Utazó könyvesbolt a Bookline-tól

A Bookline 2017-ben kilép a virtuális világból és útjára indítja utazó könyvesboltját. A Bookline Busz arra hivatott, hogy fesztiválokon és szerte az országban könyvekhez juttassa az olvasni szeretőket a Bookline Egy könyv: Egy kávé programján keresztül.

A Bookline utazó könyvesboltja, a Bookline Busz, a 2016-ban bevezetett Egy könyv: Egy kávé program egyik alappillére. A program a kávézás és az olvasás szerelmeseit hozza össze, illetve kiemelt budapesti és vidéki kávézókban jeleníti meg a Bookline márkát, már 11 helyen az országban.

A Bookline munkatársai azt vallják, hogy aki könyvekkel foglalkozik, az felelősséggel tartozik az olvasók felé. Ezért alkották meg a buszt, hogy a könyvimádóknak legyen egy saját helyük, ahol találkozhatnak, leülhetnek beszélgetni és nem utolsósorban kávézni, nem mellesleg kitárgyalni legfrissebb olvasmányélményeiket, megvitatni


A Bookline Busz kialakításának két fontos szempotja volt. Az első, hogy elhagyja a hagyományos üzletformákat, és egy valódi közösségi teret építsen ki, amelyben a profi baristák által futtatott kávézó találkozik egy trendi, semmihez sem hasonlító, vadonatúj könyvesbolttal. A másik pedig, hogy a Bookline Busz ne csak a helyét tudja változtatni, de könyves kínálatával is képes legyen alkalmazkodni környezetéhez. A hosszú távú tervek között ugyanis az szerepel, hogy amikor épp nem az ország legizgalmasabb kulturális fesztiváljain, rendezvényein vagy a Balaton partján parkol, akkor olyan településekre is ellátogasson, ahol nemhogy könyvesbolt, de sok esetben még egy könyvtár sincs a láthatáron.

A városi buszból kialakított utazó könyvesboltban a legfrissebb megjelenésű sikerkönyveket lehet megvásárolni, 2018-tól pedig a Bookline CSR kezdeményezése keretében könyveket juttat el olyan településekre, ahol nincs elérhető közelségben se könyvtár, se könyvesbolt. A buszból kialakított különleges könyvesboltban minden vásárlás után kávékupon jár, 7000 Ft feletti vásárlás esetén az olvasni szeretők egyedi Bookline bádogbögrét kapnak ajándékba, míg kávé vásárlása esetén 20%-os kupon jár, amit könyvvásárláskor lehet igénybe venni.

A Bookline Busz legközelebbi állomása:
Augusztus 3-5: Palóznaki Jazzpiknik