2015 legjobb gonoszai a vásznon

Vajon kit utálhattunk a legjobban az elmúlt évben, ki volt a legaljasabb, legvisszataszítóbb és legijesztőbb karakter a vásznon? Kitalált vagy valóban élt figura, gengszter vagy világuralomra törő őrült, eszelős milliomos vagy egy lézerkardos pasas? Esetleg Gryllus Dorka?

 

Whitey Bulger - Fekete mise 

Annyi gyenge film és rossz, karikatúraszerű szerep után Johnny Depp végre megint jó, és ez egy remek hír, még akkor is, ha maga a film nem zseniális, inkább csak korrekt meló. Félkopaszon, sárgás, hiányos fogsorral, vizenyős kék szemekkel – Depp kontaktlencsét hordott a forgatás alatt - az embert kirázza a hideg a látványától, átérezve, milyen lehetett szembekerülni a valódi 'Whitey' Bulgerrel, aki egyszerre volt Boston leghírhedtebb gengsztere, egy pszichopata gyilkos és az FBI spiclije, de Depp nem játssza túl a szerepet, tudja, hogy a hallgatás adott esetben fenyegetőbb lehet, mint a vicsorgás, de vicsorogni is tud, ha kell, és pont a legjobb barátainak van a legtöbb félnivalója, mert ez egy ilyen beteg figura.

Halhatatlan Joe - Mad Max - A harag útja

A legújabb Mad Max-film sikerének elsődleges kulcsa, hasonlóan a korábbi részekhez, hogy képes volt egy olyan posztapokaliptikus utáni (fantázia)világot felépíteni, amely minden bizarr vonása ellenére hihető és egységes, ennek a világnak pedig Halhatatlan Joe a legbizarrabb alakja. Joe-t, aki talán az első Mad Max film történetét túlélő Toecutter – mindenesetre ugyanaz a színész, Hugh Keays-Byrne alakítja -, a Citadella nevű erőd ura, az övé minden víz, élelmiszer, a szép és fiatal lányok, és egész serege van az őt istenként tisztelő, autóimádó „hadifiúkból”, akiknek hűségükért cserébe helyet ígér a túlvilágban a hősök között. Ugyanakkor Joe egy összeégett torzszülött, akit egy lélegeztető gép tart életben, kis főhajtásként Darth Vader emléke előtt, és aki eddig maga is torzszülötteket nemzett. A film egyik gyönyörű pillanata az, amikor kiderül, lehetett volna egy egészséges gyermeke, és az ilyen pillanatoktól zseniális A harag útja.  

Richmond Valentine - Kingsman: A titkos szolgálat 

A Kingsmanről először azt hittük, hogy csak egy újabb elvicceskedett James Bond paródia lesz, Samuel L. Jacksonról pedig azt, hogy ismét egy harsány, egydimenziós gonosztevőt fog alakítani, de mindkét pontban tévedtünk. A világuralomra törő, az emberiségre mint valami kártékony vírusra tekintő milliárdos Richmond Valentine olyan, mint egy gonosz Steve Jobs, vagyis divatos, modern és mindenki előtt jár, amikor eszelős tervét végrehajtani igyekszik: az ingyen osztogatott SIM kártyák segítségével akarja egymásra uszítani az embereket, hogy csakis a legjobbak maradjanak életben, meg akiket ő kiválaszt. Ezzel jutunk el a film legjobb jelenetéhez, ami az év legjobb akciójelenetei közé tartozik, de Valentine halála is igen látványosra sikerült. És végül valljuk be, Jackson sokkal jobb lett volna Bond-gonosznak, mint amilyen Christoph Waltz volt a SPECTRE–ben.

Lady Lucille Sharpe - Bíborhegy

Guillermo Del Toro csodásan megkomponált, részleteiben gyönyörű és gondosan megformált, egészében azonban kevésbé hatásos gótikus horrorjának két sarokköve van, a hófehérbe öltözött ártatlan gyereklány és a feketét hordó romlott nő, és az csak természetes, hogy az utóbbi az érdekesebb, izgalmasabb karakter. A gyönyörű, vörös hajú Jessica Chastain rendszerint erős és szimpatikus lányokat és asszonyokat alakít, gonosz még sosem volt, és valójában itt is inkább szükségből lesz gazember, először, hogy rémes családjától szabaduljon, utána azért, hogy testvérét védje, akivel természetesen van némi kis vérfertőző viszonya is, mert az ősi angol nemeseknél biztos van ilyen beütés is. Szóval Lady Lucille Sharpe gonosz, de egy picit rokonszenvezünk vele, mert pipogya öccse helyett végzi el a piszkos munkát, és mert szerelemből teszi azt, amit tesz, ráadásul még szép is, de ez ritkán vezet felmentő ítélethez.

Kylo Ren - Star Wars - Az ébredő Erő

Nyilván van mit dicsérni és van mit kritizálni az új Star Wars filmen, de J.J. Abrams kétségkívül markáns, és az eredeti trilógiához minden szempontból hű darabot készített, aminek az egyik legfontosabb eleme Kylo Ren alakja. Nem ő a főgonosz, ahogy annak idején nem is Darth Vader volt, de ő az IGAZI gonosz, akitől félni lehet, akit messziről felismerni, és aki hajlandó bemocskolni a kezét. Kylo Ren azonban nem olyan határozott és kérlelhetetlen, mint Vader nagyúr – aki összeégett koponyaként azért kapott egy kis szerepet -, hanem ingatag, a saját félelmeivel és a fény csábításával küzd. Ehhez persze hozzátartozik, hogy egy fiatal, még kiforratlan emberről van szó, és nyilván ezért választották a szerepre Adam Drivert, aki ráadásul nagyon magas, és szabálytalanok a vonásai, így még megjegyezhetőbb. Ráadásul a fénykardja is spéci, mint tudjuk, de hogy maga a karakter merre fog fejlődni, azt még nehéz ma megmondani, és ezt írjuk J.J. Abrams javára, hiszen a film végét úgy zárta le, hogy semmit sem tudhatunk előre.

John du Pont - Foxcatcher

Ez az ember, ha máshová születik, csak egy szürke, jellegtelen figura lett volna, de hősünk a DuPont-vagyon örököse, egy olyan különc, akire senki se mer rászólni, ha baromságot csinál vagy mond, ám saját, zsarnok anyja előtt soha semmiben nem elég jó. Ezért volt John Eleuthére du Pont – valóban élt személy „híres” bélyeggyűjtő, ornitológus, nagy utazó és az amerikai olimpiai válogatott fő támogatója, maga is amatőr birkózó, egy impotens figura, aki folyton mások életéről akart dönteni, ami végül tragédiához vezetett. Az eddig szinte kizárólag vígjátéki szerepeiről ismert Steve Carell sikeresen bújt a paranoia és a skizofrénia tüneteivel is küzdő férfi bőrébe, nagy műorrot kapva egyszerre szánalmas és ijesztő, és erre az időre teljes mértékben feledteti velünk komikus oldalát.

Walter Keane - Nagy szemek

Christoph Waltznak mindenféle gonoszos listán bérelt helye van a Becstelen brigantyk Hans Landa ezredese óta, de sajnos a Spectre főgonoszaként lapos és idegesítő volt, ami persze a rendező, Sam Mendes hibája is, így idén egy kevésbé látványos gazfickóként kerül fel a listára. Walter Keane nagydumás ingatlanügynök, aki hétvégenként festőnek adja ki magát, és így találkozik a csinos, de bizonytalan Margarettel, aki valóban fest: nagyszemű, szánnivaló kislányokat. Margaret képeit Walter kezdi árulni a sajátjaként, és hamarosan beindul a biznisz, a fél világ a kislányokat veszi, de a háttérbe szorított festőnő egy nap a sarkára áll. Tim Burton meglepően normális filmjének „gonosza” egy szánnivaló, gerinctelen szélhámos, Waltz pedig a szokásos nagy, de megunhatatlan gesztusokkal hozza a valóban pojáca figurát, amit Amy Adams finom játéka ellensúlyoz. 

Márta, az ügyvédnő – Víkend

Ilyen utálatos figurát rég láthattunk a vásznon nőben: a helyi kocsmában rázza magát, kokót szippant, és mindenkinek beszól, simán el akar tussolni egy, az erdélyi vadászút alatt elkövetett gyilkosságot, de még a tanút is lepuffantaná, ha az nem kussol, és bármi gond van, egy másodperc alatt képes más nyakába varrni a dolgot, és gond nélkül csalja a férjét és zsarolja a saját ügyfelét. Gryllus Dorka jól érzi magát ebben a szerepben, sőt, ő jön ki a legjobban a filmből. Nem játssza túl, de sokat belead, és valami olyat mutat, amit eddig még nem mutatott, és Mátyássy Áron azon ritka rendezők közé tartozik, akik tudnak mit kezdeni a színésznő külsejével, temperamentumával és tehetségével. Talán ez is a nagyon várt, mégis csalódást keltő film egyik gyengéje – túlságosan is épít erre a nagy munkával felépített karakterre, és közben a másik két főszereplő, a mindig remek Lengyel Tamás, mint a simlis vállalkozó és a jóval kevésbé sokszínű és karizmatikus Simon Kornél, mint a férj, elhervad, másrészt a közutálatnak örvendő, gátlástalan ügyvédnő furcsa módon mégis kap egy teljesen indokolatlan második esélyt.

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu