10 jelenet, amelyben hülyére verik Paul Danót

Senki nem tud olyan látványosan szenvedni, mint az új Batman-film Rébusza.

A 2017-es Okja óta nem állt kamera elé Paul Dano, de most visszatért az új Batman főgonoszaként és (majdnem) ellopta a show-t. A színész a szemétládák és a szerencsétlen különcök eljátszására specializálódott, és mindkét szerepben elég gyakran kerül a pofon rosszabbik végére. A Slashfilm szerzője végignézte az összes filmjét, és az alapján rangsorolta őket, hogy melyikekben kap brutálisabb verést. Íme a 24-es lista első 10 helyezettje.

10. Falrengető (2008)

Papíron romkom ez a 2008-as film, de nagyon fura dolgok történnek benne. A Paul Dano által alakított szerencsétlen figurát például kétszer is megagyalja benne Zach Galifianakis karaktere, látszólag ok nélkül. A második találkozásra egy sikátorban kerül sor, ahol a semmiből előbukkanó férfi belöki a főszereplőt a szemét közé, aztán egy drótkerítésbe, majd fejbe üti és a földre löki. Annyira valószerűtlen a jelenet, hogy az is felmerülhet bennünk, hogy mindez csak Dano figurájának képzeletében történik.

Brutalitás szintje: 8
Megérdemelte? Nem.

9. Okja


Bong Joon-ho fura ökothrillerében Dano az Állatok Felszabadítási Frontja nevű radikális állatvédő-szervezet vezetőjét alakítja, és azért küzd, hogy ne lehessen a filmbéli óriásdisznókat a húsukért tenyészteni. A tevékenységét persze nem nézik jó szemmel a hatalmon lévők, és az általa szervezett demonstráción a rendőrök alaposan összes is verik gumibotokkal.

Brutalitás szintje: 8
Megérdemelte? Nem.

8. Fogságban (2013)

Denis Villeneuve thrillerében Hugh Jackman karaktere kénytelen az igazságszolgáltatást a saját kezébe venni, miután úgy érzi, hogy a rendőrök nem tesznek meg mindent elrabolt kislánya megtalálásáért. A nyomozást vezető rendőr (Jake Gyllenhaal) letartóztatja a Dano által alakított Alex Jonest, de bizonyítékok hiányában szabadon kell engednie. Jackman figurája azonban elrabolja, és a régi háza fürdőkabinjába zárja, ahol többek közt úgy kínozza, hogy vagy tűzforró vagy jéghideg vizet enged rá kívülről. Dano meg üvölt, ahogy a torkán kifér.

Brutalitás szintje: 8
Megérdemelte? Nem.

7. L.I.E. (2001)

Ez volt a 15 éves Dano első főszerepe, így stílszerűen fejbe is verik egyből. A film elég súlyos témákkal foglalkozik, a kiskorú karaktert például megpróbálja behálózni a Brian Cox által alakított idősebb férfi, az ütést viszont nem ő, hanem Dano karakterének apja (Bruce Altman) adja egy elfajuló vita közben. A pofon olyan letaglózó, hogy a Dano szeme alatti monokli megmarad a film végéig.

Brutalitás szintje: 8
Megérdemelte? Nem.

6. Falrengető (2008)

Forrás: First Independent Pictures

 


Zach Galifianakis karaktere kétszer is rátámad a Dano által alakított férfire, és először még a film legelején. Egy vascsővel kezdi ütlegelni, majd földre viszi, és ott folytatja, és már az arcát sem kíméli. A jelenetet a váratlansága teszi sokkolóvá, amihez hozzájárul az is, hogy ekkor még nem tudjuk, pontosan milyen filmre számítsunk.

Brutalitás szintje: 8
Megérdemelte? Nem.

5. Fogságban (2013)

Forrás: Warner Bros.

 

Villeneuve filmjének elég nagy részét teszi ki Dano karakterének kínzása, és a legbrutálisabb az a jelenet, amikor első alkalommal veri meg az elborult agyú apuka. A későbbi epizódokban inkább csak halljuk a színész szenvedését, itt viszont közelről nézhetjük végig, ahogy Jackman pépesre veri a fejét. Később a karakter feje annyira bedagad, hogy nehezebb felismerni Dano arcát, mint Colin Farrellt az új Batman Pingvinjeként.

Brutalitás szintje: 9
Megérdemelte? Nem.

4. Vérző olaj (2007)

Paul Thomas Anderson remekművében a Daniel Day-Lewis által alakított olajbányász, Daniel Plainview komoly riválist kap Dano bigott vallási vezetőjének személyében. Többször is összeakasztják a bajszot, míg végül Plainview fizikai síkra tereli a konfliktust. A jelenet, ahol kioszt a riválisának egy pofont, majd elkezdni a hajánál fogva húzni, azért is hatásos, mert mindez nyilvánosan, szemtanúk jelenlétében történik, Dano karakterének így nemcsak a fizikai fájdalmat, de a megalázottságot is el kell viselnie.

Brutalitás szintje: 8
Megérdemelte? Egy kicsit.

3. A vajszívű (2009)

Forrás: Wild Bunch

 

Itt már a sztori se indul jól Dano hajléktalan karaktere számára, hiszen öngyilkossági kísérlete után egy kórházban lábadozik. Itt ismeri meg Jacques-ot, egy kis bár durcás tulajdonosát, aki befogadja, és azt akarja, hogy halála után Lucas vezesse a bárt. A happy end azonban elmarad, mert az amúgy barátságos és kedves férfi kirohan a bárból, hogy visszahozza a bárba befogadott kacsát (!), és egy semmiből érkező autó kegyetlenül elcsapja.

Brutalitás szintje: 9
Megérdemelte? Nem.

2. 12 év rabszolgaság (2013)

Ha van olyan jelenet, amikor élvezet látni, ahogy hülyére verik Danót, akkor az ez. Egy különösen aljas rabszolgatartót alakít, megalázza és kínozza a tulajdonába tartozó feketéket, mígnem a Chiwetel Ejiofor által alakított főszereplő szembeszáll vele és a saját korbácsával hasít szíjat a hátából. Igaz, hogy utána a fellázadt rabszolgát kegyetlenül megbüntetik, de akkor is élmény nézni, ahogy Dano figurája megkapja azt, ami jár neki.

Brutalitás szintje: 9
Megérdemelte? Abszolút.

1. Vérző olaj (2007)


A toplista első helyére természetesen csak egy jelenet jöhetett szóba, a Vérző olaj fináléja, ahol az ekkora már teljesen elállatiasodott Daniel Plainview-t a Dano által alakított vallási vezető egy üzleti ajánlattal keresi fel. Daniel Day-Lewis karaktere előbb kigúnyolja, verbálisan megalázza, majd bowlinggolyókkal kezdi el dobálni, és végül egy bowlingbábúval teríti le, hogy aztán agyon is verje vele. A vértócsában fekvő hullával aztán közli, hogy „végeztem.”

A Dano által játszott figura is ellenszenves, a jelenetet mégis felkavaróvá teszi a színész jajgatása, könyörgése, nyüszítése. Csoda és egyben szégyen, hogy ezért a produkcióért még egy Oscar- vagy Golden Globe-jelölést sem kapott.

Brutalitás szintje: 9
Megérdemelte? Talán.