10 dolog, amit lehet, hogy nem tudtál Bad Boys 2-ről

Michael Bay az elsőhöz képest sokkal nagyobb költségvetésből rombolta le Miami városát.

 

1. A film egyes jeleneteit a floridai Delray Beach Bird (Madár) nevezetű házában forgatták. A kastély évekig üresen állt, amikor megvásárolták. Az új tulajdonos a Variety című lapban tett közzé egy hirdetést filmes cégek számára, hogy használják az épületet, majd a végén robbantsák fel.

Ha robbbantásról van szó, akkor Michael Bayre nyugodtan rá lehet bízni bármit: az épületből a forgatás végére csak az úszómedence maradt.

2. Kétségkívül a film egyik (ha nem a leg-) viccesebb jelenete az, amikor Reggie becsönget Marcushoz, hogy randizni vigye a lányát. 

Harmincnak nézel ki, cula.

Amikor a Reggie-t alakító Dennis Greene megjelent a forgatáson, Martin Lawrence testőre zordan közölte vele, hogy nem nézhet a színész szemébe, és nem is beszélhet vele, Lawrence pedig ezután elég genyó módon viselkedett vele. Az egész egy trükk volt, amit Michael Bay talált ki, mert azt akarta, hogy a fiú valóban féljen Lawrence-től. Greene-nek még csak azt sem mondták el, hogy a jelenetben fegyverrel fogják fenyegetni. Látszik is, hogy szegény mennyire be van szarva.

 

 

3. Az autópályás üldözéses jelenet során Michael Bay kamerákat erősített néhány kaszkadőrkocsira, és arra kérte a sofőröket, hogy ütközzenek bele a zuhanó autókba, hogy olyan felvételeket rögzítsenek, amilyeneket korábban még senki.

4. Az a sor, amelyben Johnny Tapia azt mondja Alekszejnek: "Ide figyelj te orosz punk, én, én, Johnny Tapia levágom a fejedet", (a szinkronfordítás lehet, hogy kicsit másképp hangzik) egy valódi FBI-hangfelvételből származik, amely az amerikai maffiózó John Gotti megfigyeléséről készült. Gotti azt mondta: "Ha megmondod ennek a punknak, én, én, John Gotti levágom a kibaszott fejedet".

5. Míg a filmet a Cape Florida State Park egyik oldalán, Key Biscayne-ben forgatták, addig a park másik oldalán a Halálos iramban-t, a sorozat második részét.

6. A MacArthur Causewayt, a Miami South Beachre vezető főútvonalat több napra lezárták a forgatás miatt. Emiatt 2002 augusztusának elején szó szerint több ezer embernek kellett jóval többet autóznia, hogy eljussanak Miami Beachbe és vissza.

7. Az első rész zeneszerzője, Mark Mancina többek között azért nem tért vissza a folytatásra, mert Michael Bay arra utasította, hogy csak bizonyos "akcióütemeket" találjon ki a filmhez, és ne komponáljon dallamos zenét, mint az eredetihez. Mivel Mancina nem volt elégedett ezzel a döntéssel, elhagyta a projektet, és helyére a Jerry Bruckheimerrel rendszeresen együttműködő Trevor Rabin került.

 

 

8. Megan Foxot, aki épp akkor töltötte be a tizenötöt, itt láthattuk először filmben, egy nightlubban játszódó jelenetben statsztálkodott. Bikinibe, magas sarkú cipőbe és cowboykalapba öltöztették, és bevitték a forgatásra, hogy találkozzon Michael Bayjel. Amikor Bay rábólintott, hogy szerepeljen, valaki rámutatott, hogy még csak 15 éves, tehát nem is tartózkodhatna a bárban, pláne nem ihat, így Bay azt mondta, hogy akkor táncoljon egy vízesés alatt. Fox 2009-ben a Jimmy Kimmel Show-ban idézte fel ezt az élményt, és elmondta, hogy már fiatalon azt érezte, hogy szexuális tárgyként kezelik, és Kimmel ahelyett, hogy együttérzett volna vele, inkább viccelődött ezen.

9. A film első négy percében nagyjából 20 autót és egy hajót tesznek tönkre.

 

10. A készítőknek engedélyt kellett kérni Jeb Bush floridai kormányzótól, hogy a Miami Riverben zajló motorcsónakos üldözés forgatására függessze fel a lamantinok védelmére szolgáló törvényt.

 

 

A hirdetések megjelenítése akadályba ütközött.

Ezt okozhatja valamilyen hirdetésblokkoló (Adblock) használata, illetve egyes vírusirtók, böngésző kiegészítők, beállítások.

A hirdetés blokkolás kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamTovábbi segítségért kattints ide! Köszönjük, PORT.hu