1983

1983-ban születtem, alig fél évvel az előtt, amikor Florian Henckel von Donnersmarck A mások élete című filmjének története kezdődik. Azt hiszem, nem hazudok, ha azt állítom, a nyolcvanas évekről tulajdonképpen nincs más emlékem, mint a hosszú napsütötte délutánok képe, mikor a szomszéd lánnyal a szőnyegporoló alsó vasrúdján egyensúlyozva ücsörögtünk a ház mögött, és a gyümölcsalakú, műanyag, csavaros tetejű tubusokból nyalogattuk a pezsgő italport.

Még a tízóraira csomagolt paprikás, téliszalámis, trappista sajtos zsemle emléke is későbbi.

Nem vagyok tehát semmilyen módon érintett abban, ami akkoriban történt. Nem éltem át az írók, más művészek, és a "másként gondolkodó" értelmiségiek elszigetelődésének korszakát, sem a megfigyeltekre és a másokat kényszerűen megfigyelőkre szakadó társadalom keserű, kiábrándult, bűntudatos lélekállapotát, a kiszolgáltatottság és a tehetetlenség pszichózisát. Nem éreztem át a személyiség torzulásának és veszésének passióját, az én személyiségem akkor volt születőben, nem is rekedt belém semmiféle, akkortól datálható frusztráció, ha csak az nem, hogy '88-ban apa büszke arccal hozta meg a húgom születésének hírét (akkor is épp a szőnyegporolón ültünk), amire én értelemszerűen elveszítettem a szülői szeretet, figyelem és gondoskodás élvezetének kizárólagos jogát, onnantól kezdve osztozkodnom kellett.

Így aztán, ha előttem százszor leírták, hogy Donnersmack filmjének éppen a történelmi hitelesség, az önvizsgálat és a sikeres önvallomás az előnye, én most azt állítom, hogy ezt a filmet nem ez, vagy nem pusztán ez teszi hiteles és nézőjét mind intellektuálisan, mind emocionálisan rendkívül mélyen érintő alkotássá, és százszorosan is igaz, hogy nem pusztán ez teszi remekművé.

A film önmagában megálló, kiérlelt, technikailag és művészileg egyaránt már-már zavarba ejtően igényes, erős, saját világot alkotó és intenzív belső életet élő, már-már tökéletes alkotás. Filmdráma, a drámai film lassúságával és elemző, analitikus szemléletével kell tehát számolnia annak, aki arra vállalkozik, hogy megnézze. Nem könnyű esti mozizásra való, valószínűleg ugyanis órákig megrendülten téblából utána a néző, magára maradva végső és egyetlen - szerencsés esetben örökre hűséges, szerencsétlen körülmények között azonban talán csalárd és gyenge - társával, önmagával. A film lassúsága és elemző karaktere azonban soha, egy pillanatra sem okoz unalmat vagy száraz, fásult érdektelenséget. Lassan kibomló, hatalmas erőkkel feltöltekező érzelmekkel és lassan születő feszültséggel tartja ébren nézője figyelmét és empátiáját. Hitelessége nem a történelmi hitelességben érhető elsősorban tetten, hanem a pszichológiai hitelességben, és az ábrázolás tisztaságában, egyfajta esztétikai hitelességben. Nem csupán egy konkrét államrendszer és társadalmi rend (a volt NDK) és egy konkrét szellemi és fizikai erőszakszervezet (Stasi) bemutatását és kritikáját kapjuk, hanem sokkal inkább egy absztrakt diktatúra-képet és a diktatórikus módszereket érintő általános érvényű kritikát. A film szerkezete mégsem válik kiüresedő és kipukkanó formává, puszta metaforává, három ember, két férfi és egy nő személyes vívódás-történetének kikezdhetetlen dramaturgiájú, türelmes és empatikus elbeszélése teszi a néző számára is személyesen átélhetővé a mozit. A filmképet, a világítást, a beállításokat, a vágás technikáját, a díszleteket és jelmezeket stiláris egység jellemzi, a vallatószobává változott, valódi intimitást lehetetlenné tevő világ képei peregnek, az olvasó és vallatólámpák fényeivel, emberalakokra záródó félközelikkel és emberarcokat vizsgáló közelikkel, és a '80-as évek kisrealista igénnyel megidézett miliője elevenedik meg a képsorokon. A színészi játék különösen a megfigyelő Stasi-tisztet alakító Ulrich Mühe esetében finoman kidolgozott és visszafogott, mégis erőteljes, de mindhárom főszereplő jelenléte nagyon erős a vásznon.

Azt hiszem, érdemes figyelmet szentelnünk az új német filmnek. Az alkotókat, Donnersmackot legalább is kétségkívül, egyrészt szakmai felkészültség jellemzi, a rendezéstől a forgatókönyvíráson át, a filmképet és -hangot oly nagy mértékben befolyásoló technikai részletekig. Másrészt a gondolatok és érzelmek magabiztos, érett és őszinte ábrázolása, művészi érettség és frissesség. Harmadrészt a legapróbb dolgokkal is hosszú időn át bíbelődő figyelem, az anyaggal szemben tanúsított alázat, és az ebből eredő érzékenység. Talán hosszú öntisztulási folyamat után rejtett erők törtek elő a külső terhek alól felszabadult, belső feszültségektől, bűntudattól megváltott alkotókból. Talán ez az európai film megújulásának a jele. Figyeljünk tehát rá, és nézzük a filmeket! Figyelmesen, alázattal, és mindenre elkészülten...

Amennyiben értesítést szeretne kapni az olimpiával kapcsolatos Port.hu tartalmakról, kattintson ide és iratkozzon fel az értesítésekhez.

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu