10 dolog, amit talán nem tudtál a Célkeresztben című filmről

Az Apple TV-n és a Horizon GO-n magyar felirattal nézhetjük Wolfgang Petersen remek akció-thrillerét.

1. Jeff Maguire forgatókönyve több mint tíz évig hányódott a filmstúdiók háza táján. Idővel a forgatókönyvíró nagyon nehéz pénzügyi helyzetbe került, csomó tartozása volt, a telefonját is épp ki akarták kapcsolni, ezért úgy döntött, hogy feladja holyywoodi álmai kergetését és feleségével épp készült elköltözni Los Angelesből, hogy csendesen éldegéljenek tovább New Hampshire-ben. Akkor jött a telefon, hogy Rob Reiner Castel Rock Entartainment nevű cége megvásárolta a forgatókönyvet egymillió dollárért. A következő évben Maguire szkriptjét Oscar-díjra jelölték.

2. Míg a forgatókönyv kézről-kézre járt, pusztán elképzelés szintjén több színész is szóba került Frank Horrigan szerepére: Robert Redford, Dustin Hoffman, Sean Connery, James Caan, Tommy Lee Jones és Val Kilmer. Ron Howard és Brian Grazer cége is érdeklődött a könyv felől, de csak azzal a feltétellel, hogy Maguire írja át a főszerepet egy fiatal színészre, nevezetesen Tom Cruise-ra. Az író nem ment bele, ugyanis Horrigan karakterének egyik alapélménye, hogy nem tudta megmenteni John F. Kennedy-t az 1963. november 22-én elkövetett dallasi merénylet során.

 

 

3. Mitch Leary szerepét először Robert De Nirónak szánták, de nem tudta elvállalni a Bronxi mese miatt. Állítólag Jack Nicholson és Robert Duvall is versenyben volt, végül John Malkovick kapta meg a szerepet.

4. Habár a film története fikció, a főszereplő Frank Horrigant részben Clint Hill, Kennedy titkosszolgálati ügynöke ihlette. A férfi egy interjú során bevallotta, hogy felelősnek érzi magát az egykori amerikai elnök haláláért. "Ma is érzem a kudarcot és a felelősséget, mert ez volt a feladatunk: az elnök biztonságának megőrzése, hogy minden áron megmentsük."

5. A Célkeresztben volt az első film, amiben segédkezett az amerikai titkosszolgálat. Először nem akartak, mert azt hitték, hogy ez a film is idealizálni akarja őket, ám amikor megtudták, hogy a főszereplő egy megtört ember, aki saját magát hibáztatja JFK halála miatt, Malkovich karaktere pedig cseppet sincs jó véleménnyel a szervezetről, belementek, hogy segítenek, mert egyáltalán nem akarták, hogy afféle propagandafilmet forgassanak róluk, sőt, még javaslatokat is tettek, hogyan lehetne a film hitelesebb.

6. Wolfgang Petersen a hat Oscar-díjra jelölt A tengeralattjáró után A végtelen történetet még német-amerikai koprodukcióban forgatta le, majd Hollywoodba ment, hogy megrendezze a Kedves ellenségemet és a Szilánkokat. Tapasztalt szakember volt, a Célkeresztben forgatásától mégis félt, hiszen Clint Eastwood mégis csak egy ikon volt. Attól is tartott, hogy Eastwood, aki már túl volt néhány rendezésen, átveszi tőle a gyeplőt, ha nem értenek egyet valamiben. De Petersen félelme alaptalan volt: Eastwood felajánlotta neki, hogy ha tanácsra van szüksége, áll rendelkezésére, de soha nem akaratoskodott, profiként követte a rendezői instrukciókat.

 

 

7. A filmben a nevezetes dallasi merénylet felelevenítése során láthatjuk a fiatal Clint Eastwoodot. A Piszkos Harryből kölcsönözték a színész 30 évvel fiatalabb arcát és digitálisan rámontírozták a valós felvételeken látható egyik testőrére. Ez a rövidke rész a film költségvetésének mintegy 10%-ba került, azaz nagyjából 4 millió dollárba.

8. Arra a kérdésre, hogy mi volt a legnehezebb része a szerepének, John Malkovich azt felelte, hogy sokat kellett mozognia. Utált futni, edzeni sem edzett, ha csattant a csapó és forogtak a kamerák, lerakta a cigit és már futott is.

9. A háztetőkön üldözés során, amikor Horrigan az épület szélén lóg és Leary megjelenik fölötte, Malkovich improvizálta azt a pillanatot, mikor bekapja a másik férfi pisztolyának a csövét. A felvételen ekkor nem látszódó Eastwood ezen jót nevetett, azért vigyorog annyira Malkovich.

10. A Mitch Leary szerepére való felkészülés John Malkovich vagy egy hónapig ki sem mozdult a lakásából, még telefonon sem beszélt senkivel,  és ha nézett is ritkán tévét, csak a híreket.

(Forrás: MentalFloss)

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu