfeláldozó szeretetéről és
kitartásáról. Madrid, 1934. Bár még nem tört ki a spanyol polgárháború, de Madrid egyre több veszélyt rejt a tizenhárom éves Marco Alcalde és húgai, Isabel és Ana számára. Marco szülei aktív ellenállást tanúsítanak Franco tábornok fasiszta rendszerével szemben, és kezdetben még csak nem is sejtik, hogy eszméik felvállalásával veszélybe sodorják szeretteiket. Miután a mexikói kormány védelmet ígér a veszélyeztetett spanyol gyerekeknek, a szülők azt teszik, amit abban a helyzetben a leghelyesebbnek gondolnak: egy óceánjáró hajón az ismeretlen Morelia városába küldik gyermekeiket. Marco megígéri szüleinek, hogy vigyáz a húgaira Mexikóban, de akkor még csak nem is sejti, hogy embert próbáló út és szívet tépő események hosszú sora elé néznek. Amint a felcseperedő gyerekek kénytelenek gondoskodni önmagukról és egymásról, fokozatosan erőt vesz rajtuk az otthonuk és a családjuk iránti vágyakozás és identitásuk is meginogni látszik. Halványuló emlékeik és az egyre elrettentőbb
külföldi hírek közepette immár abban is kezdenek elbizonytalanodni, hogy viszontláthatják-e még a szüleiket és a szívüknek oly kedves szülővárosuk gyönyörű utcáit.

Fordító: Mester Yvonne
Szerkesztő: Fekete Viktória
Mario Escobar korábban megjelent kötetei:
A sárga csillag gyermekei 2020
Auschwitzi bölcsődal 2019

 

Arz Artúr: Harc és összeomlás

Az Osztrák–Magyar Monarchia vezérkari főnökének emlékirata az első világháborúról
Az osztrák–magyar hadsereg katonatisztje, majd a Monarchia vezérkari főnöke, Arz Artúr (1857–1935) emlékirata az első világháború csatatereit, hadállásait, a haditerveket és ezek megalkotóit is bemutatja. Arz olyan szemtanú, aki nem csupán háborús élményekkel, tapasztalatokkal bír, de a dolgok menetének alakításában is kiemelkedő szerepet játszott. Az első világháború az osztrák-magyar haderő fegyverletételével végződött, ezért az utókor kevésbé tartja számon, hogy milyen heroikus teljesítményt nyújtott a sereg, milyen vitézül küzdött, s hogy nem egyszer fényes győzelmet aratott. Ilyen győzelmek (a limanovai csata, a gorlicei, valamint a caporettói áttörés) kötődnek báró
straussenburgi Arz Artúr nevéhez, aki a nagy háború egyik legismertebb és legsikeresebb osztrák–magyar hadvezére volt. IV. Károly 1917. március 1-én nevezete ki vezérkari főnökké, s ebben a minőségében több mint másfél éven keresztül látta el a Monarchia haderejének irányítását. E kiváló katona az első világháború kirobbanásának okairól, az osztrák–magyar haderő nagy harcairól, kalandjairól, hősiességéről és áldozatkészségéről ír, megosztja velünk a legfontosabb haditerveket és hadműveleteket, végül a hadvezetés legmagasabb rangú katonatisztjeit is megismerhetjük általa. Ez a közérthetően, élményszerűen megírt, a harcokról nagyszerű áttekintést nyújtó könyv nem hiányozhat egyetlen, a nagy háború iránt érdeklődő olvasó polcáról sem.

Richard Dargie: Hitler utolsó napja
A végső órák története

A könyv Hitler életének utolsó 24 órájára összpontosít, miközben három különböző szálat fon egybe: a második világháború utolsó heteinek Berlinben zajló történéseit, a náci Németország elkerülhetetlen veresége miatt a Führerbunkerban egyre fokozódó kétségbeesést, valamint a lehetőségeiből kifogyott, fáradt diktátor fejében kavargó emlékeket és az elméjét eluraló reménytelenséget jeleníti meg.

A szerző drámai módon illusztrálja, hogyan készült fel a Führer a halálra, mialatt a legyőzött és megalázott főváros a német nemzettel együtt ébredezett az „ezeréves Harmadik Birodalom” rémálmából.

Fordító: Kelemen László
Szerkesztő: Papp Sándor Zsigmond

 

 

Bitskey István: Hitvita, história, szellemi örökség

A kötet a Széchenyi-díjas (2018) művelődéstörténész legfrissebb tanulmányainak gyűjteménye. Az írások a 16–18. századra fókuszálva adnak átfogó képet a kor magyarországi – és kisebb részben közép-európai – művelődéséről, vallás- és egyháztörténetéről, emlékezetkultúrájáról, politikai eszmevilágáról.
Szerkesztő: Hitseker Mária

 

 

 

 

 

 

Sophie Benedict: Grace Kelly és a szerelem eleganciája

A jómódú philadelphiai családból származó Grace Kelly a szülei elvárásai elől menekül New Yorkba. A tizenhét éves fiatal lány nem szeretne korán férjhez menni, ehelyett színészetet akar tanulni. A
színiiskolában tehetséges tanítvány, így szinte sorsszerű, hogy Hollywood is felfedezi. Az 1950-es évek elején a világ szórakoztatásra vágyik, és a filmipar ontja a filmeket. A gyönyörű, törékeny, szőke ártatlanság Grace Kelly személyében ellenállhatatlanul vonzza a kamerát. A színésznő idővel komoly
karakterszerepekben is kiemelkedőt alkot, szülei elégedettségét mégsem sikerül kivívnia, és a nagy szerelem is várat magára. Ám amikor találkozik Rainier monacói herceggel, az élete mesés
fordulatot vesz...

Fordító: Várnai Péter
Szerkesztő: Tóth Emese



Laurie R. King: Rejtély a Riviérán
Sherlock Holmes és Mary Russell nyomoz

Monte-Carlo, 1925 forró nyara, a jazz aranykora. Franciaország egykor álmos tengerpartja élettel teli, zenés teraszairól amerikai nyaralók bámulják a Riviéra fényeit. A kaszinókban vagyonokat nyernek, veszítenek, lopnak és rejtenek el néha. Amikor Mary Russell és Sherlock Holmes megérkeznek, a nyomozópáros újfajta örömökkel, régi bűnökkel, vakító napfénnyel, lüktető jazz-zel és új vonzalmakkal néz szembe.

A minden lében kanál Russell gyorsan összebarátkozik az elbűvölő amerikai házaspárral, Sara és Gerald Murphyvel, akiknek pompás tengerparti élete híres írókat és művészeket vonz, de néhány, a monte-carlói alvilághoz tartozó bűnözőt is. Murphyék társasága számos hírességnek ad ihletet F. Scott
Fitzgeraldtól Pablo Picassóig, ám 1925 nyarán Russell számára a legérdekesebb a társaság új tagja: a Holmes házaspár egykori házvezetőnője, Mrs. Hudson, akit nem látott, amióta az asszony elmenekült Angliából egy gyilkosság hamis vádja elől.

Amikor Mrs. Hudson nappalijában rátalálnak egy fiatalember hullájára, ismét ő az első számú
gyanúsított. Russell biztos Mrs. Hudson ártatlanságában, Holmes azonban nem. Ám az idős asszony színes múltja már régóta feszültség forrása kettejük között. Mindeközben a veszélyes játékosok, akik irányítják Monte-Carlo pompás kaszinóit, semmitől nem riadnak vissza, hogy megakadályozzák, hogy a nyomozópáros megtudja azt, amire Mrs. Hudson fiatalkorának története fényt deríthet.
A Riviéra az a hely, ahol a kincs talán hamis, a szerelem pusztíthat, és ahol az élet – ahogy Mary Russell és Sherlock Holmes is tapasztalja – akkor is olcsó lehet, ha tömör aranyból van. A Sherlock Holmes és Mary Russell nyomoz című sorozat rendkívül izgalmas és szórakoztató indítókötetét tartja kezében az olvasó.

 

Cindy Woodsmall: Gyógyító lélek
Az amish trilógia befejező része

A hazatérés gyógyír-e a múlt sebeire? Hannah Lapp, húga elkeseredett, zavaros telefonhívására, vegyes érzelmekkel tér visszaPennsylvaniába, gyermekkora amish közösségébe. Miután megszégyenülve és megalázva több mint két évvel korábban elmenekült otthonról, új lehetőségek tárulnak elé az angolok
mindaddig különösnek és veszélyesnek vélt világában. A fiatal lány minden erejével azon van, hogy felépítse új életét. Rátalál az új szerelem a jómódú Martin Palmer személyében, és együtt gondoskodnak a férfi unokahúgáról és unokaöccséről. Gyermekkori álma válik valóra azzal, hogy a helyi kórházban ápolónőként dolgozhat egy segítőkész orvos – és már szintebarát –, dr. Lehman mellett. Miután megérkezik szülőföldjére, Owl’s Perchbe, a régi sebek azonnal felszakadnak, amikor találkozik az őt korábban elítélő és a régi rend szabályai szerint élő közösségtagjaival. Hannah-t legfőképpen az apja rosszallása és elutasító viselkedése zaklatja fel. Paullal, egykori vőlegényével Sarah-nak, mentálisan súlyos beteg húgának a lelki egészségét próbálják helyrehozni. A közös munka során felszínre törnek elfeledettnek vélt érzelmek, rejtett igazságok, egykor elhallgatott titkok. Hannah-nak gyötrelmes döntést kell hoznia: az angolok világát választja Martin Palmerrel, aki reménnyel és a családi élet boldogságával ajándékozta meg, vagy hallgat az ösztöneire, és visszatér az amishok világához és talán első szerelméhez..?

Cindy Woodsmall az amish témájú regények egyik legsikeresebb amerikai írónője. Az USA- ban számos könyvével bestseller-listák élén szerepel. Mivel jó néhány mennonita és a Régi Rendhez tartozó amish közösséghez is szoros kapcsolat fűzi kivételes hitelességgel képes ábrázolni hősei jellemét. Hazájában a már klasszikusnak számító Sisters of the Quilt trilógiájával váltnépszerűvé, amelynek rendkívül izgalmas befejező részét tartja kezében az olvasó.

Fordító: Németh Dorottya
Szerkesztő: Winter Angéla

Alicia Eaton: Lelki elsősegély gyermekünknek
Egyszerű gyakorlatok a szorongás, a félelem, az aggodalom csillapítására

Sajnos egyre több a szorongástól szenvedő gyermek. A szülők pedig elismerik, hogy ha támogatást kellene nyújtaniuk érzelmi kiegyensúlyozottságukhoz, arra nincsenek felkészülve, „nem találják a megfelelő szavakat”. Mégis, hogyan csillapítsuk gyermekünk szorongását?

Alicia Eaton könyvéből megtanulhatjuk, hogyan lehet kezelni ezeket a helyzeteket, megakadályozva, hogy később sokkal súlyosabb problémákká fajuljanak.

Az elmúlt évek során több száz gyermekkel foglalkoztam, akik a legkülönfélébb problémákkal fordultak hozzám. Például: pókiszony; túlzott vizsgadrukk; furcsa, kényszeres gondolatok; visszatérő rémálmok; lámpaláz; sztereotip kéz- és lábmozgások és tikkelés.

Bármilyen véletlenszerűen kiválasztottnak tűnhetnek is ezek a problémák, mindegyikben van
valami közös. Létezik egy előre meghatározott struktúra, egy séma azzal kapcsolatban, ahogyan az elménk és a testünk a szorongással összefüggő tapasztalatokat feldolgozza, majd belőlük automatikus
félelmi reakciókat hoz létre. Bár talán nem mindig értjük, hogy félhet valaki látszólag ennyire
jelentéktelen és hétköznapi dolgoktól, fontos elfogadnunk, hogy a puszta »rágondolással« is valós érzések jönnek létre, és nem is maga a tárgy, inkább a gondolkodási folyamat szerkezete és mechanikája az, amely létrehozza a félelem és a szorongás fizikai érzetét.

A kötetben részletesen ismertetem, miként segítek a gyermekeknek felülkerekedni a félelmeiken és a szorongásaikon. Ezekkel az információkkal felvértezve pedig ön is képes lesz a saját életére lefordítani ezeket a megközelítéseket, és e technikák segítségével a gyermeke egy sokkal nyugodtabb, boldogabb és reziliensebb módon fog szembenézni a mindennapos stresszhelyzetekkel és küzd meg velük ily módon.”

Alicia Eaton a Montessori iskola (AMI; Association Montessori Internationale) tanára volt, 2003-ban folytatta tanulmányait, mint klinikai hipnoterápiát alkalmazó integratív pszichoterapeuta, amelyet további több tanulmány követett. A szerző 2004 óta praktizál Londonban, a Harley Streeten lévő klinikáján. Pszichológiai felkészültsége és a szülői módszerek terén nyújtott gyakorlati tanácsai egyedülálló kombinációjának köszönhetően sokszor ő az első számú választás azon szülők számára, akik segítséget és megoldást keresnek gyermekeik problémáira. Alicia a szorongástól, a félelmektől a fóbiákig sokféle területen segít a szülőknek a helyes útra terelni csemetéjüket. Könyvei rendkívül népszerűek, egyrészt mert könnyen olvashatók, másrészt pedig azért, mert segítségükkel gyors eredmények érhetők el.

Fordító: Sámi László
Szerkesztő: Fekete Vikória

 

Somlyai Gábor PhD: Deutériummegvonás
Új lehetőség a rákgyógyításban és az egészségmegőrzésben

A deutériummegvonás egy minden eddiginél hatékonyabb daganatellenes terápiás módszer - mellékhatások nélkül. A kötet a tudomány legújabb eredményeire építve gyökeresen más szemlélettel közelíti meg a világban évente hozzávetőlegesen 8,5 millió áldozatot követelő betegségkört, mutatja be a rák kialakulásának folyamatát, hátterét, rakja le a hatékony gyógyítás új módozatának tudományos alapjait. A szerző, Somlyai Gábor molekuláris biológus a ’90-es évek elején indította el kutatásait, azt vizsgálva, hogy a természetben megtalálható nehézhidrogén, a deutérium milyen szerepet tölt be
a biológiai, élettani folyamatok szabályozásában. Az úttörő kutatáshoz az elmúlt évtizedekben a világ számos vezető egyeteme és kutatóintézete csatlakozott.

A kötet sorra veszi a rákgyógyászatban leggyakrabban használt hagyományos kezelési módokat, bemutatja azok leghatékonyabb kombinációit, és részletes útmutatást ad a deutériummegvonás kiegészítő alkalmazásához. Ismerteti a módszer hatásmechanizmusát, a hatékonyságát befolyásoló legfontosabb tényezőket, alkalmazásának főbb szempontjait. Az eljárásban rejlő terápiás lehetőségeket 16 tumortípuson, klinikai vizsgálatok eredményein és konkrét esetismertetéseken keresztül mutatja be. Kiemelten fontos fejezet a deutériummegvonás egészséges életmód részeként történő alkalmazása. A záró fejezet konkrét alkalmazási ajánlásokat tartalmaz, hasznos útmutatóként szolgálva az egészségtudatos emberek és a betegséggel küzdők számára egyaránt.

A szerző egyensúlyra törekszik; legyen a könyv olvasmányos és követhető a laikus olvasó
számára is, de a kutatóknak, orvosonak is megfelelő színvonalon mutassa be a kutatások és a
klinikai alkalmazás eddigi eredményeit, ismertesse a deutériummegvonás elvén működő
eljárást, mely minden eddiginél hatékonyabb és egyben kíméletesebb eszközt kínál a
daganatos és egyéb krónikus betegségek kezelésére.

 

Stefano Mancuso, Allessandra Viola: A fák titkos nyelve
A növényi intelligencia meghökkentő bizonyítékai

 

Vajon a növények intelligensek?
A népszerű, szakmailag elismert szerzőpáros izgalmas és szokatlan utazásra hívja az olvasót: a növények lebilincselően izgalmas és évszázadokig ismeretlen világába tekinthetünk be. A kötet megcáfolja a sztereotípiákat, bebizonyítja, hogy a növények csodálatra méltóan intelligens élőlények: az embernél jóval több érzékszervvel rendelkeznek, alszanak, egyéniségük van, kommunikálnak egymással és az állatokkal, stratégiákat alkalmaznak a túlélésük érdekében, társadalmi életet élnek.
Képesek döntéseket hozni, tanulni, emlékezni, sőt még a gravitációval is számolnak! Az arisztotelészi dogmák alapján a növényi intelligenciát évszázadok óta tagadják, de mára cáfolhatatlan tudományos kísérletek sora igazolja az ellenkezőjét. Ésvégül jó, ha észben tartjuk, hogy a növények nagyszerűen meglennének az ember nélkül, mi azonban nélkülük nagyon rövid időn belül elpusztulnánk!

Házipatika Naptárkönyv
Receptek, tippek, praktikák – Természetes szépségünkért és egészségünkért

Mi, nők ősidők óta nagy gondot fordítunk arra, hogy a tükörbe nézve elégedettek legyünk az elénk táruló látvánnyal – életkorunktól, társadalmi vagy pénzügyi helyzetünktől, évszaktól vagy épp a reggeli
ébredést követő hangulatunktól függetlenül, hiszen természetes vágyunk a szépség és az egészség. Hiúságunk és az egyre rohanó élettempó azonban egyre gyakrabban késztet minket egyszerű,
kényelmes, ugyanakkor drága és meglehetősen hatástalan megoldásokra. Gyors fogyást ígérő „csodaszereket” vásárolunk, különféle kozmetikai kezeléseknek vagy kockázatos sebészeti
beavatkozásoknak vetjük alá magunkat. Pedig nem kellene mást tennünk, mint betérni a természet patikájába, ahol mindenre megvan a legtisztább megoldás. Meglehet, nem olyan egyszerű ebben a
patikában „vásárolni”, nem lehet csak úgy, kényelmesen leemelni a polcról a kész terméket, de hosszú távon megéri, hiszen a hajunk, a bőrünk és az emésztőrendszerünk meghálálja a természetes gondoskodást. Ebben a naptárkönyvben hónapról hónapra kínálunk neked recepteket, ellátunk jó tanácsokkal és tippekkel. Boszorkánykonyhádban készíthetsz magadnak hajpakolást, arc- és testradírt, lélekmelegítő gyógyteát, ajakápolót, méregtelenítő dzsúszt, karcsúsító levest, de még tavaszi nagytakarításhoz szükséges tisztítószert is. Óriási a kínálat, szilveszter estéjére pedig találsz egy meglepetéskoktélt – mert megérdemled!

Világhírű festők

A kiadó művészeti sorozata az európai festőművészettörténet tizenkét kiemelkedő alkotójának életművét mutatja be.

A reneszánsz, a németalföldi, az impresszionista és a modern festészet világába tekinthetünk be, olyan
művészek alkotásai révén mint Botticelli és Leonardo, Rembrandt, Renoir, Monet, Gauguin, Van Gogh,
Cézanne, illetve Turner, Klimt, Picasso és Kandinszkij. A bájos kivitelű könyvek tömören, tartalmasan és
igényesen foglalják össze az egyes művészek életútját és pályáját, bemutatva úgy a legfőbb műveiket, mint az alig ismert titkos gyöngyszemeket.

A művészettörténeti ismertetés számtalan csodálatos festmény, rajz és grafika révén kel életre; ezek a kis könyvek igazi képes albumok, szemet gyönyörködtető kiadványok.
Az első két kötet – Klimt és Cézanne – februárban jelent meg, amelyeket kéthavonta követnek a további
könyvek.

Kötetenként: 96 oldal, 2400 Ft, megrendelés esetén1920 Ft előfizetéssel a teljes sorozatot 28 800 Ft helyett 19 900.