4 év után újra Budapesten a Feledi Project Virginia Woolf isnpirációs előadása a Három Hollóban

2018. január 26-án a Három Holló Színpadon lesz látható Feledi János Idők folyamán előadása, melyet 2010-ben mutattak be az Egri Gárdonyi Géza Színházban. Az előadást több városban is játszották: Szegeden, Budapesten, Pécsett és Nagyváradon. Azonban a budapesti közönség négy éve láthatta utoljára az előadást a Várban, az akkori Nemzeti Táncszínház épületében.

Az estét Az Órák című film inspirálta, melynek középpontjában a nő áll, a női érzelmek, a kilátástalanság, az (önző) vágy, a lemondás, az élet elutasítása, majd a boldogság újra megtalálása áll.

Milyen boldognak lenni?
Milyen nőnek lenni?
Milyen meghalni?

Három korszak, három női sors olvad össze egyetlen történetté az idők folyamán...

A koreográfus/rendezőt, Feledi János a női lelket, a női érzéseket kutatja munkájában. Azt a kérdést próbálja körüljárni, miként jut el az ember odáig, hogy eldobja életét. Feledi a női lelket, mint feltérképezendő területet tanulmányozza, három idősíkban, három különböző női karaktert nagyító alá véve.

Az előadásban Fehér Laura, Tóth Brigitta, Horváth Zita táncművészek mellett maga a koreográfus Feledi János is színpadra lép.