Orcsik Roland kapja a 2018-as Hazai Attila Irodalmi Díjat

A Hazai Attila Alapítvány a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon jelentette be, hogy a szakmai zsűri döntése szerint ebben az évben Orcsik Roland veheti át a Hazai Attila Irodalmi Díjat. Az elismerést az alapítvány azzal a céllal hozta létre, hogy ezen a módon is ápolja a fiatalon elhunyt író emlékét, segítse a hozzá hasonlóan nyitott, újító szellemiségű szerzőket.

A Kortárs Írói Alapítvány Hazai Attila Emlékére 2012 őszén, az író halálának évében jött létre édesanyja, Hazai Éva kezdeményezésére. Az alapítvány célja a hagyaték gondozása mellett, hogy – egy magát megnevezni nem kívánó támogató jóvoltából – évente 1 000 000 forint pénzjutalommal járó elismerésben részesítsen egy pályakezdő vagy középgenerációs írót, aki Hazai Attilához hasonlóan szuverén, újító, kísérletező és kockázatvállaló szerző, jelentős művel hívta fel magára a figyelmet, és akire szintén jellemző a társművészetek iránti nyitottság, fogékonyság. A díjat először 2016-ban Bartók Imre nyerte el.

Az alapítvány elnöke Garaczi László, a kuratórium tagja az alapító Hazai Éva, továbbá Berta Ádám, Németh Gábor, Sarankó Márta és Szegő János. A döntésben a kuratórium és az általuk felkért zsűri közreműködött, melynek tagjai: a 2017-ben díjazott Tóth Kinga, valamint Nagy Gabriella, Parti Nagy Lajos és Szilasi László. A díj átadására 2018. április 28-án, szombaton 20:00 órától a Nyitott Műhelyben (Budapest, XII., Ráth György u. 4.) rendezett, ünnepléssel egybekötött irodalmi esten kerül sor.

Orcsik Roland 1975-ben született az egykori Jugoszláviában, Óbecsén. 1992 óta Magyarországon, Szegeden él. Költeményeket, prózát, esszéket, tanulmányokat ír, és délszláv nyelvekből fordít. 1999-től 2008-ig a Fosszília, 2010-től 2011-ig a Symposion, 2011-től pedig a Tiszatáj egyik szerkesztője. 2012-től 2014-ig Sopotnik Zoltánnal a JAK-füzetek szerkesztője. A Kultúrcsempész Sínbusz Fesztivál főszervezője volt (2008–2013). Költői és kritikai műhelymunkát vezetett a FISZ-, a Vének-, illetve a szekszárdi Magasiskola irodalmi táborokban, valamint a Független Mentorhálózat keretén belül.
2007 óta a Szegedi Tudományegyetem Szláv Filológiai Intézetének adjunktusa. Doktori dolgozatát 2013-ban védte meg a Szegedi Tudományegyetemen (mentor: Dr. Fried István). 2004-ben Faludy-díjat, 2005-ben Tiszatáj-jutalmat, 2007-ben Sinkó Ervin, 2010-ben Sziveri János-díjat, 2017-ben Csáth Géza-díjat kapott irodalmi munkáiért.

Az experimentális punk-rockot játszó Lajka nevű zenekar tagja. Munkáit az experimentális és a klasszikus jegyek ötvözése, a zene, a térpoétika, az abszurd, illetve az identitás paródiái és groteszk jegyei jellemzik. Jelenleg az ötödik verseskötetén, illetve a második regényén dolgozik.