Megjelent! - A magyar televíziózás legendái - Interjúk az első influenszerekkel

Radnai Péter a magyar televíziózás történetének húsz ikonikus alakjával készített interjút, melyet az Athenaeum Kiadó most egyetlen kötetbe fűzve jelentet meg.

Ki ne emlékezne Vitray Tamás legendássá vált tonettszékére a beszélgetős műsoraiból, vagy Rózsa György pohár vizére a Kapcsoltamból? Egri János „villamosszékére” az Elmebajnokságból, Dévényi Tibor pontos labdáira a Három kívánságból, Vágó István kis cetlijeire a Van benne valamiből vagy Juhász Elődre és a Zenebutik élő adásainak varázsára? És a bemondókra, a ma már eltűnt szakmára, amelyet Endrei Judit, Kertész Zsuzsa és Kovács P. József képviselt mindennap a képernyőn? Tőlük akartuk ellesni a divatot, utánozni a frizurát és a beszédfordulatokat. Ők voltak a mai influenszerek előképei, hiszen egy egész ország ízlését, véleményét és gondolkodásmódját befolyásolták a magyar televíziózás aranykorában.

Forrás: Athenaeum


Radnai Péter televíziós újságíró húsz meghatározó tévéssel készített interjút a Spektrum televíziós csatorna számára, majd e kötetben ezeket gyűjtötte csokorba. A beszélgetések felelevenítik a „királyi” tévé hőskorát, azt az időszakot, amikor az esti műsorok adták a másnapi társalgások fő témáit. Az interjúkat olvasva kirajzolódik a Kádár-korszak utolsó két évtizede, a rendszerváltás és az azt követő zűrzavaros időszak, a hazai televíziózás története, hullámvölgyei és -hegyei, legemlékezetesebb műsorai és pillanatai.

Radnai Péter a Moszkvai Nemzetközi Kapcsolatok Intézete, nemzetközi újságíró szakán végzett, majd a Magyar Televízió moszkvai tudósítójaként dolgozott. Később az RTL Klub és a TV2 munkatársaként tevékenykedett, majd évekig a Playboy főszerkesztője volt. Jelenleg az AMC International Central & Northern Europe művészeti vezetője.

A könyvben szereplő interjúalanyok: Bánó András, Benda László, Dévényi Tibor, Egri János, Endrei Judit, Fehér Anna, Feledy Péter, Gálvölgyi János, Gát György, Horvát János, Juhász Előd, Kaplár F. József, Kertész Zsuzsa, Kondor Katalin, Kovács P. József, Rózsa György, Szinetár Miklós, Vágó István, Vass István Zoltán, Vitray Tamás

Radnai Péter így nyilatkozott a projektről: „Az első influenszerek című sorozatban (és az abból készült könyvben, A magyar televíziózás legendái – Interjúk az első influenszerekkel) olyan riportalanyokkal beszélgetek, akik meghatározóak voltak a rendszerváltozás előtt. Azok a műsorok, amiket ők készítettek, azok amiket ők mondtak, vagy akár csak az, ahogy ők kinéztek komoly befolyással volt a nézőkre. Mindaz, ami velük kapcsolatos volt, meghatározta a közbeszédet, közízlést, vagyis azt, ami alapján az emberek véleményt alkottak a világról. Ezért lehet őket a mai szóhasználat szerint influenszereknek nevezni.”